Múlt héten hunyt el Hayley egyik kedvenc színésze, Robin Williams, melynek okán az énekesnő megragadta a lehetőséget, hogy a Last Hope-ot a komikusnak küldve konferálja fel. A beszéd így hangzott:
Mintha csak tegnap lett volna, hogy először mentünk Denverbe fellépni. Sose felejtem el, hogyan kapkodtam levegő után a Whoa közben, a koncert hátralévő részében pedig végig a földön feküdtem. Tíz év hihetetlen gyorsan el tud szaladni. Furcsa, mennyi élet belefér tíz évbe, tudjátok?
Nekünk például mindegyik lemezünk azt az érzést adja, hogy már három különböző életünk volt, és annyira örülök, hogy még mindig itt vagyunk, és köszönjük nektek is, srácok, hogy ti is. A zenekar már sok mindenen keresztül ment, sok volt a hepehupa. Csúcs- és mélypontok egyaránt. De ehhez persze nem kell, hogy egy banda része legyél, ez csak simán az élet. Szerintem nem számít, milyen szakmánk lehetett volna még a zenélésen kívül, valószínűleg ugyanezt éreznénk, ugyanezeket az érzéseket élnénk át.
Volt egy pont, miközben írtuk az új lemezt, amikor ez a dal kifakadt belőlünk, és rájöttem, milyen szomorúak voltunk, és mennyire üresek. Nagyon ijesztő volt, szinte nyomasztó. És akkor megszületett ez a szám, és a fény kigyulladt, és hirtelen tudatosult bennem, hogy valaminek a része vagyok. Mi hárman a részei vagyunk valaminek.
Szeretném, ha tudnátok, mielőtt hazamentek, hogy az, hogy ti ma este itt vagytok, valamelyik kedvenc zenekarotokat hallgatva, vagy bármikor máskor dalokat, verseket írva, könyveket olvasva, bármi hasonló, mindannyian valami részei vagytok. És ez egy sokkal hosszabbra nyúló dolog, mint bármelyikünk élete. Mindannyian valami részei vagyunk. Kérlek, tudjátok ezt.
Ezt a dalt Robin Williamsnek küldöm. A címe Last Hope.
Nyugodjék békében!