Az énekesnő a Pinktober nagyköveteként hívja majd fel a mellrák megelőzésének fontosságára a fiatalabb korosztály figyelmét.

Hayley a mellrák elleni harc nagykövete lesz

Október a nemzeti mellrák ellenes kampány hónapja, melynek alkalmából a BCRF (Breast Cancer Research Foundation) és a Hard Rock International összefog, hogy immáron 14. alkalommal megrendezzék a Pinktober nevű eseménysorozatot.

A mellrák napjaink legveszélyesebb betegsége a nőkre nézve, aminek kezelésére és megelőzésére nagy figyelmet fordítanak a világ minden pontján. 2009-ben a tengerentúlon több mint kétszázezer nőt diagnosztizáltak az alattomos betegséggel, és közülük több mint negyvenezren életüket is vesztették. A mellrák kialakulására főként az idősebb és középkorú nőknél van esély, de nagyon fontos már fiatalkorban felhívni a figyelmet a veszélyre az esetleges megelőzés érdekében. 2001 és 2009 között a betegség előfordulása évenként 2,1%-ot csökkent, hála a kutatók kemény munkájának.

Az rendezvényeket idén is Bret Michaels rockzenész fogja megnyitni a Hard Rock saját, orlandói birtokán. A kampány részét képezi a Pink Sheets kezdeményezés is, melynek során 16 hotel kijelölt szobáiban rózsaszín lepedőket húznak az ágyakra egész hónapban, és ezen szobák bevételének 25%-a a BCRF munkáját fogja támogatni.

A Pinktober idei jótékonysági programjában Hayley is részt vesz, ahogy az nrn.com is írja:

Hayley Williams, a Paramore frontasszonya a Pinktober nagykövete lesz a hónapban. Számos rajongói találkozón részt vesz, ahol a fanatikusok és a média előtt elmondja beszédét, reménykedve, hogy sikerül felhívni a fiatalabb generáció figyelmét is a mellrákra. A tervek szerint a philadelphiai központban a kutatókkal is találkozik majd, akiknek átadja a programból befolyt összeget.

A Pinktober kampánya alkalmából rózsaszínű pólókat, sálakat, karkötőket, kitűzőket, sőt ételeket is áruba bocsátanak, melyek megvásárlásával bárki segédkezet nyújthat a mellrák kezelésének fejlesztésében.

cats2 (2)

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?