Hayley Williams

honlap
facebook
twitter
instagram
tumblr
spotify
youtube

  • Biográfia
  • Diszkográfia
  • Videográfia
  • Évről évre
  • Tetoválások

„Mikor látom az embereket, elképzelem, mi várja őket otthon, milyen problémákkal küzdenek meg, és tudom, hogy egy koncert erejéig megszabadíthattuk őket a gondoktól. Ez motivál.”

Hayley Nichole Williams (született: Meridian, Mississippi, 1988. december 27.) amerikai énekesnő, Grammy-díjas dalszerző, üzletasszony, a stílusfüggetlen amerikai zenekar, a Paramore frontasszonya, illetve a Good Dye Young hajfestékmárka alapító-vezérigazgatója. Cristi és Joey Williams egyetlen közös gyermeke. Apja további házasságai révén két féltestvére van, Erica és McKayla, de szülei válása után több mostohatestvért is örökölt, köztük magyar származásúakat is.

Ambiciózus kislányként már gyermekkorában tudta, hogy nagy jövő vár rá. Második osztályban közölte tanítónőjével, ha felnő, híres énekesnő lesz, negyedikben bandát szeretett volna alapítani, hatodikban már a saját dalait írta, illetve megnyert egy tehetségkutatót, hetedikben, szülei válását követően pedig édesanyjával Franklinbe költözött, ahol elkezdte valóra váltani álmait.

Színház- és reklámszerepek, Mammoth City Messengers

A zene fővárosa mellé való költözés előtt színházi szerepekre és tévéreklámokba jelentkezett. Az utóbbiban elénekelte az Egyesült Államok himnuszát, mellyel a dohányzás következményeinek súlyosságára szerette volna felhívni fiatal kortársai figyelmét.

Kislányként és tinédzserként.

Egy esztendővel a reklámszereplés után, 12-13 éves korában csatlakozott a Gorillaz keresztény változatának szánt Mammoth City Messengershez, mellyel az együtt töltött idő alatt kiadtak egy lemezt, egy képregényt, valamint egy rajzfilmet is készítettek, melyben az énekesnő Taylor Hudson karakterének kölcsönözte volna a hangját, de végül egy néma előzetesen kívül mást nem jelentettek meg. Az említett albumon Hayley-t nyolc dalban hallhatjuk énekelni, amiről ő úgy nyilatkozott egy LiveJournal-hozzászólásban, hogy „pár számban közreműködött”.

A nehéz tinédzserévek

Cristi és Joey válását követően Hayley az édesanyjával maradt, aki az évek során többször újraházasodott. Az egyik kapcsolata annyira kisiklott, hogy az akkor 13 éves Hayley-vel fejvesztve kellett menekülniük Cristi erőszakos párja elől, akivel 7 évig éltek együtt. Franklinbe mentek, ám ott rájuk bukkant a férfi, és mikor másodszor is el kellett rejtőzniük a mostohaapa elől, újra Franklinbe szöktek, mivel az énekesnő édesanyja úgy gondolta, kétszer úgysem fogják ugyanazon helyen keresni őket. Ugyanez a férfi évekkel később, 2008 júniusában az eBayen eladásra hirdette Hayley személyes naplóját, melyet hétéves kora körül vezetett.

Hogy őszinte legyek, szeretném megosztani a teljes nevét, a munkahelyét, a telefonszámát, hogy aztán megmutathassátok neki, milyen érzés is az, mikor kikerül a magánéleted a nyilvánosság elé. Szerencséjére, annak ellenére, hogy 7 évig vele éltem, nem váltam olyanná, mint ő… vagy mégis? Ne vegyétek meg. Én fogom megvenni.

– írta egy LiveJournal-bejegyzésben, majd a poszt végén, egy féloldalnyi sorközzel elválasztva mégis közzétette a telefonszámot – mely alapján lenyomozható volt a név, a lakcím és a munkahely is – és megkérte a blog olvasóit, keserítsék meg a férfi életét.

A 2002-es költözés után barátoknál és rokonoknál húzták meg magukat, és mikor elkezdtek talpra állni, a hozzátartozóktól és jótékonysági szervezetektől kaptak bútorokat az első lakásukba.

Sajnos Hayley-nek nem sikerült beilleszkednie a számára még új, korábban már összeszokott diákseregbe. A kiközösítés mellett lelkileg és fizikailag is folyamatosan bántalmazták, nemcsak osztálytársai, de tanárai is. Két hetet sem járt az intézménybe, mikor Cristi átíratta egy vallásos tanodába, ahol megismerkedett későbbi zenésztársaival, Zac és Josh Farróval, akiknek dalszövegeket kezdett írni. Rajtuk keresztül tett szert Taylor York barátságra, aki egy zenekarban játszott velük. Gyermekkori éveiről az Inordinaryben énekel.

Karrier

Lemezszerződés 14 évesen

Hayley-t 2003-ban, 14 éves korában leszerződtette a világ egyik legnagyobb zenei kiadója, a Warner Music Group alá tartozó Atlantic Records, hogy popelőadót csináljanak belőle. A fiúkkal közösen írt dalok – köztük a banda legelső közös száma, a Conspiracy – eredetileg a bemutatkozó szólóalbumán jelentek volna meg, és bár a zenét a baráti csapat játszotta volna, a kiadó egyedül Hayley neve alatt szerette volna publikálni az anyagot. Az akkor mindössze 15 éves énekesnő viszont azt mondta, nem szeretne szólóban zenélni, inkább a barátaival, együttesként szeretné folytatni karrierjét. A Paramore-t azután szerződtették le, hogy látták őket élőben játszani – mindössze egyszer. Eredetileg a zenekar is az Atlantic Recordson keresztül jelentette volna meg első albumát, de a banda imidzse miatt a vállalat egy leánykiadójánál, a Fueled By Ramennél kötöttek ki, mely olyan, mai napig is népszerű együtteseknek indította el pályáját, mint pl. a Fall Out Boy vagy a Gym Class Heroes.

A Paramore-ral

Édesanyja abban az intézményben tanított, ahová Hayley is járt. Mikor a folyosón sétálva megpillantott egy plakátot, melyen az állt, hogy énekest keresnek egy frissen megalakult együttesbe, ő egyből lányára gondolt, akinek barátokra volt szüksége az új helyen. Miután beállt a punk-rock, illetve funk dalokat feldolgozó The Factorybe, megismerkedett Jeremy Davisszel. Bár a formáció hamar feloszlott, a basszusgitárossal való barátsága és a zene szeretete ugyanúgy megmaradt számára. A későbbiekben Hayley hozzácsapódott Farróék együtteséhez: a kezdetekben csak dalszövegeket írt, majd énekelt is. Nem sokkal később Jeremyt is magával rántotta, és ezek után alapították meg a zenekart, mely a kezdetekben Astrophel, majd Drop Dead, Gorgeous —- néven futott. Jason Bynum saját elmondása szerint Hayley nagymamája révén került be a csapatba: szomszédok voltak és a nagyi nagyon szerette volna, ha Jason megismeri a kisunokáját, aki bandában játszik.

