Paramore Hungary A Grammy-díjas amerikai együttes magyarországi híroldala
Kapcsolódik még
Hosszú idő után újra blogot írt az énekesnő, aki terjedelmes bejegyzésében az összes aktuális témát megemlítette a Paramore-ral kapcsolatban. A fordítást teljes hosszában itt olvashatjátok:
Az életről általában
Micsoda év! És még csak március van.
Próbálom megérteni, hogy lehet, hogy már három év eltelt, mióta megírtuk és felvettük a Paramore-t. Hogy a fenébe van az, hogy már lassan vége az ehhez a lemezhez tartozó korszaknak is? Emlékszem, 2006 elején a csapat néhány tagja elkezdte tőlünk kérdezgetni, hogy mit gondolunk a következő albumról, és hogy elkezdtük-e már írni azt, amiből később a Riot! lett. Sosem felejtem el azt a beszélgetést, és azt, hogy milyen szomorúvá tett. A dolgok még csak épp elkezdtek bemelegedni az AWKIF idején, és úgy éreztem, még sok élet van benne. Játszottunk azon a nyáron a Warped Touron, és amikor elkezdték árulni az első turnénkra a jegyeket, éreztem, hogy egyre elégedettebb vagyok azzal, amit ki tudtunk hozni az első korongunkból. Megadtunk neki mindent, amit érdemelt, egy nagyjából teltházas koncertkörúttal, ő pedig megadta nekünk azt, ami később az egész karrierünk alapja lett.
Ma megint szomorú voltam. Ezúttal a negyedik album miatt. Meghallgattam néhány dalt a kocsiban, miközben vezettem az autópályán… ami egyébként a legjobb hely, ha a saját zenédet akarod lejátszani a rádióban, mert nem kell megállnod a piros lámpáknál, érezve azt, hogy az emberek látják, hogy magadat hallgatod. Lejátszottam néhány dalt, amit nem adtunk elő élőben, és néhányat, amit igen… és úgy éreztem, nem vagyok még kész elengedni. Tényleg igaz, hogy ez volt eddig a kedvenc lemezünk. Tényleg igaz, hogy az a banda lettünk, akikké reményeink szerint mindig válni szerettünk volna. Szerintem igazából tudtam, hogy megvan ez bennünk, de én olyan ember vagyok, aki nem igazán tudja ezeket az érzéseket szavakkal kifejezni. Jobb vagyok dalszövegekben. Azt gondolnátok, a kettő ugyanaz… de nem! Jelenleg csak az ment meg, hogy még van egy sor koncert a Self-Titled-érából, így van esélyem véghezvinni egy csomó dolgot, amik miatt később bánkódnék, ha nem tettem volna meg őket. Izgatott vagyok emiatt. Még mindig maradt benne némi élet, és örökké ezt érezném, ha nem lenne még egy esélyünk kiadni magunkból. Annyira készen állok már a Writing The Future-re.
Az út közben valamikor biztos megnyomtam a véletlenszerű lejátszás gombot, mert elindult a Whoa, haha! Olyan nosztalgikus pofon volt ez, amire egészen biztosan nem volt már szükségem ma. De nem lettem tőle szomorú, inkább csak nagyon elégedett és boldog. Eszembe juttatta, hogy valamikor még azt hittem, sosem tudnék az elsőnél jobb lemezt készíteni… aztán a srácok és én írtunk még hármat, és mindegyiknél egyre büszkébb voltam. Ettől vagyok reménykedő, és ez inspirál. Bár szomorú, néha hátra kell hagynunk életünk bizonyos részeit, ez elengedhetetlen. Haladnunk kell. Szükség van ránk a jövőben, ahol egy újabb, erősebb verziónk vár. Uhh, ötletem sincs, mi vár a zenekarra, de alig várom, hogy kiderüljön.
