Főoldal / Ti küldtétek / Élménybeszámolók / Salihu Dijan élménybeszámolója a bécsi és soproni Paramore-koncertekről

Salihu Dijan élménybeszámolója a bécsi és soproni Paramore-koncertekről

Whoa. Ez az első szó, ami eszembe jut erről a két napról. Több mint hét éve ismerem a Paramore-t, és Noémivel több mint négy éve vezetjük együtt a Paramore Hungaryt és a paramore.hu-t, sok érán átkísértük a bandát, rengeteg koncertvideót láttam már, élő streameket, de amit ez alatt a két nap alatt átéltem, effajta extázisra nem számítottam.

Bécs

Június 29-én a 6:40-es vonattal indultunk a Keletiből Enikővel, az egyik legjobb barátnőmmel, ami azt jelentette, hogy mivel vidéki vagyok, hajnali 4 körül már ki kellett tápászkodnom az ágyból, hogy eljussak az állomásra. Az odaút uncsi volt, a megérkezésünk utáni első három óra pedig kész katasztrófa, mivel voltunk olyan szerencsétlenek és buták mindketten, hogy nem váltottunk eurót itthon, és két órán keresztül szaladgáltunk egy pénzváltóért, hogy a csomagmegőrzőben le tudjuk pakolni a cuccainkat. A részletekkel nem untatnék senkit, meg aztán magunkat se akarom lejáratni, de megkérdeztem három embert az állomáson (az egyik infópultos volt!), mindegyik azt mondta, hogy a közelben semmi ilyesmire nincs lehetőség, aztán mikor három órával később megérkezett Noémi, Sári, Dorka és Zsuzsi (és mi még mindig ott voltunk…), első dolguk volt eurót felvenni egy tőlünk öt méterre lévő automatából, amit amúgy senki nem említett, mikor kérdezősködtem…

Szóval odametróztunk a koncert helyszínéhez, ahol már egy rakat rajongó várt a zenekarra. Ekkor még legalább 9 óra volt a kezdésig. Leültünk egy fa alá az árnyékba, és beszélgetve vártuk az idő múlását. Valamikor 3-4 körül a srácok elkezdtek próbálni, ami kihallatszott hozzánk is. Erről sikerült pár videót készítenem, de nem szúrom be, mert az én hamis hangom sajnos 130%-kal jobban hallatszik, mint Hayley-é. Mindenesetre elpróbálták a Fake Happyt, a Rose-Colored Boyt, illetve fura mód a setlisten nem szereplő The Only Exceptiont is.

Fotó: Blanár Enikő

Amúgy sorszámozós rendszer volt az elején, Bogi, az egyik magyar rajongó hajnali egy óta (!!!) várt a bandára, és ő kapta a nullás számot, így az elsők között futhatott be a 18:30-as kapunyitáskor a színpad előtti kordonhoz. Nekem átnézték a táskámat, és megálltam még szenvedni a ruhatár miatt vele, úgyhogy nekem “csak” a negyedik sor jutott, ahonnan később átverekedtem magam a harmadikba. Alacsony lánykák álltak előttem, úgyhogy amúgy tökéletes volt a kilátás. Az előzenekar amúgy jó volt, bírom az ilyen lánybandákat, mint a Bleached. Menők voltak, és a Nirvana-feldolgozás kifejezetten jól állt a stílusuknak!

Rajtam amúgy egy Good Dye Young-póló és a No Bad Hair Days feliratú sapka volt, amit valaki hátulról le is fényképezett és feltolt az Instagramra. Ez már csak azért is nagyon vicces, mert egyrészt, a koncert végén még legalább három órát vártunk Enikővel és Bogival a bandára (ezt később kifejtem), és láttuk Briant, Hayley fodrászát, aki odakiabált nekem, hogy “COOL T-SHIRT!” (A GDY Hayley és Brian közös cége – aki nem tudná.) Annyira menő volt. Másrészt pedig, Hayley és a Good Dye Young is lájkolta az említett képet az outfitemről, és erről képernyőmentésem is van, hahh!

Köszi a lájkolós infót Zsuzsinak, nélküle elsiklottam volna felette

A bécsi (és számomra nagyon meglepő módon a soproni) koncert setlistje is ugyanazokból a számokból állt, mint a Tour One többi állomásán. A Told You So volt az első dal, amit előadtak, aztán jött a That’s What You Get stb. Videókat és fényképeket nem sokat csináltam. Bécsből van pár felvételem, de Sopronban elő se vettem a telefonomat, mert csak élvezni akartam a koncertet, úgyhogy mivel Noémi és Enikő nem írtak beszámolót, elkunyiztam tőlük a sajátjaikat.

Van a fenti videóm a Fake Happyről, meg egy másik az Ain’t It Funról, illetve ez a pocsék minőségű fotó még a sajátom.