Jason elmondása szerint első fellépésük egy halloweeni bulin volt, de a legelső, igazi koncertjüket 2004. május 2-án adták a Copeland előzenekaraként a nashville-i The End zenei barlangban, ahonnan fellépésük után kitessékelték őket, mondván, nem érték el a korhatárt, amellyel egyébként bemehettek volna. 2004. augusztus 21-én léptek fel a Lewisberryben tartott Purple Door fesztiválon. Közvetlenül a koncertjük előtt változtatták meg a nevüket Paramore-ra – a zenei rendezvényt népszerűsítő pólókon még a Drop Dead, Gorgeous —- név szerepelt.

Az eredeti felállás, balról jobbra: Jeremy Davis, Zac Farro, Hayley Williams, Josh Farro, Jason Bynum. A fotó a Purple Door fesztiválon készült aznap, mikor megállapodtak a Paramore név mellett.

A Paramore-ral öt stúdióalbumot és több EP-t adtak ki, 2021-ig több mint 80 saját szerzeményük jelent meg. A 2007-ben piacra dobott Riot! hozta meg részükre az átütő sikert, az albumot napjainkig több mint 3 millió példányban értékesítették csak az Egyesült Államokban. A Twilight betétdalaként megjelent Decode a korábbinál is nagyobb figyelmet hozott számukra. 2008-ban Timbalandot is magával ragadta a Paramore stílusa és egy közös dalt is készítettek a producer Shock Value II című korongjára, de végül az együttműködés nem került fel rá és sosem hallhattuk. Harmadik lemezük, a Brand New Eyes a Billboard 200-as listájának második helyén debütált 2009-ben, negyedik lemezük pedig ezt is megdöntve az első helyen jelentkezett a megjelenését követő első héten, ezzel leszorítva a trónról többek között Justin Timberlake-et is. Az önmagukról elnevezett nagylemez Ain’t It Fun című számával 2015-ben Grammy-díjat is nyertek a Legjobb rockdal kategóriában.

Legutóbbi nagylemezük, az After Laughter 2017 májusában került a boltok polcaira, mely a mérsékelt promóció révén csak visszafogott eladási számokat generált. Az albumot mindössze másfél éves turnézás követte, mielőtt a zenekar 2018 szeptemberében visszavonult. Ahogy később kiderült: Hayley testi és lelki egészsége követelte meg a szünetet, mely karrierjük leghosszabbjára nyúlt: 2021 júniusáig több mint 1 000 napig nem hallattak magukról, sem új dalt, sem új koncertet nem adtak. 2021 márciusában bejelentették, elkezdtek új korongot készíteni.

Hayley az egyetlen bandatag, aki kivétel nélkül az összes stúdióalbumon dolgozott, illetve akinek lemezszerződése van a kiadóval. A Paramore-t egy cég, a Varoom Whoa Inc. tulajdonolja, mely Hayley neve alá van bejegyezve, ami annyit tesz, Taylor York és Zac Farro státuszukat tekintve hivatalosan csak alkalmazottak, akik az énekesnőtől kapják a fizetésüket. Fontos megemlíteni: mindhárom tag egyenlő arányban részesedik a cég bevételeiből, és Hayley a kiadótól (Atlantic Records/Fueled By Ramen) kapott fizetését is önszántából, „bajtársiasságból” elosztja hármójuk között.

Olvass tovább a Paramore-ról! →

A Paramore nélkül

A Mammoth City Messengers-es projekteken kívül, illetve a Paramore megalapítása óta számtalan neves zenekarral dolgozott már együtt, mint például a Fun., a mewithoutYou, a You Me At Six, a New Found Glory, az October Fall, a The Chariot, a Death In The Park, vagy éppen a Chvrches és a Tegan and Sara formáció. Ám nemcsak bandák, hanem szólóelőadók számaiban is működött már közre. Többek között B.o.B. világslágerré vált, ma már hatszoros platinalemez dalában, az Airplanesben is hallhatjuk hangját, valamint 2013-ban Zedd felkérte, hogy énekeljen a Stay The Nightban. Az utóbbinak egy akusztikus változata is megjelent, míg az előbbinek van egy második része, amiben Eminem is rappel.

Közreműködéseinek érdekessége, hogy mindhez úgy készült videoklip, hogy a kollaboráció másik tagjával nincs közös jelenete, mivel a szoros időbeosztás sose tette lehetővé, hogy a kisfilmeket együtt vegyék fel. Az Airplanes és a Stay The Night is úgy készültek, hogy Hayley sosem találkozott korábban élőben partnereivel. A Chvrchesszel közös Bury It bár azután került kiadásra duettként, hogy a dalt előadták élőben egy fesztiválon, a videója animált és a zenészek is rajzolt figurákként jelennek meg a klipben.

2013-ban a MAC Cosmetics piacra dobott egy Hayley-vel közösen megálmodott kollekciót. A főként narancsszínű termékeket tartalmazó készlet egy napon jelent meg a Paramore-ral (self-titled album) és a Still Into You klipjével. A szett darabjai egy-egy, a bandával kapcsolatos dologról kapták a nevüket: a szemfesték megnevezését a Daydreaming című dal ihlette, a körömlakkot pedig Riot Gearre keresztelte, ezt a kifejezést pedig a Fast In My Car dalszövegében találhatjuk meg.

2013 októberében az egyik mellrák elleni jótékonysági kampány, a Pinktober nagykövete lett.

A MAC Cosmetics és a Pinktober kampányfotóin.

2014-ben együtt dolgozott Benny Blancóval Gwen Stefani harmadik szólóalbumán, ám Gwen időközben elvált férjétől, ez pedig felborította terveit és végül más időben, más stílusú dalokat adott ki nagylemezén. A Hayley által írtak végül sosem jelentek meg.

