Hayley Williams írhatná a női hírességek kézikönyvét – cikkfordítás

A Vice egy Hayley-t magasztaló cikkben összegezte kedvencünk elért sikereit és életútját, a terjedelmes irományt pedig teljes hosszában lefordítottuk nektek. Íme:

Lehetetlen a Paramore-ról anélkül beszélni, hogy szót ne ejtenénk Hayley Williamsről. Amikor két alapító tag, Josh és Zac Farro kiléptek az együttesből 2010-ben, az igen csúnya nyilvános levelükben arra panaszkodtak, hogy „az egész csak Hayley-ről szólt”. És ennek akár lehetne is alapja. Ha megnézed az együttes címlapfotóit, interjúit és videoklipjeit, mindig az énekesnőre fókuszálnak; a többi tag vagy homályosan a háttérben marad, vagy egyáltalán nem is szerepel. Mégis tagadhatatlan, hogy a bandában Hayley az, aki leginkább inspirálja a rajongókat – és nem csak azzal, hogy a Pantone skála összes színét kipróbálta már a haján.

Hayley több egy egyszerű frontasszonynál. Mióta mindössze 15 évesen énekelni kezdett a Paramore-ban, a rá irányuló figyelem világszintű imádattá alakult. Mindenki számára vonzó, a példaképet kereső gyerekektől kezdve azokig a felnőttekig, akiknek van fölös pénzük arra, hogy ilyen baromságokra szórják el. A Paramore gyorsan a világ legnagyobb alternatív együttesévé nőtte ki magát. Valahol aközött, hogy a legfiatalabb bandaként léptek fel a Warped Touron, és aközött, hogy tíz perc alatt elkelt az összes jegy a Wembley arénában tartott koncertjükre, Hayley Williams megszűnt egyszerű énekesnőnek lenni és egy olyan egyszemélyes erőművé vált az alternatív zenei világban, amilyet nem láttunk azóta, hogy Gwen Stefani bő nadrágban és fogszabályzóval a színre lépett. Megerősítve azt, amit már eddig is tudtunk, ebben a hónapban bejelentették, hogy az énekesnő kapja az idén első alkalommal átadásra kerülő Úttörő-díjat a Billboard’s Women in Music Awardson. De hogyan is érte el egy MySpace-hajú pop-punk csaj azt a pontot a karrierjében, ahol Taylor Swift és Ariana Grande mellett vehet át egy díjat?

Eleinte Hayley Williams a furcsaságot és a kínosságot képviselte; azokat a kölyköket, akik bandás pólókat hordanak, amikor nem kell egyenruhában suliba menni, akik véletlenszerűen leborotválják a hajuk egy részét, és a hétvégéiket azzal töltik, hogy a deviantART-on sírdogálnak. Gyakorlatilag ő az Angry Birds-generáció Avril Lavigne-je, de ahelyett, hogy felnőve véget nem érő elégedetlenségbe zuhanjon, Hayley a közönségével együtt fejlődött és már a pop-punk táboron kívül is szólni tud az emberekhez.

Az együttes negyedik, önmagáról elnevezett albumának megjelenésével az énekesnő egyik lábbal belépett a kereskedelmi popzenébe, de a másikkal még mindig stabilan áll a kereskedelmi punk talaján, és úgy sikerül áthidalnia a kettő közti szakadékot, ahogyan még egy nőnek sem sikerült azelőtt. Nagyon ritka az olyan nő által vezetett rockegyüttes, ami igazán be tud futni, mivel egy férfiak által dominált területen próbálnak boldogulni, miközben igyekeznek feszegetni a határokat is. Gondoljunk csak a The Distillersre vagy a Hole-ra, akiknél Brody Dalle és Courtney Love akaratlanul is egy „maszkulin” képet képviselt, hiszen törtek-zúztak, részegek és rámenősek voltak a színpadon. Pont úgy, amilyennek egy pasinak lennie kell.

A rockzenei ipar még mindig eléggé kétszínű: az egyik oldal számára vannak szabályok, amiket követni kell a siker eléréséhez, a másik oldal pedig megtetézi mindezt azzal, hogy ítélkezik az énekesnők felett pusztán azért, mert nők. Annak ellenére, hogy mennyire sikeresek, Brodyt és Courtney-t is „hisztis libákként” tartják számon, míg ugyanazért a viselkedésért Billie Joe Armstrong vagy Patrick Stump a menő jelzőt kapják. És talán épp ezért van ilyen kevés nő az alternatív zenében. Annak ellenére, hogy idén a pop, hiphop és R&B műfajokat is hölgyek uralják, a rock és annak alműfajai még mindig komoly problémákkal küzdenek ezen a téren – problémák alatt pedig a nők jelenlétének hiányát értjük. Azoknak pedig, akik mégis jelen vannak, hatalmas nyomással és megbélyegzéssel kell szembenézniük nap mint nap.

A szórakoztatóipar mindig kivételezni fog azokkal, akik nagy tetszésnek örvendenek, és mindig bálványozni fogja a kedvenceket. Így tehát nem számít, hogy Courtney Love, Nicki Minaj vagy Hayley Williams vagy, nagy az esélye annak, hogy kiemelkedő énekesnőként egy női magazin címlapján kötsz ki olyan szalagcímek mellett, amik arról szólnak, mennyire meg kell küzdened azért, hogy megfelelj a férfiaknak.

