Paramore Hungary A Grammy-díjas amerikai együttes magyarországi híroldala
Kapcsolódik még
Hayley ismét telefonos interjút adott, ezúttal Shana Bergmann-nek, aki a negyedik album készítéséről, illetve az azzal elért sikerekről, és természetesen a MonumenTourról kérdezte őt. Elhoztuk nektek az igencsak hosszúra sikeredett beszélgetés fordítását.
Gratulálni szerettem volna az Ain’t It Funnal elért sikereitekhez, ez az eddigi legnagyobb slágeretek. Meglepődtetek azon, hogy ennyire népszerű lett a dal?
– Köszönjük! Igen, de szerintem ilyenkor meg is kell lepődni. Szerintem nem szabad elvárni, hogy egy kislemeznek nagy sikere legyen. Ez a fogadtatás viszont szinte sokkolt minket! Annyira boldogok vagyunk! Számításba kell venni, hogy ezzel a számmal hatalmasat kockáztattunk. Nagyon izgatottak voltunk, milyen lesz a fogadtatása, de nagyon élveztük a megírását, ami szerintem – legalábbis remélem – érezhető is rajta. Az üzenete szarkasztikus, de mégis elég inspiráló azon fiatalok számára, akik most lépnek ki a világba és önálló életet kezdenek élni. Ez a dal rengeteget segített nekem átvészelni egy rosszabb időszakot az életemben, úgyhogy talán mások is erőt meríthetnek majd belőle.
Biztos vagyok benne, hogy várjátok már, hogy eljátsszátok a MonumenTouron.
– Ó, igen! Jelenleg ezt a dalt szeretem a legjobban énekelni a koncerteken. Úgy értem, nem csak azért, mert a közönség ezt akkor is ismeri, ha a többi számunkat nem. Mindig is ilyen zenét szerettem volna játszani a Paramore-ral. Gyerekkoromban rengeteg R&B-t, popot és soult hallgattam, úgyhogy nagyon király érzés, hogy sikerült egy olyan dalt összehoznunk, ami beleviszi az ezek által sugárzott energiát abba, amit mi képviselünk.
Mire számíthatunk a turnén, milyen dalokat fogtok játszani?
– Épp pár napja írtuk össze a dallistát, mikor a Bahamákon adtunk koncertet, és nagyon elégedett vagyok vele. Mi és a Fall Out Boy ugyanannyi időt fogunk játszani a koncerteken. Őrült egy helyzet, mert rengeteg szám közül kell kiválasztanunk egy előre megszabott időtartamra elegendőt, így sok kérdés merül fel. Először is, hogyan fogjuk eljátszani az összes kislemezt? Hogyan fogjuk eljátszani azokat a dalokat, amik a régebbi rajongók kedvencei? Nagyon elégedett vagyok azzal, amit végül összehoztunk, úgy érzem, nagyon ütős lesz. Izgalmas lesz bármelyik Paramore-fan számára, aki eljön a koncertre. Úgy érzem, mindenki elvárásának sikerül majd eleget tennünk. Izgatott vagyok, mert ez egy nagyon nehéz feladat, minden turné alatt rengeteget rágódom a setlisten.
Milyen fejlődésen mentetek keresztül hárman, hogy megtaláljátok ezt az új hangzást?
– Egyértelműen hosszú folyamat volt ez számunkra. Fel kellett dolgoznunk, hogy elvesztettünk két tagot, ami nagyon fájdalmas volt, dühösek voltunk, és összezavarodtunk. Egy érzelmi hullámvasúton mentünk fel-alá egy ideig. Ugyanakkor viszont rá kellett jönnünk, hogy továbbra is zenélni szeretnénk. Semmi nem változott a Paramore iránt táplált érzéseinkkel kapcsolatban. Ez a folyamat önmagában rengeteg időt vett igénybe, még mielőtt nekiláttunk volna az új dalok megírásának. Újra meg kellett ismernünk egymást, ami nehéz feladat volt. Jeremy, Taylor és én sokáig nem csináltunk semmit, csak együtt lógtunk, általában Jeremy házában, mert ő a városon kívül lakik. Filmeket néztünk, főzőcskéztünk, ilyesmi. Fontos volt, hogy mindez megtörténjen ahhoz, hogy képesek legyünk újra stúdióba vonulni. Miután túlestünk ezen, és egy kicsit csak barátokként éltük az életünket, miközben kisebb turnékat csináltunk, nekiláthattunk a következő albumnak. Ez is nagyon sok időt vett igénybe. Bébilépésekben haladtunk. Emlékszem, hogy átmentünk Taylorhoz, neki van egy házi stúdiója. Előfordult párszor, hogy elment az áram. Előfordult párszor, hogy egyszerűen elkedvtelenedtünk. Sokáig nem éreztünk rá a dologra, de aztán hirtelen megtörtént az áttörés.