Szólóelőadóként

2019-ben létrehozott egy Petals for Armor nevű Instagram-profilt titokban, melyre virágokat, szirmokat posztolt. Később az Egyesült Államok utcáin plakátok jelentek meg Hayley-ről, melyen a Petals for Armor felirat is olvasható volt. A további hetekben más országokban is felbukkantak a poszterek. 2019. december 27-én, 31. születésnapján bejelentette, hogy 2020-ban olyan dologgal jelentkezik, amelyre megesküdött, hogy sosem készül el: egy szólóalbummal. Január 22-én közzétette a felvezető kislemezt, a Simmert, és még ugyanazon napon bejelentette, hogy első szólólemeze május 8-án érkezik.

Ilyen plakátok lepték el a nagyvárosok utcáit a Petals for Armort népszerűsítve.

A Petals for Armort összességében három fejezetre bonthatjuk, mivel három részletben jelent meg. A Petals for Armor I február 6-án került fel teljes egészében a zenemegosztó platformokra, és első három videoklipje szoros összefüggésben (visual album) volt egymással. Az album második harmada április 21-én érkezett. A korong a promóció hiánya és a koronavírus-pandémia által okozott turnékiesés miatt nem ért el kimagasló eladási számokat, ám a kritikusok és rajongók is egyaránt méltatták. 2020-ban több év végi összesítőre felkerült mint az esztendő legjobb albumainak egyike. Hayley-t annyira nem érdekelték az eladási számok és a népszerűsítés, hogy többször tweetelte: totálisan megfeledkezett arról, hogy kiadott egy szólóalbumot.

Olvass tovább a Petals for Armorról! →

2021 januárjában elkezdte felvezetni második szólólemezét, mely a Flowers for Vases / descansos nevet kapta. Első single-je a My Limb volt, mely rendhagyó módon nem a zenemegosztó platformokon debütált, hanem Hayley autóval elutazott egy rajongója lakásához, majd letette a bejárati ajtó elé a dalt egy CD-re kiírva, felhatalmazva a lányt arra, hogy bátran töltse fel bárhová a számot.

A Flowers for Vases / descansos minden dalát Hayley írta egyedül, illetve az összes hangszeren (többek közt gitár, dob, zongora) is ő játszik. A lemez kevesebb mint egy évvel a Petals for Armor debütálása után, 2021. február 5-én jelent meg a zenemegosztó platformokon, CD-n és vinylen nem adták ki – ennek, és a promóció teljes hiányának köszönhetően az albumból az első héten mindössze kb. 5 000 digitális példány kelt el, és elődjéhez hasonlóan a későbbiekben is mérsékelt eladási számokat produkált. A Flowers for Vases / descansos sem kapott lehetőséget turnéra.

Olvass tovább a Flowers for Vases / descansosról! →

Szólókarrierjének során illatgyertyát és kétféle teát is piacra dobott.

Hangi adottságok

A lányoknál a mutálás általában 17 és 18 éves koruk közt zajlik, és mivel Hayley mindössze 13 esztendős volt, mikor találkozott Brett Manninggel, a tanár óvatosan kezdte gyúrni a hangját. Az All We Know Is Falling felvételekor még csak 15 esztendős volt, ám akkor már túl volt a változáson.

Beszéd szinten énekel, ami azt jelenti, hogy olyan játszi könnyedséggel dalol a magas hangtartományban, mint ahogyan beszél, tehát egyáltalán nem feszíti a torkát. A technika elsajátításakor nagy teret kap az egyéniség is, ennek köszönhetően pedig karaktere a mély hangtartományban is ugyanolyan jól kivehető, mint a magasban, amiből már jól látszik a kialakult személyisége.

Harsány és erőteljes, ahogy több szakportál is írja: hallatszik benne a bátorság és a hatalom, ami mellett könnyen felismerhető a hangtónusa is. Éneklés közben nem erőlködik, sem a vibrálással, sem a levegővétellel nincsenek gondjai, köszönhetően az úgynevezett „harmadik tüdejének”. 3,3 oktávot tud kiénekelni.

2009-ben polipot diagnosztizáltak a jobb hangszálán, ami után kétes volt, énekelhet-e valaha újra. Hangszálpolipját a hang túlerőltetése, illetve a helytelen hangképzés okozta. A gyógyulási folyamat során váltott énektanárt; Ron Anderson vette a szárnyai alá, aki Hayley bevallása szerint már a legelső alkalom után csodát tett megfáradt és beteges torkával: ahogy orvosa is elismerte, olyanok voltak a hangszálai a coachváltást követően, mintha teljesen újak lettek volna. Nemcsak ének-, de beszédhangja is észrevehetően sokkal tisztábbá és kivehetőbbé, egészségesebbé vált.

Karrierje elején voltak kisebb alkoholproblémái, ahogy erről ebben a magyar feliratos videóban is beszámol, de 2007 óta tudatosan kerüli az italt és a cigarettát, hogy ezzel is védje hangját.

Legnagyobb inspirációi közé – a teljesség igénye nélkül – a Radiohead, a mewithoutYou, a The Cure, a Jimmy Eat World, valamint Gwen Stefani, Debbie Harry és Beyoncé sorolhatók. Egy 2013-as, az amerikai Voice-ban adott vendégfellépésük során édesanyja elárulta, hogy Hayley gyerekként Christina Aguilera – a Voice akkori zsűrije – dalaira gyakorolta kiénekelni a magas hangokat.

Good Dye Young

Több évnyi előkészület után 2016 márciusában bemutatta Good Dye Youngra keresztelt hajfestékmárkáját, melyen fodrászával, Brian O’Connorral dolgozott együtt. A nevet, mint Good Dye Young, 2015. május 8-án védette le Franklinben a Beware Of You nevű cég, és a publikus adatok alapján a vállalat jogosult még pólók, pulóverek, zoknik, nadrágok, rövidnadrágok, farmerek, fehérneműk, cipők, sapkák, hajpántok, kendők, táskák, ékszerek, parfümök, fürdéshez és testápoláshoz használatos készítmények, különböző krémek, tusfürdők, masszázsolajak, hintőporok, szappanok, hajápolószerek, illetve nem gyógyászati célú bőrápolók gyártására és forgalmazására is.

A négy évig tartó fejlesztés során Hayley és Brian együtt dolgoztak Erik Hooverrel, a L’Oréal sales- és marketingigazgatójával. A Good Dye Young termékeiről köztudott, hogy vegánok, tehát nincs bennük állati eredetű összetevő, illetve 100% állatbarátok, mivel a fejlesztési folyamat egyik fázisában sem tesztelték őket kiskedvenceken.

