A Rolling Stone magazinnak adott interjújában Hayley az együttes tízéves pályafutása alatt elért sikereiről, a tervezett új albumról és a szólóprojektek lehetőségéről beszél. A teljes beszélgetés fordítását itt olvashatjátok:
Az elmúlt évtizedben a Paramore hatalmas sikereket ért el, de ezeket nem is lehet összehasonlítani mindazzal, ami idén történt. Ez egy jó időszak az együttes életében, ugye?
– Mindenképpen! Folyamatosan tanulgatjuk, mit jelent egy bandában lenni, mind szakmailag, mind a barátságunk szempontjából. Ez egy állandó tanulási folyamat. Sikerült egy olyan lemezt csinálnunk, amire nagyon büszkék vagyunk, az általa elért sikerek pedig minden várakozásunkat felülmúlják. Természetesen nagyon elégedettek vagyunk, de én személy szerint úgy érzem, a barátságunkra volt ez a legnagyobb hatással.
Az Ain’t It Fun valóságos himnusszá vált. Mikor megírtátok, számítottatok arra, hogy ekkora sláger lesz?
– Olyan sokáig készítettük ezt az albumot, hogy közben nem is tudtuk figyelemmel kísérni, mi zajlik épp a zenei világban. Arról írtunk, amit épp abban a pillanatban éreztünk, ami inspirált minket, és ami miatt újra élvezni tudtuk, hogy egy zenekarban játszunk, szóval kicsit furcsa, hogy ezek azok a dalok, amelyekkel a legnagyobb sikereket értük el. Néhányuk a legpoposabb szám, amit valaha írtunk. Az Ain’t It Fun megírása olyan volt számomra, mintha szavakat hánynék, csak úgy jöttek a sorok, most pedig mindenki ezeket énekli, halljuk a rádióban, és ez hihetetlen érzés. Nem hiszem, hogy ilyesmi kétszer előfordulna valaki karrierjében. Mi most éljük ezt át először, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ez megtörtént.
Adódott alkalmatok arra, hogy tényleg kiélvezhessétek a helyzetet?
– Szerencsére mindhármunknak adódott rá alkalma. Ez az év meglepően nyugis volt, annak ellenére, hogy az Ain’t It Fun valósággal megőrjíti az embereket. Az év elején volt egy turnénk, utána egy hajóutunk, most pedig a MonumenTouron vagyunk épp. Ez minden, amit csináltunk eddig. Rengeteg időt töltöttünk otthon, ami nagyon jó volt, mert a való élet teljesen más, mint az életünknek az a része, amit a turnébuszon töltünk. Már jobban szeretek a verandán üldögélni a családommal, és már látom, mennyivel érettebb lettem ahhoz képest, amilyen akkor voltam, amikor zenélni kezdtünk.
A Paramore még sosem volt híresebb, mégis sok értelemben a sikereitek alapvetőnek tűnnek. Nehéz volt mindent a saját feltételeitek alapján elérni?
– Érezzük, amikor a dolgok nem mennek jól. Eléggé szűkösen vagyunk a turnékon, és szerencsére képesek vagyunk őszintének lenni egymással, amikor úgy érezzük, valami nem stimmel. Szeretünk olyan dolgokat csinálni, mint például az a divatbemutatós videó, amiben a turnétagok is szerepeltek, mert ezek segítenek kikapcsolódni, kiélvezni a pillanatokat, és így elkerüljük, hogy gépiessé váljunk. Ez tényleg nagyon fontos. Olyan ez, mint amikor 2005-ben válaszoltunk a rajongóknak a MySpace-en: ha érezzük, hogy az egész valóság, akkor jobban megbecsülünk minden lépést, amit megteszünk.
Te személy szerint utasítottál vissza ajánlatokat?
– Az elején rengeteg mindent visszautasítottam. Például, amint betöltöttem a tizennyolcat, megkeresett az FHM magazin [szerk.: férfimagazin]. Rengeteg nevetséges ajánlatot kaptam azóta, de volt köztük néhány érdekes dolog is, amit azért nem vállaltunk, mert valahogy nem éreztük helyesnek. Próbáltuk hagyni, hogy a személyiségünk kivirágozhasson azzal egy időben, hogy az együttes is terjeszkedett. Szerintem nagy része belülről fakadt, éreztük, mi a helyes, mi az, ami valóban paramore-os, de volt néhány dolog, amibe bele kellett tanulnunk. Már nem vagyok annyira válogatós azzal kapcsolatban, hogy mivel állok ki a kamerák elé, ahogy a fiúk sem azok. Ott volt például a Teen Choice Awards, ahol pár éve azt mondtuk volna, hogy nem akarunk tiniműsort csinálni, miközben mi is tinédzserek voltunk, és talán sokkal több értelme lett volna, mint most.
Korábban nagyon vigyáztál, hogy ne rád irányuljon minden figyelem az együttessel kapcsolatban. Ez még mindig problémát jelent?
– Ez sok mindentől függ. Néha tévéinterjúkat adunk, ahol sokat beszélünk, és úgy gondolnád, hogy egyenlően oszlik meg a figyelem, hogy tényleg őszinte az egész, és a kérdések is jók, aztán a végén úgy vágják össze az anyagot, hogy csak én vagyok benne, és szinte csak a hajamról van szó. Ettől iszonyatosan kellemetlenül érzem magam.
Nemrég jelent meg az a Nightline-riport, ahol valóban főleg a hajadról volt szó…
– Igen, pontosan erre céloztam.
Ugyanakkor viszont felvetted a Stay The Nightot Zedd-del, ami platinalemez lett. Mi a következő lépés, esetleg egy új Paramore-album, vagy újabb szólóprojektre számíthatunk?
– Egy új albumot szeretnénk készíteni. Taylor folyamatosan dalokat ír, és Jeremy is sokat foglalkozik vele. Én abban a fázisban vagyok, amikor összeírom a gondolataimat, és ez körülbelül egy-két hónap alatt vált át tényleges dalszövegírásba. Minden lemeznél így történik. Úgy gondolom, amint sikerül elérni a pontot, amikor tetszik, amit közösen írunk, megszületik az új korong. Soha nem fejezzük be úgy a dalokat, hogy ne tetsszenek, és most tényleg csak arra a szikrára várunk, ami beindítja az egészet. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy folyamatban van a dolog.
Ami a szólóprojekteket illeti, mindig a megérzéseim alapján döntök. Ha megint felajánlanak egy olyan dalt, mint a Stay The Night, akkor elvállalom, de csak akkor, ha én is úgy érzem.
Már egy évtizede a Paramore-ban énekelsz. Mit gondolsz, könnyebbé vagy nehezebbé vált ez az idők során?
– Még mindig meglepődök, hogy néha kényelmetlenül érzem magam ebben a szerepben tíz év után is. Néha kirekesztettnek érzem magam, vagy épp ellenkezőleg, hogy mindenki rám figyel. A színpadon inkább a zenéről szól minden, de énekesnek lenni nem könnyű feladat, és nagyon büszke vagyok arra, hogy egyre jobb vagyok benne. Nagy a nyomás rajtam, mert jól kell előadni a dalokat, jól kell énekelni és jónak kell lenni abban, hogy a közönséggel kommunikáljak – ezek azok, amik miatt ideges szoktam lenni. Kötődni szeretnék a közönséghez, ugyanúgy, ahogy Taylor és Jeremy is. Ez a küldetésünk minden este.
Forrás: rollingstone.com