Miután sikerült összehozni az első dalt, végre rátaláltunk a szikrára, amit kerestünk. Innentől szinte magától ment minden. Fontos volt számunkra, hogy bátorítsuk egymást, és hogy ugyanazt a tüzet érezzük, amit tíz évvel ezelőtt is, amikor zenélni kezdtünk. Ezúttal a dalok megírása és az albumkészítés folyamata egyben felfedezés is volt. Nem szabtuk meg előre, hogy milyen stílusú lemezt csinálunk, nem volt semmilyen koncepció. Egyszerűen hagytuk, hadd legyen az egész olyan, amilyen. Ha nekünk tetszik a dal, ki mondhatná, hogy nem kerülhet fel az albumra, mert nem illik oda? Ezúttal mi alkottuk a szabályokat, és ez nagyszerű, felszabadító érzés volt. Biztosan kijelenthetem, hogy ez volt az a dolog, amivel eddig a legtöbbet foglalkozunk együttesként. Újra Paramore-rá kellett válnunk. Most, hogy visszagondolok rá, nem is szeretnék változtatni semmin.
Mit gondolsz, sikerült újraalkotni a zenei hangzásotokat? Gondolod, hogy ez már egy másmilyen együttes?
– Igen, ami azt illeti, tényleg úgy érzem, hogy sikerült újraalkotni magunkat abban az értelemben, hogy már nem csak egy szűk határon belül mozgunk. Szélesítettük a látókörünket, áttörtünk egy bizonyos falat. Rájöttünk, hogy nem kell megfelelnünk senki elvárásainak. Persze, mindig jól kell teljesítenünk, mindig fejlődnünk kell a korábbiakhoz képest, de a Paramore-t akkor is Jeremy, Taylor és Hayley alkotják. A zenénk mindig olyan, amilyenek mi vagyunk abban a pillanatban. Jövőre megint csinálunk egy lemezt, amin lehet, hogy csak popdalok lesznek, vagy csak zúzós rockszámok, vagy funk, mint az Ain’t It Fun. Többé nem érzem úgy, hogy lennének szabályok. A negyedik album előtt olyan volt, mintha skatulyába zártuk volna magunkat. Mindig meg kellett felelnünk az elvárásoknak, amiket felállítottunk magunknak. Felszabadító érzés, hogy már nem így csináljuk. Soha nem tudnék megint zenét írni abban a korlátolt környezetben, amiben a Paramore (album) előtt dolgoztunk.
Úgy tűnik, olyan pop-rock ikonok nyomdokaiba szeretnél lépni, mint Cyndi Lauper vagy Joan Jett. Érzel valamilyen kötődést irántuk? Ki az, aki inspirál?
– Először is, hihetetlenül megtisztelve érzem magam, hogy egyáltalán egy mondatban említettél velük, hiszen nagyszerű emberek. Mikor fiatalabb voltam és a Riot! megjelentetésére készültünk, piros-sárgára festettem a hajam, és azt gondoltam, ilyet még senki nem csinált azelőtt. Ami fura, mert tudtam, ki az a Cyndi Lauper, de csak évekkel később jöttem rá, hogy neki is volt ilyen haja, amikor valaki egymás mellé tett egy képet rólam a Misery Business videójából és egy másikat róla. Úgy érzem, kötődöm Cyndi Lauperhez, pedig nem is találkoztam vele. Hallottam, hogy meghívott egy koncertre, ahol fellép, és megállt a szívem.
Joan Jett-tel is valahogy így vagyok. Egyszer alkalmam volt találkozni vele a 2006-os Warped Touron, és nyomtam egy puszit az arcára. Nagyon szeretem őt! Kemény csaj, aki a Warped Touron kitaposta az utat az olyan lányok számára, mint én, és aki arra ösztönöz, hogy tüzes és büszke legyek. Nagyon jó érzés, hogy valaki úgy gondolja, olyan előadóvá nőhetem ki magam, mint amilyenek ők ketten. Csodálom őket, és szerintem megvan az oka, amiért a mai napig nagy névnek számítanak. Remélem, én is olyan színes életet élhetek, mint Cyndi.
Próbálsz valamilyen üzenetet közvetíteni a fiatal lányok számára? Főleg a dalaidra vagyok kíváncsi, és a színpadi megjelenésedre.
– Amikor színpadon vagyok, nem a nemek szerint határozom meg magam. Vannak napok, amikor 100%-ig kényelmesen érzem magam nőként, és ezt imádom, de mikor kint állok, nem mindig érzem lányosnak magam. Nem gondolkozom a nemeken ilyenkor. Szerintem senkinek nem is kéne, főleg nem azoknak a lányoknak, akik bandában akarnak zenélni. Nem az a fontos, hogy az együttesnek egy lány az énekese, hanem az, hogy az együttes jó legyen. Nőnek lenni egy bizonyos hatalommal is jár, szerintem nagyszerű megérzéseink és nagyszerű világnézetünk van. Viszont a legjobb dicséretek, amiket kapok, a hangommal és a fellépésemmel kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy lány vagyok-e vagy sem.