A márka bevezetésekor öt szín volt elérhető, ám az indulás óta nemcsak a termékkínálat nőtt – először a Poser Paste nevű kimosható hajpasztával bővült a repertoár, majd 2021-ben bemutatták az I’m Boredot, mely egy 2-6 mosással eltűnő ideiglenes hajszínező –, hanem a színpaletta is: 2021-re 14 árnyalatban kaphatók a féltartós hajfestékek, melyek egyébként használat közben ápolják is a hajat. A GDY termékei professzionális pigmentekkel, illat- és méreganyagmentesen készülnek. A márka szőkítők mellett többféle ápolószert, köztük sampont és balzsamot is gyárt és forgalmaz a Color Kind termékcsaládján belül.

A Good Dye Young első logóját és csomagolását maga Hayley tervezte. Az évek során arculatot váltottak, amivel együtt átálltak egy sokkal környezettudatosabb csomagolásra. Bevezették biológiailag lebomló keverőtáljukat is.

A jelenleg piacon lévő 14 árnyalatból 13 (a fekete a kimaradt), illetve a megújult logó.
Promóció

2015-ben az énekesnő elindította Kiss Off! nevű, 6 epizódot megélt websorozatát, melynek utolsó részében beengedte követőit a Good Dye Young kulisszái mögé. 2020-ban a Dead Horse videoklipjében is reklámozta hajfestékeit.

2021-re rengeteg ismert arca lett a márkának, többek között Josh Dun a 21 Pilotsből, vagy Rebecca Black, Lights, de Taylor Swift és Troye Sivan is viselték már hajukon Hayley termékeit. A készítményekből Rihanna, Halsey és sok más híresség is kapott PR csomagot.

A cég célja, hogy ne csak egy hajfestékmárka legyenek, hanem közösséget is építsenek. A GDY-ot nemcsak a Parahoy!-on, de Warped Touron és a Bonnaroo fesztivál Sanctuary of Self Love Hayley által rendezett programján is hirdették. A Good Dye Young jelenlegi marketingmenedzsere Becca Sievers, aki olyan irányba vitte el a vállalkozás Twitterét, hogy rendszerint bestie-ként (legjobb barát) szólítja meg követőit, akik közül sokat már Hayley is név szerint ismer.

Ex-Girl-problémák

2020-ban számos panasz érkezett az Ex-Girl nevű élénk rózsaszín hajfestékre. Hayley és Brian elismerték a problémát és hónapokra kivették a repertoárból a készítményt, hogy kiderítsék, miért fakul ki a kelleténél hamarabb a színe. 2021-ben bevallották: nemcsak az Ex-Girllel, de minden olyan hajfestékkel probléma van, amibe rózsaszín pigmentet kevertek. Bevallásuk szerint a produktumok gyártásakor és csomagolásakor még nincs baj a termékekkel, ám ha három hónapnál tovább felhasználatlanul állnak, a csomagoláson belül elveszti hatóanyagát, erejét a pigment. 2021-ben megújult, tartósabb és még élénkebb formulával rukkoltak elő, és orvosolták a rendellenességet.

Magánélet

Család

Édesanyja Cristi Williams, aki Hayley gyermekkorában tanárként dolgozott, ám a Paramore befutása után coachként kezdett tevékenykedni saját vállalkozásában, a Shading The Limelightban. Elmúlt éveit arra szentelte, hogy a szórakoztatóiparban dolgozóknak és azok hozzátartozóinak segített abban, hogyan tudnának fenntartani egy stabil és egészséges mentális és lelki egyensúlyt. Ügyfelei közt a Sony, a Universal, a Nickelodeon, a Disney Records, az Atlantic Records, a Walt Disney Studios, a Hollywood Records és az ABC, NBC, Fox, CW tévécsatornák színészei, énekesei vannak. Ezen kívül több mint öt éve a Belmont Universityn ad úgynevezett érzelmi és szociális intelligencia-órákat a szórakoztatóipari tanulmányok szakon.

Cristi szüleiről nincs sok információnk, mindössze annyit tudunk, hogy édesanyja előrehaladott beteg és szakemberek ellátására szorul. Hayley róla énekel a Leave It Alone című dalában.

Édesapja Joel Keith Williams, azaz Joey – aki a The Only Exception klipjében is szerepel –, Meridianben működteti Hi-Fi Cruisin nevű professzionális autószereldéjét. Szülei, Sharon és Rusty az évek során többször feltűntek a közösségi médiában: Sharon például a Good Dye Youngot promózva festette egyszer rózsaszínre a haját unokája kedvéért, Rusty pedig hallható a Petals for Armor Crystal Clear című dalában. Hayley többször hangoztatta, hogy nagyszülei házassága mindig követendő példaként lebeg előtte, hiszen Sharon és Rusty egymás első szerelmei voltak és 12 éves koruk óta vannak egymás mellett. 2021 áprilisában ünnepelték 56. házassági évfordulójukat.

Joey révén Hayley-nek két féltestvére is van: Erica (sz. 1996. 01. 02.) és McKayla (sz. 2003. 03. 15.) – előbbivel közös tetoválást is visel a vádliján. Cristi egy korábbi kapcsolata révén Hayley-nek mostohatesói is voltak, a magyar származású Jiana, Steven és Anthony Jozsef, akikkel régebben rendszeresen osztott meg közös képeket.

Párkapcsolatok

A Paramore kezdeti éveitől 2007-ig Josh Farróval randizgatott, de a románc csúnya véget ért. Köztudott, hogy mindketten hívő keresztények, ám Josh vallási fanatikussága rátette bélyegét nemcsak kapcsolatukra, de a banda életében is hatalmas törést okozott. 2009-ben megjelent Brand New Eyes című albumuk úgy született meg, hogy a készítési folyamat alatt köztudottan – szinte mondhatjuk, szó szerint – utálták egymást. Nem értettek egyet többek között a Careful Bibila-ellenes dalszövegével kapcsolatban sem. Josh 2010 őszén megkérdezte Hayley-től, mennyit ér számára pénzben számolva, ezáltal próbálta kideríteni, egy esetleges jogi per során mennyit kereshet utoljára az együttesen. Egy évvel a Brand New Eyes megjelenése után Josh végül per nélkül, de teátrálisan, egy mocskolódó blogbejegyzést maga mögött hagyva távozott a Paramore-ból, és magával vitte öccsét, Zacet is, aki – mint az egyébként végig sejthető volt – egyébként nem szeretett volna kiválni a zenekarból, ahogy azt 2020-ban maga is megerősítette.

2008-ban összejött az akkor még házas Chad Gilberttel, a New Found Glory gitárosával, aki Hayley miatt 1 év házasság után elvált feleségétől, Sherri DuPree énekesnőtől. 2014 karácsonyán Hayley és Chad eljegyezték egymást, az esküvőt 2015-re tűzték ki, de 2016-ra csúszott át – mint évekkel később kiderült, amiatt, mert Chad megcsalta Hayley-t.