Ami a többi, kevésbé zenei hírt illeti, a MonumenTour óta volt időm dolgozni néhány egyéb projekten is. Az egyik egy teljes vállalkozás, amit a semmiből építek fel. A saját hajfestékmárkám. Nagyon szerettem volna, ha mostanra már elkészül… de BASSZUS, alábecsültem a munkaterhet. Lehet, nem hiszitek el, amikor ezt mondom, de már négy éve dolgozom ezen. Nagyjából akkor kezdődött az egész, amikor Jeremy, Taylor és én részt vettünk a Bamboozle fesztiválon abban az évben, amikor nem léptünk fel. Azt hiszem, 2011 volt. Most itt vagyunk 2015 elején és végre kimondhatom, hogy mindez valósággá válik. Mármint, már készül. Megtörténik! Amint 100%-ig biztos vagyok benne, hogy már beszélhetek nyilvánosan a részletekről, lefogadhatjátok, hogy azonnal kiabálni fogok az Internethegy tetejéről. Alig várom, hogy az emberek is lássák végre… Nagyon sokat tanulok belőle, és izgatottan remélem, hogy nemsokára veletek is megoszthatom a magabiztos önkifejezés tudományát! Mókás lesz.
A második dolgot, amin dolgoztam, épp múlt héten jelentették be, bár könnyen elkerülhette a figyelmeteket, ha nem vagytok a gép elé kötözve, vagy 0-24 online a Twitteren, mint én. Egy olyan internetes show házigazdája leszek, ami a szépségápolással, sminkekkel és személyes inspirációkkal foglalkozik. A műsor címe Kiss-Off lesz, egy új online magazin/közösség, a Popular részeként, melyet a barátom, Marvin Scott Jarrett – aki a Nylon egyik alapítója (LEHET, HOGY HALLOTTATOK MÁR RÓLA) –, nemrégiben indított be. Kicsit hihetetlen, hogy tavaly nyáron LA-ben belefutottam vásárlás közben, és most, alig egy évvel később már az új tervének része lehetek. Nagyon izgatott vagyok miatta. Most valóban meglátjátok majd, mekkora nerd vagyok… és remélhetőleg észreveszitek majd azt is, milyen széleskörű a rám ható és engem inspiráló dolgok listája. A műsor NEM azt sulykolja majd, „hogyan legyél csini” vagy „hogyan kéne kinézned”. Tényleg inkább arról szól, hogy bátorítsuk az embereket, főleg a fiatalokat, és arról, hogy a szépség nem egyenlő a tökéletességgel. Önmagad megismerése a saját inspirációidon keresztül, a személyiséged arcodra való festése, az önkifejezés folyamatának élvezete… ez az igazi gyönyörűség. A legjobb az egészben az, hogy a kalandra magammal vihetem Brian O’Connort (a csodafiút, aki kb. tíz éve a legjobb barátom, és akinek a turnékon és a klipekben köszönhetem a kinézetem). Már leforgattunk néhány epizódot, és tuti fogunk is még párat, amikor úton leszünk. Remélhetőleg nem gondoljátok majd, hogy totál lúzerek vagyunk. De valószínűleg igen. Hát, ez van.
Jééézus. Kihagytam valamit? Nem beszéltem sokat az esküvő tervezéséről, ugye? Haha, amikor azt mondom, az életem jelenleg őrült… úgy értem, az életem ŐŐŐ-RÜÜÜLT. De a jó fajta őrült! Próbálok mindent bezsúfolni, miközben a kifakult, begöndörödött, narancsszínű hajamat tépkedem. Csodálatos. Oké, ez életem leghosszabb blogbejegyzése, de már nagyon tartoztam nektek ezzel. Mindig sok idő telik el a jelentkezéseim között, és mindig kéritek, hogy írjak. Kijöttem már a formámból. A tinédzser Hayley őrült sokat fenn volt a Xangán és a LiveJournalon… az idősebb énem 140 karakter lustaságú. Bárhogy is, mindent megtettem! Köszi, hogy olvastátok, érdeklődtök, támogattok.
Taylor, Jeremy és én örökké hálásak vagyunk ezért a hatalmas családért, amit bennetek leltünk, és alig várjuk már, hogy áprilisban és májusban együtt bulizzunk veletek. Boldog tavaszt!
Szeretettel, Hayley!