Ami a turnézást illeti, mi az a három dolog, ami nélkül nem tudsz élni, és amit mindenképp magaddal viszel?
– Nyári turnékon, mint amilyen a mostani is lesz, mindig van nálam naptej, mert nekem van a legvilágosabb bőröm az egész bolygón. Ez az egyik, ezt minden nap használom, mindig a táskámban van. Szoktam vinni gyertyát. Ha otthonról vittet gyújtok az öltözőben, biztonságérzetet ad és segít ellazulni. Egyébként sem szeretem az erős fényt, úgyhogy ha tudom, lekapcsolom a villanyt és meggyújtok pár gyertyát. Ezen kívül mindig viszem a vitaminjaimat, és egy turmixgépet, hogy tudjunk smoothie-t csinálni.
Mit csinálsz a turnén, ami segít megőrizni az energiádat?
– Az, hogy barátokkal vagyok körülvéve, a legjobb dolog a világon. A bandatársaim és én együtt nőttünk fel, nagyon jól kijövünk egymással, úgyhogy ez sokat segít. Korábban voltak időszakok, amikor egyáltalán nem töltöttünk időt együtt. Amikor még öten voltunk, furcsa módon sokkal magányosabb volt az egész. Most minden békésebb, és tényleg barátok vagyunk. Azért mindenképp szükségünk van szabadnapokra is. Ilyenkor általában filmeket nézek, vagy közösen elmegyünk vacsorázni. Az a legfontosabb, hogy érezzem, hogy kötődöm az emberekhez, akik körülvesznek.
Milyen érzés egy ekkora projektre [MonumenTour] vállalkozni, főleg egy olyan együttessel, mint a Fall Out Boy?
– Már régóta vártam, hogy ez a turné megvalósuljon, mivel mindkét együttes ugyanabból a háttérből emelkedett ki. Nagyon sok közös rajongónk van, ugyanakkor két külön rajongótáborral is rendelkezünk, viszont ahol a kettő összeér, az egyszerűen tökéletes. Végre együtt tiszteleghetünk az előtt, ahonnan jöttünk, és ahová tartunk, és ez nagyszerű érzés. A Honda Civic Tour hatalmas mérföldkő volt a Paramore számára, rengeteg városban jártunk, és nagyon izgalmas volt. Nem szeretnénk visszafelé fejlődni. Még mindig szeretünk kisebb színházakban fellépni és előzenekarként játszani, ettől úgy érezzük, hogy újjászületik a rajongóinkkal ápolt kapcsolatunk, de amikor tavaly ősszel elindult a Self-Titled Tour, úgy éreztük, végre révbe értünk. Ez volt az első nagyobb önálló koncertsorozatunk a Honda Civic Tour óta. Most lehetőségünk van ezt is felülmúlni, ami hihetetlen érzés. Alig várom, hogy lássam, mennyire örülnek majd a Paramore- és a Fall Out Boy-rajongók egymásnak, és persze nekünk.
Mindkét zenekar nagyjából egyszerre robbant be a köztudatba, és nagyjából ugyanazt az utat jártátok be. Mit gondolsz, a turnén lesz versengés köztetek? Nagyjából ugyanannyi időt játszotok a koncerteken, szerinted megpróbáljátok majd felülmúlni egymást?
– Számomra a versengés mindig barátságos versengést jelent, de igazából nem nagyon foglalkozom vele. Mi csak azzal törődünk, hogy a lehető legjobban teljesítsünk a színpadon. Minden turnéhoz így állunk hozzá, attól függetlenül, hogy az a sajátunk, vagy egy másik együttessel közösen csináljuk, vagy hogy fesztiválon lépünk-e fel. A lényeg, hogy mindig felülmúljuk önmagunkat.
Tervezitek már a következő albumot? Ha nem, mi lesz a következő lépés?
– Ami azt illeti, már elkezdtünk dalokat írni. Talán ezt már elárulhatom, bár a Paramore-nál sose lehet tudni. Néha megírunk öt számot, de azt mondjuk, »Tudod mit? Ez nem elég jó!«, aztán vagy javítani próbálunk rajtuk, vagy elölről kezdjük az egészet. Azt viszont le kell szögeznem, hogy az albumot, amin jelenleg dolgozunk, nem terveztük, csak úgy jött magától. Még nem vagyunk elégedettek azzal, amit eddig összehoztunk. Tudom, hogy Taylor minden nap ír dalokat – ez gyakorlatilag az egyik hobbija, sohasem áll le. Egyébként egészen jól szórakozunk ezzel. Őrült dolog ebben a helyzetben lenni, van két kislemezünk, ami hatalmas sikereket ért el, és egy albumunk, amit nagyon sokan szeretnek. Nagyszerűen érezzük magunkat ettől!
Forrás: PopEntertainment
