Főoldal / Ti küldtétek / Élménybeszámolók / Szabó Boglárka élménybeszámolója a bécsi és soproni Paramore-koncertekről

Szabó Boglárka élménybeszámolója a bécsi és soproni Paramore-koncertekről

Sziasztok, én vagyok Bogi, Dijan beszámolójából, ez pedig az én sztorim a bécsi és soproni Paramore-bulikról.

Fú, hát hol is kezdjem?!

Először is, annyit kell az én háttérsztorimról tudni, hogy 2008 óta ismerem a Paramore-t, és 4 éve vagyok halálosan oda értük, illetve Hayley-ért.

Az első magyar koncertjükre sajnos nem tudtam eljutni, amit mai napig életem legnagyobb hibájának tekintek. Főleg, hogy majdnem feloszlottak. Abba, hogy drámai legyek, kicsit nagyon durván belehaltam volna. Hivatalosan mégsem ez a kettő koncert volt az első alkalom, hogy láttam őket, mert 3 éve Amerikában a MonumenTouron volt lehetőségem megnézni őket, viszont olyan nagyon messze voltam a színpadtól, hogy kb. hangyák ugráltak a színpadon, és sokszor még annyit se láttam a bandából, mert a mögöttük lévő LED-fal olyan nagyon fényes volt, hogy semmit nem lehetett látni a színpadból ilyen nagy távolságból. A koncertfelvételek szintén nagyon rosszak, főleg a torz hang miatt. Szóval elképesztően vártam, hogy végre a saját szememmel láthassam őket, Hayley szemébe nézhessek és vele énekeljem a kedvenc dalaimat.

Mikor megtudtam, hogy jönnek Magyarországra, épp órám volt. Ráadásul egy kisebb csoporttal múzeumban voltunk, ahol full kuss volt. Én meg csak casually scrolling through Instagram, amikor látom a fesztiválokvárosa oldal posztját: „Paramore to play @ Volt fesztivál.” Hát, enyhén szólva hiperventilálni kezdtem, majdnem sírógörcsöt kaptam, el kellett hagynom a termet, annyira kiakadtam. Örömömben, persze.

Napokkal a koncertek előtt már nem bírtam semmire sem fókuszálni, és többször is a sírás kerülgetett, ha belegondoltam, hogy végre meg fog történni, amire olyan rég vágytam és ami mindig lehetetlennek tűnt.

https://www.instagram.com/p/BV8pgi3lUJl/?taken-by=boglrszabo

Szóval. Én szerdán este negyed 11-kor indultam busszal útnak Bécsbe. Ja, vágom, jó korán, de hát, másnap csak reggel 9 körül értem volna oda a legkorábban, és én nem voltam hajlandó kockáztatni, a Paramore-ért meg főleg nem. Ami vicces volt, hogy pont a legnagyobb ítéletidő közepette kellett elhagynom a kolimat, és tekintve, hogy pár nappal azelőtt egy nő mellett földbe csapott egy villám tőlünk nem messze, kicsit féltettem a hajam szálát, nehogy meggörbüljön. De végül eljutottam a buszhoz, azzal meg hajnali egyre Bécsbe is értem. Tök mákom volt, mert közvetlen az Arena Wien mellett rakott le a busz, és mondanom sem kell, mikor elgurultunk a Beat The Street-es buszok mellett, én már akkor teljes extázisban voltam, hogy „te jó ég, a buszaik már itt állnak!” Hajnalban ott sétálgattam, majd bementem a koncihelyszínre, ahol még az előző buliról ott lézengők iszogattak. Kettő körül, mikor már a személyzet is lassan kezdte elhagyni a fedélzetet, egyikőjükkel beszélgettem kicsit, és olyan rendes volt, hogy mivel nem volt szállásom, és tekintve, hogy a koncert, amire jöttem, még egy jó 19 órára volt, felajánlotta, hogy bemehetek az irodaépületben lévő, bandáknak fenntartott szobába pihenni. Ott elvoltam olyan négyig, aztán kicsit rendbe szedtem magam, és siettem kifelé, nehogy közben már valaki ott várjon, mint első a sorban, amikor én voltam ott először. Félelmem be is igazolódott, mert kb. 5-en voltak a bejáratnál, de szerencsére lepacsiztam velük és megengedték, hogy mégis csak én legyek az első, ha már hajnali egy óta ott evett a fene. Így kaptam a nullás számot. Ott kempeltünk egész nap, összebariztunk, én leginkább egy brazil (!) csajjal, aki kifejezetten a bécsi koncert miatt utazott idáig, OMG. Boltba meg vécére járogattunk néha, kibírtunk egy jó kis esőzést, köszönhetően a rendezőknek, mert osztogattak esőkabátot. Fun fact, amin én nagyon kiakadtam, hogy az egyik brit csaj, akivel dumáltunk, már több mint 240 Paramore-koncerten volt, én meg örülök, hogy sikerült eddig háromra eljutnom.

Szóval kapunyitás 18:30-kor volt, addigra már nagyon kaotikus volt a „sor” a számozásunk ellenére is. De szerencsére én voltam a legelső, aki átlépte a kaput és aki odaért a kordonhoz is. Szóval, fuck yeah, megérte hajnali egyre odamenni. Előzenekar tényleg nagyon jó volt, Bleached, csekkoljátok őket, bár élőben sokkal jobbak, mint amit a YouTube-on láttam. Nagyon zúztak a csajok.

