Minden a klipről: That’s What You Get

A Riot! utolsó kislemezével folytatódik sorozatunk.

Előkészületek, forgatás

2008-ban az együttes több európai koncertet is lemondott, ami után olyan találgatások indultak, hogy a Paramore feloszlik. Egy héttel a lefújt fellépések után vették fel a That’s What You Get klipjét, melyről Hayley elárulta: jobbnak látták egy olcsóbb kisfilm forgatását, melyben a bandatagok családjaikkal és barátaikkal láthatók.

Millió barátunk volt itt, így olyan volt, mintha csak együtt lógtunk volna. Marcos nagyon király volt. Azt mondta, hogy hozzuk a haverjainkat is. Az ismerőseink otthonaiban zajlottak a felvételek, és minden olyan igazinak tűnt. Úgy gondolom, ez az első klip, amiben teljesen átjön, hogy milyenek is vagyunk valójában.

– mondta  az énekesnő. Mint később kiderült, igyekeztek fenntartani annak látszatát, hogy barátságuk több mint tökéletes, holott ez akkor már közel sem volt így. Nem sokkal a kislemez kiadása után elkezdtek dolgozni a Brand New Eyeson, ami alatt csak még több feszültség alakult ki Josh és Hayley között.

A forgatás Marcos Siega rendezésében március 2-án kezdődött és másnap már véget is ért.

Cselekmény

Míg a Paramore egy nappaliban játszik, addig láthatunk jeleneteket egy párról is, kik egyébként az életben is együtt voltak. Ők Aaron Holmes (akivel Hayley-nek van egy duettje) és Jenna Galing, akik a történet szerint elmennek egy baráti összejövetelre, ahol Aaron összefut valakivel (valószínűleg az exével) és elkezd flörtölni vele. Jenna eközben a kanapéról nézi őket, mígnem barátja megfogja a másik lány kezét. Ekkor ő feláll és elmegy, majd sírva fakad. A klip végén láthatunk egy visszaemlékezős jelenetet, ahol még együtt voltak. Az összejövetel végén az emberek a kanapét feldöntve kicsődülnek a lakásból.

A dal mondanivalója

Az énekesnő azt próbálja elmondani, hogy bármennyire is tudjuk, hogy a szerelem csalódással ér majd véget, a fájdalmat egy bizonyos szinten élvezzük, mert legalább érzünk valamit. „Elfojtottam a józan eszem minden szívdobbanással / Ez az, amit kapsz, ha a szívedre hallgatsz, ó” – magyarázza a dalszöveg is a szív győzelmét az agy felett.

A That’s What You Get dalszövegfordítását itt találod.

Kulisszák mögött

Ezúttal két kulisszák mögött készült videót is láthatunk. Az egyik a megszokott, melyben a forgatás mögé leshetünk be, a másikban pedig Hayley bemutatja a barátait és családtagjait, akik szerepeltek a klipben, így őket is megismerhetjük egy kicsit.


A sorozat előző részei

  1. Minden a klipről: Playing God
  2. Minden a klipről: Monster
  3. Minden a klipről: Emergency
  4. Minden a klipről: Misery Business
  5. Minden a klipről: Still Into You
  6. Minden a klipről: Careful
  7. Minden a klipről: Crushcrushcrush
  8. Minden a klipről: Ignorance
  9. Minden a klipről: Pressure
  10. Minden a klipről: Now

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Minden a klipről: Dead Horse

Öt év kihagyás után visszatér cikksorozatunk, melynek 14. része a Petals for Armor egyik legmeghatározóbb slágerével foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?