Paramore Hungary A Grammy-díjas amerikai együttes magyarországi híroldala
Kapcsolódik még
Ritkán fordul elő, hogy a trió tagjaival egyenként ülnek le beszélgetni az újságírók, az pedig még ritkább, ha nem Hayley-t kapják el. Az együttes hétvégi koncertje előtt Taylor egymaga beszélgetett a Gimme Noise riporterével.
Hogy vagy?
– Nagyon jól érzem magam. Éppen Brazíliában vagyunk, nemsokára találkozunk a rajongókkal.
Tök jó, hogy még mindig szántok rá időt, hogy meet and greeteken vegyetek részt. Miért ennyire fontos nektek?
– A rajongóink miatt vagyunk képesek mindezt megtenni, pl. eljönni Minnesotáig és egy nagyobb show-t játszani, mint előtte. Mindent ezeknek az embereknek köszönhetünk, akik eljönnek a koncertjeinkre és megveszik a lemezeinket. Mostanában egyre nehezebb velük kapcsolatban maradni, az internetet leszámítva, úgyhogy ezek az apró pillanatok, amikor csak megrázzuk valakinek a kezét, aláírunk valamit, vagy váltunk néhány szót és mosolyt, nagyon sokat jelentenek nekünk. Ezek miatt zenélünk még ma is.
Éppen nagyban járjátok az országot, viszont amikor utoljára voltatok nálunk, az még a No Doubttal közös turnén volt. A velük való munka mit tanított nektek, akár zenekarként, akár egy hatalmas koncertsorozat részeseként?
– Emberként és zenészként is felnézünk rájuk. Számomra nagyon motiváló látni, hogy ilyen régóta csinálják már ezt és mégis annyira elkötelezettek, tudják már, hogy mi a jó nekik. Kezdőként nagyon sokat kell dolgozni, gyakorlatilag sprintelni kell. Persze, mindig így van ez, de aztán, amikor kitapasztalod, mi az, ami működik számodra, rájössz, hogy nem is sprint ez, hanem inkább maraton.
Azt mondták nekünk, hogy „Srácok, rá kell jönnötök, hogyan tudtok hosszútávon megmaradni, ki kell találnotok még, kik is vagytok valójában.”
Sokkal jobb formában voltak, mint mi, minden nap edzettek. Nagyon inspiráló volt egy ilyen zenekarral lógni. A mai napig hálásak vagyunk azért a turnéért, de most, hogy újra a városban vagyunk, természetesen a saját fellépésünk miatt izgulok.
Szerinted már elértetek ahhoz a ponthoz, amikor rájöttök, kik vagytok mint zenekar, vagy még keresitek?
– Szeretném azt hinni, hogy művészként sosem éred el a végső célod. Mostanra már jobban ismerjük magunkat, mint valaha, de még mindig fejlődünk és növünk – ez persze kihat ránk zenekarként is, de úgy gondolom, jelenleg magabiztosak vagyunk.
Biztosan sokan kérdeznek még a Farro tesók kiválásáról, de én most kihagynám, ha nem bánod.
– Remek.
Gondolom, hogy meghatározó korszak volt számotokra. Szerinted hogyan lehet jelenleg körülírni a Paramore-t?
– [Szünet.] Ez egy jó kérdés, nem is tudom. Én csak azt szeretném, hogy az emberek tudjanak kapcsolódni a művészetünkhöz, hogy találjanak benne valami pozitívat, akár megkönnyebbülést hozzon számukra, akár reményt. Több legyen ez, mint egy zenekar. Olyan banda szeretném, hogy legyünk, akik felvidítják az embereket.
Beszélhetünk az új albumról? Szerintem egy kicsit sötétre sikerült.
– Ó, tényleg? Ez fura. Nagyon próbáltunk ugyanis valami vidámat csinálni. [Nevet.] Ez nagyszerű.
Hát, ott van az az ukulelés dal, az I’m Not Angry Anymore, ami igazából vidám, mégis ott van mögötte a sötétség. Voltak elvárásaitok a lemezzel kapcsolatban?
– Szerintem mindig nagyon emocionális és drámai dalokat írtunk. Mindig lesz bennük némi mérgelődés, és mivel emberi lények vagyunk, sok lesz benne az érzés is. Próbáltunk kicsit boldogabb és pozitívabb irányba mozdulni, mert mostanra már tényleg jobban vagyunk. Ezt akartuk elérni, de hát úgy látom, nem igazán ment át az üzenet. [Nevet.]
Az emberek rávetítik az üzenetet bármire, ami éppen velük történik. Ha én ezt húszévesen hallgattam volna, biztos, hogy másra gondolok.
– Teljesen igazad van.
Ijesztő volt egy új hangzással előállni pont a magatokról elnevezett albummal? Gondoltatok arra, hogy elvesztetek majd néhány rajongót?
– Persze. Minden lehetséges verzióra gondoltunk. Nehéz nem rágni ezen magad, főleg, amikor ekkora fordulatról van szó. Semmi nem változott, szerintem ha a srácok a zenekarban maradtak volna, valószínűleg akkor is ennyire meghatározó lett volna ez az anyag. Akkor is újítottunk volna. Persze, minden, amin keresztül mentünk, ijesztő volt számunkra. Ha hasonló lemezt készítünk, mint a harmadik, akkor is féltünk volna. Egy pontnál el kellett kezdenünk hinni abban az új irányban, amelybe haladtunk, mert magabiztosság és elkötelezettség nélkül nem lennénk sehol.
Szerintem ez nagyon emberi dolog.
– Igen!
Tudom, hogy a zene szerves része az életednek, de mondd, mit kell még rólad tudni, mire vagy még büszke a zenekaron kívül?
– [Sóhajt.] Nem tudom. Őszintén, azért a zene nagy részét felemészti az életünknek. Nem sok szabadidőnk van [nevet] kipróbálni új dolgokat, de azért arra is büszke vagyok, ahonnan származunk, és a családomra is. Próbálok jó ember lenni, jó báty, jó fia a szüleimnek és jó barát is. Ezt csinálom a zenén kívül. Bárcsak lenne még valami a hétköznapi életemből, amire büszke lehetnék [nevet], de hát jelenleg ezen dolgozom.
Taylor, köszönjünk, hogy szántál ránk időt. Örülünk, hogy újra a városban vagytok!
– Alig várjuk a koncertet! Az eddigi legmenőbb show, amit összeraktunk. Minden egyes turnéval okosabbak lettünk, jobb előadók és jobb zenészek. Jeremy és a csapatunk rengeteg szuper ötlettel állt elő, mi meg összeraktuk a dallistákat. Nem szabad pont ezt a koncertet kihagyni – az eddigi legjobb!
Forrás: blogs.citypages.com