Az énekesnő megbocsátotta Chad botlását, 2016 februárjában meg is tartották az esküvőt Nashville-ben. 2017. július 1-jén, a soproni Paramore-koncert másnapján bejelentették, hogy válnak, és még az év végéig le is zárult a válóper. A szétválást követően Hayley többek között a Dead Horse-ban énekelt zátonyra futott házasságáról, és a dal klipjében tönkreteszi azt a bakancsot is, amiben férjhez ment. Később a Dead Horse egy outrót is kapott, amiben szintén nem kímélte volt férjét. Az elmúlt években az énekesnő rendezte kapcsolatát Chad első feleségével, Sherrivel, akinek több ízben küldött már Good Dye Young-csomagot is.

2020 májusában debütált a Petals for Armor és a megjelenését követő blogbejegyzésből és emailes körlevélből kiderült, hogy Hayley-re újra rátalált a szerelem, de választottját nem mutatta be nyilvánosan. Pletykák és szemtanúk szerint Taylor York mellett talált rá a boldogság.

Depresszió, terápiák

A válást követő évek során Hayley többször beszélt nyíltan megromlott mentális egészségéről, öngyilkossági gondolatairól, és arról, hogy testileg is úgy tönkrement, hogy 41 kilóra fogyva a mellékveséje is felmondta a szolgálatot. Depressziója oly mértékben elhatalmasodott rajta, hogy nemcsak pszichoterápiát, de gyógyszeres kezelést is igénybe kellett vennie. Olyannyira nyíltan vállalta gondjait, hogy 2021 februárjában egy terápiát reklámozó hirdetésben is feltűnt, és családi tragédiáit, traumáit is kendőzetlenül felfedte.

A válását követő években több alkalommal több hónapra is elhagyta közösségi médiás platformjait, mindezt pedig azzal indokolta, hogy a mentális egészségének szüksége van egy kis pihenésre. A regenerálódás alatt szembetűnően természetközelibbé vált: nemcsak két szólóalbumának címe és dalainak szövege utal erre, hanem az is, hogy belevágott a teakészítésbe, és otthoni kiskertjében zöldségeket is elkezdett termeszteni.

Két szólóalbuma meglepő őszinteséggel enged betekintést az énekesnő legsötétebb gondolataiba. A Leave It Alone-ban például az alábbi sorokat énekli:

Senki se mondja nekem, hogy Istennek nincs humora. / Most, hogy végre élni akarok, mindenki haldoklik körülöttem.

Saját bevallása szerint imposztor-szindrómától szenved. Elszenvedett traumáinak nagy részét szülei válására vezeti vissza:

Mikor újra randizni próbáltam, potenciálisan működőképes kapcsolatokat szabotáltam. Találkoztam anyukámmal, és azt kérdeztem: „Mi a baj velem? Miért csinálom ezt? Ne mondd, hogy a válásotok miatt van.” Sokat mesélt arról, milyen volt a születésem utáni első pár hónap, milyen volt az életünk a válás alatt. 4-5 éves lehettem, nem emlékszem ezekre. Van egy pillanat előttem, mikor az ajtó becsapódik és hirtelen már csak egy szülőm volt, és már azt se tudom, melyik szülőmmel voltam én, és melyik volt az ajtó másik oldalán. A saját kapcsolataimban próbáltam helyrehozni azt, amit anya és apa elrontott. Az exem mellett úgy éreztem, hogy „végre, valaki engem választott!” Anya is ugyanígy érezte magát a saját kapcsolatában. De a veszély első jelénél azt mondtam, „Majd én helyrehozom ezt. Nem számít, ha valaki nem hűséges, nem érdekel, ha folyamatosan hülyének érzem magam, vagyok annyira erős, hogy ezt helyrehozzam.” Anya is ilyen. Apukám egy végtelenül édes ember, de még gyerekek voltak, mikor összejöttek. A kapcsolatuk legrosszabb pillanatait játszottam újra.

– vallotta 2020-ban a Vulture-nek.

2014-ben egy, az öngyilkosságok megelőzésére összpontosító kampány arcaként
Rajongókkal való kapcsolata, hírnévhez való hozzáállása

Hayley rajongókkal való kapcsolata alapvetően szoros, és ezt nemcsak az bizonyítja, hogy a Misery Business és az Anklebiters előadása alatt rendszerint fanatikusok tucatjait szólították színpadra az elmúlt években, hanem gondoljunk csak a My Limb megjelenésére, vagy a Born For This felvételére is, amelyen rajongók éneklik a háttérvokálokat. Több rajongót név szerint ismer, sőt arra is többször akadt példa, hogy rajongóknak adtak interjúkat: a Paramore-Music.com többször beszélt már velük, és a ParamoreFans.com is készített velük interjút. A Hayley Williams Online név alatt futó Twitter-profil egyszer Q&A (kérdezz-felelek) során csinált riportot az énekesnővel. A Paramore 2014-ben megrendezte első luxushajóútját, a Parahoy!-t, melyen a zenekar 2 000 rajongóval a fedélzeten hajókázott 4 napig. 2021-ig a Parahoy! további két alkalommal hagyta el a kikötőt fanatikusok ezreivel.

Az évek során ennek ellenére több negatív tapasztalatot is szerzett az elvakultabb szimpatizánsai révén, akik volt, hogy betörtek a lakásába, és volt, hogy beszivárogtak családtagjai Facebook-ismerősei közé és fotókat publikáltak onnan. A 2017-ben megjelent After Laughterön két dalban is sugallta, hogy belefáradt a megszállott rajongókba. Az Idle Worship (lefordítva Üres imádat, de szójátékként Idle helyett Idol Worship is lehet, ami bálványimádatot jelent) dalszövege például egy az egyben erről szól, a dal outrójaként kiadott No Friend pedig nemcsak a címében utal arra, hogy fanatikusokként nem vagyunk a barátai, hanem a dalszövegében is:

Te egy fényben úszó alakot látsz, én egy pólómintát. / Nem vagyok a megmentőd, te pedig nem vagy a barátom.

– ecseteli azt, hogy ő a színpadról mit lát belőlünk, és mi mit látunk belőle.

2021-ben kiadott második szólóalbumán azt énekli a Just A Loverben, hogy „Nincs zene a tömegeknek többé”, utalva ezzel arra, hogy végképp belefáradt a megfelelési kényszerbe, és ezentúl olyan dalokat jelentet meg, ami elsősorban neki(k) tetszik. Az After Laughter, a Petals for Armor és a Flowers for Vases / descansos megjelenési stratégiái, legfőképp a promóciók szinte teljes hiánya már évekkel korábban előrevetítette ezt a lépést.

