Paramore Hungary A Grammy-díjas amerikai együttes magyarországi híroldala
Kapcsolódik még
Tegnap este sikerült lefordítanunk nektek a múlt heti, parahoyos kérdezz-felelek 95%-át, így azt alább elolvashatjátok, illetve videók formájában meg is nézhetitek. A beszélgetés során szó volt természetesen a soron következő albumról, a dalszövegírás és stúdiómunkák procedúráiról, ősrégi koncertélményekről, továbbá mindennek tetejében Taylor frizurájának kordában tartásáról is. Ahogy azonban azt megjósoltuk, Jeremyvel kapcsolatos kérdések nem voltak, mivel azokat a pletykák szerint tiltották.
(A kimaradt 5%-ért átkozzátok a szelet, ami miatt nem értettük, miről volt szó pontosan.)
Ha felkérhetnétek öt zenekart a hajóútra (akik még nem léptek fel), kik lennének azok?
Hayley: — Twenty One Pilots, The Cure, Bully.
Taylor: — Kenny G, Radiohead.
Mit gondoltatok egymásról, amikor először találkoztatok?
Taylor: — Tudjátok, Hayley igazából egy divatdiktátor, ugye? A saját kezűleg készített, egyedi cuccaival. Amikor Zac bemutatott minket egymásnak, akkor is épp elég furán nézett ki, főleg a keresztény, magánsulis gyerekekhez képest. Azt gondoltam, nagyon király!
Hayley: — Taylor még csak 12 éves volt, és fogszabályzós, nagyon édes volt, és mindig mosolygott teli szájjal, amit még néha mindig csinál, és a bátyja már akkor is egy zenekarban volt, amiért mindannyian odavoltunk, ezért is lettünk zenészek. Szóltak a srácok, hogy muszáj vele találkoznom, mert annyira jófej, úgyhogy összejöttünk, és nagyon-nagyon vicces kis este volt.
Mi volt az első koncertélményetek gyerekkorotokban?
Hayley: — Kilencévesen megnéztem az ’N Syncet apukámmal élőben, aztán persze két évvel később már letagadtam, amikor a srácokkal Coldplay-koncertre mentünk (Taylor is ott volt). Ettől függetlenül nagyon nagy benyomással volt rám a show, teljesen lenyűgözött, hogy emberek képesek ilyesmit csinálni.
Taylor: — Az én apukám a zeneiparban dolgozott, és rengeteg keresztény zenekart megnéztünk kiskoromban.
Mondjatok egy dolgot a bakancslistátokról, amit még nem csináltatok meg, de idén meg fogtok!
Hayley: — Megírni az ötödik albumot!
Taylor: — Én szeretnék látni néhány cápát!
Hayley: — Ezt most azonnal megvalósíthatjuk.
Nehéz játszani azokat a dalokat, amelyek megírását erős érzelmek ihlették?
Hayley: — Igen, nagyon! Amikor az utolsó album dalait énekelem, teljesen más dolgok járnak a fejemben, mint akkor, amikor megírtam őket. Néha nehéz az írás végéig eljutni, például tegnap este is szenvedtem 1-2 nótával. Nagyon szeretem, hogy minden egyes ember mást társít a dalszövegekhez, mindenki számára mást jelentenek.
Taylor: — Vannak olyan dalok, amiket minden egyes este eljátszunk, és próba közben úgy gondolom, egyszerűen nem értem, hogy miért van még mindig a setlisten. De aztán minden koncerten más a közönség, és mindig új értelmet nyernek. Akárcsak itt a hajón is, ahol még a nézők is ugyanazok, de két külön show-t nyomtunk, teljesen más élmény volt.
Hayley, mi alapján döntöd el, hogy milyen színű lesz következőnek a hajad? Van mögötte valami speciális indok, vagy véletlenszerű? Taylor, a te hajad is Brian készíti?
Taylor: — Tudjátok, amikor az emberrel valami nehéz dolog történik, megváltoztatja a haját. Például szakítás után a lányok gyakran új színűre festetik. Én állandóan ezt csinálom! Az elmúlt egy évben Brian volt az én fodrászom is, de most már próbálom magamnak vágni. Ami a színeket illeti… a Good Dye Young a legjobb márka valaha!