És mikor végre a Paramore jött. Hát. Én tisztában voltam vele, hogy bőgni fogok. Anno a MonumenTouron is bőgtem. Arról videó is van. Erről nincs. Hál’ Istennek. De. Gyerekek. Én végigbőgtem az egész bécsi koncertet. Hayley orra előtt. Mert a színpad mértani közepénél álltam. Ahogy színpadra léptek, mintha gátat vágtak volna át a szemeimben, ömleni kezdtek a könnyeim és koncert legvégéig nem álltak el. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy végre a saját szemeimmel láthatom őket. Hayley-t. Hayley többször is a szemembe nézett és mosolygott is. Kedvencnek nem is tudom, mit tudnék kiemelni. Az egészet imádtam. Talán az Ain’t It Funt és a MizBizt és a Hard Timest egy picit jobban, mint a többit. De a legemlékezetesebb számomra mindig a beszéd és a „WE ARE PARAMORE” kiabálása lesz. Ott is úgy bőgtem, hogy hihetetlen. Koncert végén megkaptam Hayley (!) setlistjét, meg Zac törött dobverőjének egy darabját.

Koncert után várakoztunk Dijannal, Enikővel meg a brazil lánnyal, akinek hatalmas köszi, amiért kölcsönadott 30 eurót, hogy megvegyem a Tour One-pólót, mert az én táskám a pénzemmel együtt az ő hosteljében volt, hogy a beengedésnél ne lassítson le minket az átkutatás. Végül, mikor a banda kijött, talán én voltam az első, aki odakiabált, „Bye!”, és Hayley rögtön vissza is köszönt, de sajnos hiába voltunk a végén nagyon kevesen, nem jöttek oda hozzánk.

Ezután fogtunk egy Ubert és egy kis hosteles csövezés után a pályaudvaron megvártuk a hajnali ötöt, és útnak indultunk Sopronba. Én ezen a ponton már 48 órája voltam fent úgy, h csak max. 2 órácskát aludtam a bécsi buszon. Sopronban én nem késlekedtem, már reggel nyolckor beültem az első sorba, biztos, ami biztos. Természetesen akkor még senki nem volt ott, hehe. A hosszú várakozás alatt megismerkedtem nagyon jó fej és magyar (végre, haha) rajongókkal. Velük elvoltunk. Várakozás közben a banda messze tőlünk sétált kifelé a fesztivál területéről, de odaintegettek nekünk, ami olyan awww moment volt. Az Enter Shikariról meg annyit, hogy tényleg tök energikus, meg szupi volt a koncert, még nagyon élveztem is volna, ha nem kellett volna attól tartanom, hogy melyik pillanatban fog az egyik crowdsurfös tarkón rúgni, illetve kézzel-lábbal kapaszkodtam a kordonba, nehogy már elbukjam az első sort.

Mikor végre kezdődött a koncert, elképesztően boldog voltam ismételten. Főleg, hogy láttam Hayley-n, hogy felismer minket tegnapról, ami nagyon jólesett. A MizBiznél annyira szerettem volna, hogy Hayley engem válasszon, és rövid ideig meg is állapodott rajtam a szeme, de aztán végül a tőlem kettővel balra álló (ezek szerint svájci) rózsaszín hajú csajszit választotta. Ami nagyon nem tetszett a soproni koncerten, hogy a színpad sokkal messzebb volt, és Hayley is elég messze volt a színpadon, ráadásul az egyik hangfal olyan magas volt ott előttünk, hogy kb. deréktól lefelé semmit nem láttunk Hayley-ből, amikor a mikrofonállványnál volt, illetve a híres Paramore-doboz sem látszódott. Nekem nem érződött hakninak, csak siettetettnek, mert nem voltak olyan hosszú beszédek, viszont Hayley-n tényleg látszott, hogy valami nem oké. Ennek ellenére remélem ők is élvezték valamennyire. Én imádtam. Életem álma vált valóra. Kövi cél a személyes tali és a színpadra jutás MizBizre. A soproni koncertről is szerváltam magamnak egy törött Zac dobverőt, amit egy lánynak köszönhetek, aki nagylelkűen nekem adta, úgyhogy még egyszer, innen is nagyon köszi!

Alig várom, hogy újra láthassam őket, remélem, nem kell évekig sóvárognom.

Ui.: Annyira sok aranyos és jó fej emberrel haverkodtam össze, hogy elképesztő, és tőletek csak még jobb lett ez az egész Paramore experience! Remélem, legközelebb is talizunk egy Paramore gigen, vagy épp máshol! Legnagyobb shoutout Dijannak és Enikőnek, mert nélkületek igencsak unalmas és magányos lett volna a hajnali várakozás. Szóval, köszi az élményt, srácok!

Ez az én sztorim, bocsi ha túl hosszú, meg tele van fölös infókkal. Nekem így teljes. Nagyjából…

Uui.: Rengeteg fotót és videót készítettem, ezek töredékét, főleg a kedvenceket az Instámon tudjátok megtekinteni.