Megjelent Hayley és a Chvrches közös dala!

Véééégre! Erre vártunk háromnegyed éve, mióta Hayley először lépett színpadra a dallal. Most végre hivatalosan is megjelent, ami ugye már nagyon benne volt a levegőben.

A szám pár perce a BBC Radio 1-on debütált, mely után nem sokkal egy Hayley-vel készült interjút hallhattunk (megpróbáljuk visszakeresni és lefordítani), aztán újra leadták a dalt. Nektek melyik verzió tetszik jobban? Az élő vagy a stúdiós? Írjátok meg nekünk a Facebookon!

A Bury It dalszövegfordítását itt találjátok!

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Paramore: Februárban új album, itt a címadó dal

Utoljára több mint öt éve rukkoltak elő új zenével.

Vélemény, hozzászólás?