Paramore Hungary A Grammy-díjas amerikai együttes magyarországi híroldala
Kapcsolódik még
Hayley megmutatta csajos oldalát kedvenc magazinja, a Bust címlapján. A képek és az interjú felfedi, hogy a rockos külső mögött egy feminista nő áll, aki „10 percnyi alvás után is ragyogóan, kicsattanó formában jelenik meg egy interjún.”
Akárcsak a No Doubt és Avril Lavigne, a Paramore is afféle „boldog punk” stílusban játszik, amiért az együttest (és Hayley-t egyaránt) sok kritika érte, miszerint nem többek egy popbandánál. […] Ha nem is szereted a zenéjét, el kell ismerned, hogy a popikonokkal ellentétben Hayley a feminizmusra buzdítja rajongóit. Beszélt a szexizmusról és a nőgyűlöletről, ráadásul a szexuális bántalmazás áldozatait is segíti a Love146 szervezeten keresztül. […] És még egy dolog: magát is feministának vallja.
– olvashatjuk a Bust magazin cikkének első soraiban.
Hayley a Mississippiből Franklinbe való 2002-es költözése óta dédelgeti álmait. […] Döbbenetes, de 2003-ban, 14 éves korában leszerződött az Atlantic Recordshoz, és annak ellenére, hogy menedzserei popdívának szánták, ő ragaszkodott ahhoz, hogy egy alternatív együttes frontasszonya legyen. Körülbelül ugyanekkor szert tett néhány srác barátságára a templomi tanodában, akikkel együtt próbálgattak egy csapatban. […] A kiadó beleegyezett, hogy a fiúkat is felkarolják, majd 2005-ben piacra dobták első lemezüket – Hayley mindössze 16 éves volt.
Az All We Know Is Fallingot jól fogadták, de csak mérsékelt sikereket ért el. 2007-ben viszont minden megváltozott, mikor kiadták a Riot!-öt – mely egyébként platinalemez lett és ráragasztotta a csapatra a pop-punk jelzőt.
2010-ben drámai változások történtek a Paramore életében: két alapítótag (köztük Hayley exbarátja) kiszállt a csapatból. Egy, az interneten közzétett nyílt búcsúlevélben köszöntek el, melyben elmesélték távozásuk okát is: részben azért léptek ki, mert a Paramore szemben állt keresztény gondolkodásmódjukkal, részben pedig elegük volt, hogy „minden az énekesnő körül forog”.
Lehet, hogy ők nem értenek ezzel egyet, de legyünk őszinték: a Paramore sokat köszönhet Hayley-nek az elért sikerekért. […] A két tag kiválása nem szakította szét a bandát: 2013-ban kiadták az önmagukról elnevezett lemezt, ami szinte világszerte pozitív fogadtatást kapott – az Entertainment Weeklytől a The New York Timesig.
– írja Molly Simms, majd folytatja a 2010-ben megjelent topless fotóval.
Nemcsak a létszámfogyatkozás volt az egyetlen gond akkortájt, hanem Williams topless fényképe is, melyet feltöltöttek az internetre. Mindenki a mellméretével volt elfoglalva, ennek ellenére Hayley higgadtsággal átvészelte a vihart, a sajtóban pedig viccelődött az incidenssel kapcsolatban. […]
Talán ő a legsikeresebb rockbanda frontasszonya, mégsem zárkózik el rajongóitól, nyíltan beszél velük. […] Nemcsak követik, de sztárolják és példaképüknek tartják őt.
– példának okáért: az egyik legutóbbi koncerten tönkrement a mikrofonja, mire ő lesétált a színpadról és közös fotókat készített a fanatikusaival.
Feministának tartod magad?
– Igen! Nem vagyok valami hatalmas politizáló, de a feminizmus nagyon fontos számomra. Nézem a fiatal lányokat, közben azt gondolom, olyan erőssé akarom őket tenni, mint amilyen én vagyok a legjobb napjaimon. Szóval igen, annak tartom magam. Olyan generációban élek, mely képes irányítani ezt. […] Jó érzés nőnek és erősnek lenni.
Az égegyadta világon mindent elolvastam, amit a Google kidobott rólad. Az, ahogy az emberek számon tartanak, figyelnek és analizálnak téged, valamint a kapcsolataidról beszélnek, valami hihetetlen. A tinik is felnéznek rád. Van valami, amivel ösztönözni szeretnéd őket? Úgy érzed, felelősséggel tartozol értük?
– Bizonyos szinten felelősséggel tartozom értük. Tisztában vagyok vele, hogy van egy mikrofonom, amibe azt mondok, amit érzek. A célom mindig is az volt, hogy ösztönző szavakat mondjak nekik. Azt akarom, hogy mindenki úgy érezze, hogy a színpadon akár ő is lehetne. […] Önmagamnak kell lennem, akkor is, ha ez hibákkal jár. Készen kell állnunk arra, hogy ezekért a tévedésekért bocsánatot kérjünk – vagy akár ennek ellentettje, és azt mondhatjuk, »tudod mit? Ez az én életem, én így akarom leélni«.
Szereztél már tapasztalatot a magánélet megsértésében is. Például, mikor kiszivárgott a topless fotód, miközben épp szétesőfélben volt a banda. Gondoltál már arra, hogy ezt mind elhajítanád magadtól és mást csinálnál?
– Olvastad a blogom? Mikor ez az éra lement – nevezzük a cicis kép korszakának, vagy a szétválásnak, barátok elvesztésének –, azon fantáziálgattam, hogy lesz egy saját kávézóm a szülővárosomban, Franklinben, és minden nap dolgozom majd. Mosogatnék és kiszolgálnék másokat, gőzük se lenne, hogy a Paramore-ban játszottam. Csodálatos időszak lett volna, senkit nem érdekelt volna, hogy mit csinálok, ők csak enni és kávézni akarnának.
Lesz egy kutyád, igaz?
– Istenem, igen! Lesz egy goldendoodle-öm. Még nem tudom, mi lesz a neve, ezen még nem gondolkoztam.
Néztem az idei VMA-t, és legalább 100 pucér csaj volt a színpadon. Szó szerint a földön vonaglottak. Mint egy józan feminista, mit gondolsz a mai popzenei világról?
– Nem tudtam feldolgozni a látottakat. […] Tudom, hogy rengeteg ember úgy gondolja, hogy a kiadók irányítják a zenészeket, de nagyon szeretnék benne hinni, hogy a legtöbb előadó teszi a pontot a mondat végére.
Az elég nagy szívás, mikor Justin Timberlake és Robin Thicke ugyanazon a héten jelentetnek meg videoklipeket, és szó szerint mindegyikben pucér csajok vannak – és mindezt úgy adják el, hogy „művészet”, miközben ez csak arról szól, hogy kinek mekkora nézettsége lesz a YouTube-on.
Olvastam Miley Cyrus interjúját a Wrecking Ball klipjéről, amiben arról áradozott, mennyire várja, hogy az emberek láthassák a kész anyagot, mert annyira művészi. Csodálkoztam, hogy ki áll azon az állásponton, hogy az, ha ledobod az összes ruhád, már egyből művészet? A női test az egyik legszebb dolog a világon […]. Ha a Blurred Linesról (Elmosott vonalak) beszélünk, valóban ilyen életlenek azok a határok? Ha csinálunk egy videót egy tucat meztelen lányról, azt már műalkotásnak kell hívni? Nem szeretnék pucéran színpadra lépni, az nem én lennék.
Forrás: részlet a Bust magazin interjújából
