A The Voice után az American Idolba is meghívták az együttest. A tehetségkutató fináléjában fognak fellépni.

Hivatalos: az American Idol fináléjában is fellép a Paramore

Az együttes tavaly decemberben Christina Aguilera mentoráltjával adta elő az Ain’t It Funt a The Voice fináléjában, akkor osztatlan sikert arattak. Pár hete fel is merült, hogy Hayley-t talán meghívják a tehetségkutató brit változatának mesteri székébe, de erről azóta se hallottunk semmit. Pár órája viszont hivatalosan bejelentették, hogy a banda színpadra lép Amerika másik legnézettebb tehetségkutatójának fináléjában is:

Az American Idol 13. szezonjának vége 2 napos lesz, ám a zenekar fellépését már kedden láthatjuk, szerdán pedig kiderül, ki a győztes. Az együttes egy Jena Irene nevű versenyzővel fog a zsűri (Jennifer Lopez, Keith Urban, Harry Connick, Jr.) elé állni, és nagy valószínűséggel az Ain’t It Funt adják elő most is. Érdekesség, hogy a lány már dolgozott fel Paramore-dalt az évadban:

https://www.youtube.com/watch?v=Qn2uGFDup8E

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?