Hayley: — A következő hajszínt általában random módon választom ki. Mindig vannak különleges események, vagy pl. videoklipek, amikor azt szeretném, hogy frissen nézzen ki a hajam, de nagyjából mindig az érzelmeimre alapozom a döntést, mindig is így tettem. Az a legfontosabb, hogy nekem tetsszen, nem pedig az, hogy én maradjak „Hayley a Paramore-ból”. 2014-ben majdnem egy teljes évig nem voltam vörös, és tök jó szünet volt, jót tett nekem.
Dolgoztatok már fel olyan dalokat, amiket még nem hallottunk?
Hayley: — Kisebb korunkban rengeteg funk és soul dalt játszottunk a másik zenekarommal, miközben a Paramore-ral ugyanekkor azt gondoltunk, nagyon kemények leszünk, úgyhogy heavy metal dalokat is nyomtunk. Életünk legelső koncertjén pedig még a Beautifult is feldolgoztuk Christina Aguilerától! Van róla videó valahol, egyszer majd előkeressük.
Izgultok, amikor híres emberekkel találkoztok?
Hayley: — Nekem teljesen kiesett, mi történt, amikor Beyoncéval találkoztam. A mai napig nem emlékszem.
Taylor: — Én hozzászoktam gyerekkoromtól kezdve, hogy híres emberek között legyek, de azért a rám nagyobb hatást gyakorló zenészekkel beszélgetve a mai napig izgulok.
Nehéz lehet, amikor hónapokig messze vagytok az otthonotoktól, a családotoktól és a barátaitoktól. Mit visztek magatokkal a turnéra, hogy kevésbé érezzétek a honvágyat?
Hayley: — Amikor még kisebbek voltunk, úgy éreztem, el akarok menni, úgyhogy akkor nem hiányzott annyira. Aztán később, amikor már 18 lettem, mindent megtettem a buszon, hogy otthonos legyen, sokat takarítottam, vittem gyertyákat stb. A mai napig ezt teszem, viszem magammal a személyes kis dolgaimat, a naplóm, ilyesmit, és ez visz egy rendszert a mindennapokba, hiszen hiába vagy mindig valahol máshol, valami mégis van, ami állandó.
Taylor: — Én csak a ruháimat viszem, nincs semmi speciális, ami segítene.
Mi a lemezek készítésének kreatív folyamata, hogyan születnek a slágerek?
Hayley: — Van valami, amit még sosem csináltunk, mégpedig Nashville-ben stúdiózni. Bár onnan származunk, mindig valahol máshol rögzítettük az anyagokat, úgyhogy egyszer nagyon szeretnénk ezt is elérni. Amikor az utolsó lemezt készítettük, szerintem hallani lehetett rajta, hogy akkoriban Kaliforniában éltünk. Szóval nincsen semmilyen speciális receptünk a slágerek írására, csak nagyon szeretnénk már egy albumot, amiről elmondhatjuk, hogy a szeretett otthonunkban készült.
Taylor: — Sosem írunk dalokat speciálisan azért, hogy majd azok legyenek a híresebbek. Mindig csak azt követjük, ami éppen történik, ami a szívünkben van, így pl. az Ain’t It Fun is csak frusztrációból született. Sokat gondolunk írás közben a rajongókra is, és arra, milyen lesz, amikor majd velünk együtt énekelnek.
Taylor, gondolsz rá néha, hogy te is énekelj? Főleg azoknál a daloknál, amiket te írtál.
Taylor: — Régebben mindig harmonizáltam Hayley hangjával, még amikor a zenekart kezdtük. Aztán mutáltam, és mindennek vége lett. Igazából szeretnék énekelni, tegnap este is, amikor a dalokat néztük át Justinnal, erre jutottam, de már nagyon kijöttem a gyakorlatból, és nem tudom, hogyan kellene elkezdeni. Talán sosem fogtok hallani énekelni.
Hayley: — Majd én elintézem, hogy ne így legyen!