Politikai megszólalások, feminizmus, LMBTQ- és BLM-aktivizmus, környezetvédelem

Nagyjából a 2010-es évek utolsó harmadáig távol tartotta magát a politikai megnyilvánulásoktól. 2016 magasságában kezdett először nyilvánosan helyt foglalni, és a 2020-as amerikai elnökválasztásban már nagy erőkkel buzdította rajongóit Donald Trump leváltására.

Az elmúlt években rengeteg tüntetésen részt vett. Felemelte hangját például a fegyvertartás szigorítása mellett, illetve a George Floyd-gyilkosság során megszámlálhatatlan alkalommal ítélte el a rasszizmust. A szexizmussal való harca a Paramore legelső napjáig visszavezethető – ezért egyébként ő kapta a Billboard Women In Music Awards legelső Úttörő-díját is. Egy, a Sugar magazinnal folytatott beszélgetése során elmesélte, első interjúinak egyikén a férfi riporter gátlástalanul megkérdezte tőle, elvesztette-e a szüzességét – ekkor mindössze 16 éves volt. Jelenleg úgy tudjuk, Hayley kizárólag női újságíróknak hajlandó megnyílni, és férfiaknak akkor sem ad interjút, ha a beszélgetést később női szerkesztők, újságírók vágják össze. Ez alól kivétel Zane Lowe.

Fegyver helyett ésszel felszerelkezve – közvetíti az üzenetet.

2018-ban bejelentette, hogy a Paramore többé nem játssza élőben a Misery Businesst annak nőgyalázó dalszövege miatt:

Szajha vagy, nem több, tudod, hogy ez nem változik.

Hayley 2020-ban beleállt a Spotifyba, amiért a streamingszolgáltató feltette a Misery Businesst a Women of Rock lejátszási listájára. Az énekesnő szerint hiába ez a Paramore egyik legsikeresebb kislemeze, 2020-ban a Misery Businessnek már nincs létjogosultsága, pláne nem egy olyan zenei listán, mely a nők erejét hivatott hangsúlyozni.

2020 októberében nyilvánosan ítélkezett exe és volt bandatársa, Josh Farro felett, miután az nyilvános Facebook-hozzászólásban egyenlőségjelet tett a homoszexualitás és a pedofília közé. Hayley több ízben biztosította rajongóit, hogy a banda közösségén belül nincs helye homo- és transzfóbiának, szexizmusnak, rasszizmusnak vagy bármilyen gyűlöletnek, és jelezte azok számára, akik ezzel nem érzik komfortosan magukat, távozhatnak oda, ahova a korábbi bandatársak is tették: akárhova, ami jó messze van a zenekartól.

2021 júniusában a Good Dye Younggal kiadott egy illatgyertyát, mely bevételeinek 100%-át a The Trevor Projectnek szentelte. Napjainkban ez a legnagyobb olyan társaság bolygónkon, mely LMBT embereknek nyújt lelkisegély-szolgáltatást, illetve öngyilkosságot megelőző és kríziskezelő tevékenységet is folytatnak. A Good Dye Young egy 2021 tavaszán megjelent tweetjéből az is kiderült, hogy irodájukban az LMBT emberek száma meghaladta a heteroszexuálisokét. A GDY ötödik születésnapi partiján Nashville legnépszerűbb drag queenje is fellépett, aki előtt Hayley – tiszteletét és rajongását kifejezve – térdre borult.

Hayley két legjobb barátja Brian O’Connor fodrász és Lindsey Byrnes fotós, mindketten saját nemükhöz vonzódnak – előbbinek írta My Friend című dalát. Hayley saját állítása szerint 100%-ban heteroszexuális, és csak férfiakkal volt kapcsolata. A Petals for Armor albumon megjelent Sugar On The Rim című számát kifejezetten LMBT rajongóinak készítette.

2021 márciusában jótékonysági gyűjtést szerveztek a klímaváltozás megelőzésének érdekében. Hayley-ről korábban megtudhattuk, ha teheti, vizet nem PET-palackból, hanem dobozból fogyaszt. A Good Dye Young vegán és kegyetlenségtől mentes, ami annyit tesz, termékeiket nem tartalmaznak állati eredetű hozzávalókat, és azokat nem is tesztelték állatokon. Az énekesnő nem vallja magát se vegánnak, se vegetáriánusnak, de étrendjébe igyekszik a legtöbb vegán dolgot beilleszteni, és egészségügyi szempontból mellőzi a tejtermékeket is.

Érdekességek

  • A középiskolát online végezte el 2006-ban.
  • Imád videojátékokkal játszani, kedvence a Tekken.
  • Nem szereti a Facebookot, de a legtöbb közösségi portálon fent van.
  • Tízévesen, egy korcsolyapályán kapta első csókját.
  • 2009-ben vette meg saját házát.
  • Első autóját, Miss Anne-t 14 évesen kapta. Sajnos tönkrement, de édesapja megjavította, majd McKaylának adta.
  • 2011-ben koszorúslány volt édesapja esküvőjén, illetve ugyanebben az évben Jeremyén is.
  • Többször is elnyerte a legdögösebb nőnek járó díjat különböző átadókon.
  • Fél a pókoktól.
  • Jó barátságot ápol Taylor Swifttel és Katy Perryvel. Az előbbivel már duettezett is, valamint az egyik videoklipjében is szerepel.
  • Szereti a pankrációt, egyik legnagyobb kedvence CM Punk, akivel követik egymást a Twitteren, ráadásul van pár közös képük is.
  • Imádja a tetoválásokat, jelenleg tizenöt díszíti testét.
  • Gyerekkori szomszédja Rodney Hood NBA-játékos volt. Az énekesnő apró termete (157 cm) ellenére sokat kosárlabdázott vele, és tőle tanult meg C-walkolni is.
  • Van egy narancssárga dinoszaurusza a kertjében. Korábban volt egy rózsaszín is.
  • Szívesen kipróbálná magát szinkronszínészként.
  • 2014 óta van egy goldendoodle-je, Alf.