Nem számít, mennyire próbálod elkerülni, és az se, hogy az interjú, amit adtál, nem volt félreérthető, mert a végén addig csűrik-csavarják a szavaidat, hogy az számukra eladható legyen. Mindezek ellenére Hayley-nek sikerült elérnie, hogy ő legyen az, aki mozgatja a szálakat. Még az is sikerült neki, hogy mindenkit megelőzve ő maga viccelődjön a saját mellméretét illetően, még mielőtt egy hacker közzétett volna róla egy félmeztelen fotót, ugyanakkor viszont ő volt az egyetlen nő az alternatív rockzenében, akinek valaha meggyűlt a baja az effajta hírnévvel.

Mivel Hayley valamilyen szinten belekóstolt a sztárság azon részébe, ami címlapfotókkal és vörös szőnyeges megjelenésekkel jár, belesodródott abba a világba, amit olyan nevek uralnak, mint Kim Kardashian vagy Paris Hilton – hírességek, akik számára a címlapfotók és a vörös szőnyeges megjelenések jelentik az életet, és semmi más, ami ezen túl történik. A tény, hogy Hayley-nek át kellett élnie azt a fajta személyiségi jogsértést, ami általában egy hollywoodi celebet illet meg, eléggé furcsa (és nyilvánvalóan szomorú), ugyanakkor jól mutatja, mennyire érdeklődnek iránta az emberek.

Talán ellentmondásos túl sokat foglalkozni azzal, hogy Hayley női énekesként van jelen egy férfiak által dominált területen, mégis igazságtalan lenne ugyanezen okból alábecsülni a teljesítményét. Vegyük például a Warped Tourt: csak a tavalyi évben több mint félmillió jegyet adtak el rá az Egyesült Államokban és Kanadában, az ott megjelenő rajongótáborok pedig főleg lányokból állnak, így az ember azt gondolná, hogy az ott fellépő együttesek tagjai között a nők aránya meghaladja a 6%-ot. A valóságban viszont az a helyzet, hogy az alternatív zenében még mindig a férfiak vannak nagy többségben. Ez pedig elég rossz környezetet teremt azon fiatal lányok számára, akik szeretnék átlépni a korlátokat, és azt akarják, hogy tehetséges zenészként ismerjék el őket. Karrierje elején Hayley-nek ki kellett állnia magáért a nála tíz évvel idősebb férfiaktól érkező zaklatások miatt, és nemegyszer fordult elő, hogy blogbejegyzésben reagált azokra a cikkekre, amik kizárólag arra koncentráltak, hogy neki nincs nőies alakja, vagy hogy a Paramore többi tagját csak bábuként használja. Keményen megküzdött azért, hogy a közönség azon tagjai is komolyan vegyék, akik nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy egy nőt látva a színpadon ne kiabálják be, hogy „Vedd le a pólódat!” Az énekesnő 16 éves kora óta harcolt mindezzel, mégis csak most kezdett nyíltan beszélni a szexizmus által a zeneiparban generált problémákról.

Gyakorlatilag Hayley egész imidzse arról szól, hogy szembemenjen a normákkal. A környezetben, ahol mozog, az az elvárás, hogy a nők minél észrevétlenebbek maradjanak, ehhez képest ő hangosabban kiabál, mint bárki, mindezt pedig háromoktávos hangterjedelemmel teszi. Ő az a fajta nő, akit nem zavar az ellentmondás, hogy ő az egyetlen, aki fellépett a Warped Touron, és van saját sminkkollekciója is, mert szerinte skatulyába zárni az embereket ostoba dolog, és a divat iránti érdeklődés és a rockzene szeretete egyáltalán nem zárja ki egymást. Egy klipforgatáson neon színeket visel, és a pólóján az áll, hogy DWEEB, vagyis stréber, pedig Hayley kinézete pont hogy az ellenkezőjét sugallja. Mégis ezzel sikerül inspirálnia a fiatalokat arra, hogy legyen bátorságuk azt viselni, amit csak akarnak – akkor is, ha az egy röhejes harisnya, amin kamu sárga festék csordogál. Hayley-t az sem érdekli, ha a korábbi tagok azt állítják, a Paramore egy tömeggyártott együttes, mert ezt követően a banda megjelentetett egy önmagukról elnevezett albumot, ami három országban lett aranylemez, ráadásként pedig saját hajóutat is szerveztek. Mindezt megkoronázva, az énekesnő kapja az első Úttörő-díjat, mindazért, amit a karrierje során tett és elért.

Minden valószínűség ellenére Hayley Williamsnek sikerült egy olyan üzletág élére állnia, ami mindenáron megpróbálta őt egy eladható termékké formálni, legyen szó magazinokról, sminkről vagy zenéről. És meglehet, hogy mindhárom területbe belekóstolt, de mindezt úgy tette, hogy közben azokhoz a fiatalokhoz szólt, akik kívülállóknak érzik magukat. És ami még ennél is nagyszerűbb: kikövezte az utat azon fiatal nők számára, akik az alternatív zenében szeretnék fitogtatni a tehetségüket, és akiket a zeneipar eddig mellékvágányra kényszerített.