Ha bárki feldolgozhatná valamelyik dalotokat, kitől hallanátok a legszívesebben, és melyiket?
Hayley: — Én a napokban a Hallelujah-feldolgozás miatt sok Jeff Buckley-t hallgattam, úgyhogy azt mondom, nagyon szeretném az ő angyali hangján hallani valamelyik lassabb dalunkat, pl. a Hate To See Your Heart Breaket, vagy akár az All I Wantedot.
Taylor: — Hé, srácok, szeretnétek hallani azt a dalt Hayley-től valaha? *Hatalmas sikítás.* Oké, tehát igen.
Hayley: — A stúdiófelvétel óta nem énekeltem el, annyira félek tőle. De Jeff Buckley képes lenne rá, és ő elénekelné nektek a turné minden estéjén, srácok!
Hayley, tiszteletben tartom a döntéseidet az életeben, de mégis miért szerepeltél az Ermahgerd klipjében?
Hayley: — Ismertem a srácokat már korábban, és kérdezték, benne lennék-e valami mókásban egyszer. Mondtam, hogy persze, bármiben benne lennék egy szó nélkül, keressenek meg, ha valami konkrétról van szó. Úgyhogy néhány hónap múlva rám írtak, úgyhogy elmentem a felvételre, megcsináltuk, amit kitaláltak. Az egész annyira röhejes volt. Nagyon jól szórakoztam! Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a döntéseimet még így is.
Gondoltatok már rá, hogy mindazok után, amikent átéltetek az évek során, a zenekari drámákat és a turnékat beleértve, írjatok egy könyvet?
Hayley: — Nem tudom! Elég ijesztő belegondolni, hogy írjunk egy könyvet, bár tényleg sok mindent átéltünk, sok sztorink van, úgyhogy valószínűleg menne. Néha úgy gondoltam, ha megírok egy dalt, az emberek azt gondolják majd, „honnan is tudhatná ő a valós élet dolgait, hiszen egy zenekarban van”. De szerintem ez csak a nézőponton változtat, ettől függetlenül ugyanúgy átélünk nagyon fájdalmas dolgokat. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy mellettünk maradtatok, és hagytatok minket élni. Szóval a könyv! Nagyszerű lenne, de továbbra is nagyon ijesztő a gondolat.
Mi ihlette a Last Hope-ot?
Taylor: — Nekem ez volt az első album, aminek a megírásában igazán részt vettem. Nehéz volt, sokszor falakba ütköztünk, de próbáltuk magunkat nem túl komolyan venni. A Last Hope nagyon természetesen született, álomszerűen írtuk meg, csak úgy kijött.
Hayley: — Először a zenét írtuk meg a dalhoz, ami nagy áttörés volt. 2011-ben az egyik első dalként írtuk meg a lemezre, és emlékszem, nagyon bizonytalan voltam magammal és a zenekarral kapcsolatban is, hiszen nem éreztem így tinikorom óta, hogy van-e még jövőnk? Lesz még Paramore? Annyi minden történt, nem éreztem jól magam, szinte egy szálon múlott az egész. Szeretem ezt a dalt, és nagyon büszke vagyok a bridge szövegére. A Last Hope sok mindenen keresztülvitt minket, és folyamatosan változik számomra a jelentése. Örülök, hogy nektek is ilyen fontos!
Taylor: — Úgy voltunk vele, hogy ha ez is az utolsó dal, amit valaha közösen írtunk, már megérte, mert annyira sokat jelentett nekünk.
Sok zenekar ment már a Broadwayre a dalaikkal, titeket nem érdekelne ez?
Hayley: — Anyukám táncos volt, úgyhogy ez nagy hatással volt rám. Chad és én állandóan Broadway-műsorokat nézünk! Szívesen részt vennék valami rockosabb dologban.
Taylor: — Hát, nem is tudom, de elég hangosan tapsoltatok az előbb, úgyhogy lehet.
Hayley: — Láttam már az American Idiotot, de ugyebár a Green Daynek mindene megvan.
Saját hajóútjuk viszont nincs!
Hayley: — YAAAAY!