Stúdióalbumok

  1. Mammoth City Messengers, Vol. 1 (2004)
  2. All We Know Is Falling (2005)
  3. Riot! (2007)
  4. Brand New Eyes (2009)
  5. Paramore (2013)
  6. Petals for Armor (2020)
  7. Flowers for Vases / descansos (2021)

Középlemezek

  1. The Summer Tic EP (2006)
  2. Summer Tour EP (2010)
  3. The Only Exception EP (2010)
  4. Singles Club (2011)
  5. The Holiday Sessions EP (2013)
  6. Ain’t It Fun Remixes EP (2014)

Koncertalbumok

  1. Live in the UK 2008 (2008)
  2. The Final Riot! (2008)
  3. Alive In Europe (2020)

Dalok a Mammoth City Messengersszel

  1. All They See Is Love
  2. Boomerang
  3. Explode
  4. Hang On
  5. Jumping Inside
  6. Lift My Hands
  7. Power In Me
  8. Secret Invasion

Dalok a Paramore-ral

A Paramore diszkográfiáját itt érheted el.

Dalok szólóban

  1. Asystole
  2. Cinnamon
  3. Creepin’
  4. Crystal Clear
  5. Dead Horse
  6. Descansos
  7. Find Me Here
  8. First Thing To Go
  9. Good Grief
  10. HYD
  11. Inordinary
  12. Just A Lover
  13. KYRH
  14. Leave It Alone
  15. My Friend
  16. My Limb
  17. No Use I Just Do
  18. Over Those Hills
  19. Over Yet
  20. Pure Love
  21. Roses/Lotus/Violet/Iris
  22. Simmer
  23. Sudden Desire
  24. Sugar On The Rim
  25. Taken
  26. Teenagers
  27. Trigger
  28. Wait On
  29. Watch Me While I Bloom
  30. Why We Ever

Közreműködések

A dőlt betűvel írt dalok nem jelentek meg stúdiófelvételen, mindössze egy fellépés erejéig működött közre bennük.

  1. Airplanes (B.o.B.)
    • Airplanes Part II (B.o.B. & Eminem)
  2. All Circles (mewithoutYou)
  3. Always Attract (You Me At Six)
  4. Bury It (Chvrches)
  5. Fallen (Death In The Park)
    • Fallen Acoustic
  6. Fox Dream Of The Log Flume (mewithoutYou)
  7. Gersberms (Hard ‘n Phirm)
  8. Keep Dreaming Upside Down (October Fall)
  9. Uncomfortably Numb (American Football)
  10. Plane Crash Dreams (Josh Farro)
  11. Plea (Say Anything)
  12. Say It Ain’t So (Weezer)
  13. Stay The Night (Zedd)
    • Stay The Night Acoustic
  14. Stay With Me (You Me At Six)
  15. Sugar, We’re Goin’ Down (Fall Out Boy)
  16. Tangled Up (New Found Glory)
  17. The Few That Remain (Set Your Goals)
  18. The Church Channel (Say Anything)
  19. Then Came To Kill (The Chariot)
  20. The Passenger (Deftones)
  21. Vicious Love (New Found Glory)
  22. Wearing Your Ring (What’s Eating Gilbert)
  23. What’s His Name (Domestikated)

Feldolgozások

A dalt betűvel írt dalok élőben előadott feldolgozások, nem jelentek meg stúdiófelvételen.

  1. Accident Prone (Jawbreaker)
  2. Bad Romance (Lady Gaga)
  3. Bed Intruder Song (The Gregory Brothers, Antoine Dodson)
  4. Colour Me In (Broadcast)
  5. Don’t Start Now (Dua Lipa)
  6. Drew Berrymore (SZA)
  7. Nineteen (Tegan and Sara)
  8. Somebody That I Used To Know (Gotye)
  9. Teardrop (Massive Attack)
  10. The Rainbow Connection (The Muppets)
  11. Things She Said (Kent)

Koncert DVD-k, dokumentumfilmek

  1. The Final Riot!

Dokumentumfilmek

  1. 40 Days of Riot!
  2. Behind Brand New Eyes
  3. Zedd – Moment Of Clarity

Videoklipek

A Paramore-ral
  1. Pressure (2005)
  2. Emergency (2006)
  3. All We Know (2006)
  4. Misery Business (2007)
  5. Hallelujah (2007)
  6. Crushcrushcrush (2007)
  7. That’s What You Get (2008)
  8. Decode (2008)
  9. Ignorance (2009)
  10. Brick By Boring Brick (2009)
  11. The Only Exception (2010)
  12. Careful (2010)
  13. Playing God (2010)
  14. Monster (2011)
  15. Now (2013)
  16. Still Into You (2013)
  17. Anklebiters (2013)
  18. Daydreaming (2013)
  19. Ain’t It Fun (2014)
  20. Hate To See Your Heart Break (2014)
  21. Hard Times (2017)
  22. Told You So (2017)
  23. Fake Happy (2017)
  24. Rose-Colored Boy (2018)
  25. Caught In The Middle (2018)
Szólóban
  1. Simmer (2020)
    • Simmer (2020) – Dalszöveges werkvideó
  2. Leave It Alone (2020)
  3. Cinnamon (2020)
    • Cinnamon (2020) – Dalszöveges werkvideó
  4. Creepin’ (2020) – Dalszöveges werkvideó
  5. Sudden Desire (2020) – Dalszöveges werkvideó
  6. Roses/Lotus/Violet/Iris (2020) – Dalszöveges werkvideó
  7. Over Yet (2020) – Dalszöveges werkvideó
  8. My Friend (2020) – Dalszöveges werkvideó
  9. Why We Ever (2020) – Dalszöveges werkvideó
  10. Dead Horse (2020)
  11. Watch Me While I Bloom (2020) – Dalszöveges werkvideó
  12. Sugar On The Rim (2020) – Dalszöveges werkvideó
  13. Crystal Clear (2020) – Dalszöveges werkvideó
  14. Taken (2020) – Dalszöveges werkvideó
  15. Pure Love (2020) – Dalszöveges werkvideó
  16. Teardrop (2020) – Massive Attack-feldolgozás
Közreműködésként
  1. Airplanes (2010) – B.o.B.
  2. Gersberms (2012) – Hard ‘n Phirm
  3. Stay The Night (2013) – Zedd
  4. Stay The Night: Acoustic from iTunes Session (2014) – Zedd
  5. Bad Blood (2015) – Taylor Swift
  6. Vicious Love (2015) – New Found Glory
  7. Bury It (2016) – Chvrches
Egyéb
  1. Kiss Me (2007) – New Found Glory

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

2015

2016

2017

2018

2019

2020

2021

Jelenleg 14 tetoválás díszíti testét, mégpedig az alábbiak:

Rózsaszín borotva

2008 októberében volt először látható a jobb bokája felett a rózsaszín borotva, melyről a Spinnek adott interjújában így nyilatkozott:

Néhány éve a Warped Touron, ha rövidnadrágot viseltem vagy felhajtottam a hosszú szárú nadrágom alját, a nap végére valaki mindig ráírta a lábamra, hogy »Borotválj le«. Szóval úgy voltam vele, oda kell tetováltatnom, hogy a srácoknak ne kelljen többé odaírnia ezt.

– nyilatkozta.

A tetoválás Hayley-t saját bevallása szerint a turnézásra emlékezteti. Ilyen időszakok alatt ritkán van lehetősége szőrteleníteni lábait.

Hurting Hearts Tour

A 2008-as őszi New Found Glory turné során varrta fel lábára Shauncey Fury.

Én varrtam a foltozott szívet Hayley-re. Ott voltam azon a turnén és mindannyiunknak volt valamilyen szívfájdalma. A HHT betűket ábrázolja, ami Hurting Heart Tourt jelent. Az M betű igazából csak egy kitörés a szív jobb oldalából.

– mondta a művész.

A hurting heart kifejezést a New Found Glory basszusgitárosa, Ian Grushka vezette be és arra használta, mikor valaki a turnén gonosz vagy bunkó volt a másikhoz. A turnén kialakult baráti társaság minden tagja magára varratta ugyanezt.

Warped!

A Warped Tour-os napjaira való megemlékezésként tetováltatta a füle mögé a villámló felhőt a Warped! felirattal. A Paramore 2005 és 2008 között minden évben, illetve 2011-ben vett részt a turnén. 2009-ben meglepetéselőadóként léptek fel a clevelandi állomáson, és nem sokkal a fellépés után, 2009 júliusában varratta fel füle mögé a mintát, mely egy 2007-es, szintén clevelandi Warped Tour-megállóra emlékezteti.

A tetoválás a Warped Tour felé érzett szeretetemet jelképezi. […] 2 éve Clevelandben majdnem meghaltunk a viharban, a rajongóink mégis több mint egy órát vártak ránk a körülmények ellenére. Megtartottuk a koncertet és az egész turné egyik legjobbjává tettük azt! Annyira emlékezetes. Aztán ebben az évben volt egy meglepetéskoncertünk a clevelandi Warped-megállón. Az időjárás tökéletes volt, de akartam valamit, ami nem hagyja feledni a legszebb emlékeim a Warped Tourról.

-írta 2009-ben.

Fekete kereszt

2010 decemberében tetováltatta combjára a fekete keresztet, amellyel egy időben Taylor is varratott egyet a felkarjára.

A hitem az egyetlen dolog, ami sosem hagy cserben.

– zárta rövidre.

Szív

2010 decemberében tetováltatta magára akkori legjobb barátnőjével, Dakotah Rae-vel a szívet ábrázoló barátságtetkót.

Paramore-logó

Josh és Zac Farro 2010 decemberében történt kiválását követően a Paramore megmaradt három tagja – akkori felállás szerint Hayley, Taylor és Jeremy – 2011 augusztusában magukra tetováltatta a zenekar logóját, ami később az ugyanebben az évben bemutatott Singles Club EP borítója is lett. A három csík a három bandatagot reprezentálja.

Virágok

2012 januárjában tetováltatta csípőjére a virágokat, melyek őt és két húgát, Ericát és McKaylát szimbolizálják: mindhárom különböző és egyedi, mégis együtt nőnek, fejlődnek.

Johnny Mercer-dalszöveg

2012 márciusában Dan Smith varrta fel Hayley alkarjára Johnny Mercer 1944-ben megjelent slágerének dalszövegét, mely magyarul nagyjából annyit jelent, hogy koncentráljunk jobban a pozitív dolgokra, mint a negatívokra.

Takin’ Care of Business

2012 augusztusában Kat Von D West Hollywood-i szalonjában, a High Voltage Tattoo-ban készítette Dan Smith a fentebb látható mintát, mellyel Hayley Elvis előtt tiszteleg. Presley-nek nemcsak a mottója volt ez, de háttérzenekarát is TCB bandnek hívták. Az énekes egy, Hayley tetoválásával megegyező kialakítású nyakláncot is hordot, Hay pedig egy ideig ennek replikáját viselte a TLC felirattal.

Végre mától nekem is van TCB-m. A nyakláncot évek óta hordom. A családom minden férfi tagjának van TCB-je, a nőknek pedig TLC-je (tender, love and care). Nekem mindkettő van, és egyik közülük végleges! Szerintetek Elvis büszke lenne?

– kérdezte.

Szerelmeslevél

2013 februárjában került fel ausztráliai turnéjuk során a combjára a szerelmeslevél, mely a szeretteivel való kapcsolatát szimbolizálja a távollétek során.

Míg azt tesszük, amit szeretünk, hiányoznak azok, akiket szeretünk. Távolsági hívások és levelek, meg bármi, ami a távolságot eltünteti. Ezt jelenti számomra.

– mesélte.

A mintát Aureole varrta fel a brisbane-i Lust For Life Tattoo-ban.

Wayne világa

Hayley minden alkalmat megragad, hogy elmondhassa, egyik kedvenc filmje a Wayne világa. 2014 januárjában húga, Erica 18. születésnapjára készült a közös tetoválás, amelyen a filmben szereplő autó látható, és amelyet Ian White örökített meg bőrükön a Safe House Tattoo Studióban.

CEG

2015. február 14-én, Valentin-napon tetováltatta magára akkori férje, Chad Everett Gilbert monogramját. A tetkó a nashville-i Victory Tattoo-ban készült Mia Graffam által, aki pár héttel később a turnéról visszatérő Chadre is varrt: hüvelykujjára tetoválta Hayley monogramját.

After Laughter

A 2017-ben megjelent albumukat jelképezi az AL felirat jobb csuklóján. Mindhárom tag – akkori felállás szerint Taylor és Zac is – magára varratta ugyanezt: Taylor a jobb felkarja belsejére, Zac a bal combjára kérte a mintát, melyet Phoenix Johnson vitt fel bőrükre a lemez megjelenésének napján, május 12-én.

SpongyaBob-fogak

Hayley 2017 májusában csuklója mellé varratta a fenti cikkcakkos vonalat, mely a fogai közti rést szimbolizálja. Gyerekként sokat bántották miatta, ám ezen felnőttkorára továbblendült és ahelyett, hogy szégyellné, felkarolta és magára tetováltatta az egyébként szinte védjegyévé vált fogait.

Fekete kockák

2018 februárjában fekete kockákkal takartatta el exférje monogramját. A tetoválásról sosem beszélt, mikor egy, az Urban Outfitters által készített interjúban egyszer rákérdeztek, kikerülő válaszként a húgával közös tetkójáról kezdett beszélni. A kockákat 2020-ban felhasználta első szólóalbumának borítójához.