Még több videó Noémitől és tőlem a Paramore Hungary YouTube-csatornáján

Amúgy hatalmas dulakodás volt a helyekért. Két lányka állt mellettem, és konkrétan a vesémet verdesték már ököllel, de én voltam a kitartóbb, és nem hagytam magam, az egyik közülük meg már a második szám alatt kihullt a sorból, és el is tűnt valahol a tömegben.

Számomra a Turn It Off és a Misery Business voltak a koncert legmeghatóbb pillanatai, de természetesen mindegyik szám hibátlan volt. (Nem mintha nem lenne köztudott, hogy a Paramore élőben sokkal jobb, mint albumon.) A Turn It Off alapjáraton is nagyon közel áll hozzám, nagyon átérzem a dalszövegét, a MizBiz pedig amiatt maradt emlékezetes, mert Hayley egy beteg fiút hívott fel magához a színpadra. A srácot tolókocsiban vitték fel, és szegénynek nemcsak mozgási, de beszédproblémái is voltak, ennek ellenére pedig olyan monológot tolt el a közönségnek és Hayley-nek, hogy szem nem maradt szárazon. Tényleg brutál megható volt.

Videókredit: Paramore Russia

Ja, a másik kedvenc pillanatom, amit elfelejtettem majdnem, az volt, mikor a Hard Times után Taylor eldobta a pengetőt, felemeltem a kezem, és a sárga kis műanyag cuccli a tenyerem mértani közepében landolt. Mármint, így totál sokkban szorongattam, hogy amúgy ez most tényleg megtörtént? De igen, megtörtént, és enyém Taylor York egy pengetője!

Voltak amúgy kevésbé jó pillanatok is. Például az az idegesítő ázsiai fiú, aki amellett, hogy ontotta magából a faunszagot, szó szerint összevert mindenkit maga körül. Mikor nekem jött hátulról, erélyesen odaszóltam, hogy STOP! De nem hatotta meg, viszont mikor Enikőnek is nekiment, amellett, hogy megint odaszóltam, rá is löktem egyet a vállammal, pislogott kettőt, aztán meghúzódott magának. Mikor pedig visszafordultam előre, Hayley pont látta a jelenetet, és annyira gáznak éreztem, de basszus, utálom az ilyen helyzeteket. Nem értem, miért kell a feszkót kelteni. Azért megyünk egy koncertre, mert jól akarjuk érezni magunkat, nem pedig azért, hogy az alpári közönségességünkkel másokat irritáljunk. Apropó irritálás. Olyan kib*szott fűszag volt vééééégig, és ez keveredett az ázsiai srác hónaljszagával. Szinte könnyezve toltam végig azt a másfél órát. Komolyan, kínzó volt.

Videókredit: Molnár Noémi

Szóval a show-nak vége lett, a társaság, amelyikkel voltam, velük kimentünk a turnébuszokhoz, ott vártunk órákat. Noémi, Sári, Dorka és Zsuzsi viszonylag hamar leléptek, mert őket autóval vitte Győrbe Sári apukája. Enikővel és Bogival, na meg még kb. egy tucat külföldi rajongóval maradtunk ott további órákat. Közben a tömegben megismerkedtünk Biankával és a párjával, Istvánnal. Ők Szlovákiából autókáztak le a koncertekre, és velünk együtt várták a srácokat, hogy kijöjjenek a turnébuszhoz. Ki is jöttek amúgy, 0,00001 másodpercig ránk néztek, odaköszöntek nekünk, de nem jöttek fotózkodni és aláírogatni, pedig az évek óta féltve őrzött cédéimről is levettem végre a csomagolást! Justin volt az egyetlen, aki futtában odaszólt nekünk pár szót, mikor odakiabáltunk neki, hogy találkozunk holnap Sopronban. Később ugye Brian is kijött, és megdicsérte a menő pólómat, amit már említettem. Valahol azért ott van bennem a nagy kérdőjel, hogy hatan maradtunk ott a végén, borzasztó hideg volt már, és nem jöttek ki köszönni nekünk. Miért? Szomorúak voltunk.

Aztán fogtunk egy Ubert, és elautókáztunk a vonatállomásra, ahol vártunk még nagyjából három órát a mi szekerünkre.

Sopron

Az elején azért emeltem ki a hajnali négyes kelést, mert 28-áról 29-ére három, 29-éről 30-ára mindössze másfél órát aludtam, aztán rohantunk a Voltra, ahol újabb 9 órát vártunk a Paramore-ra. Noémi felhívott reggel a hírrel, hogy épp elsétáltak előtte a srácok, és Enikővel mikor érünk oda, mert foglalják nekünk a helyet. Sajnos a látványtól megfagyva csak egy fotót tudott készíteni Hayley-ről, Justinról, Zacről és Brianről, de amikor a srácok visszafelé sétáltak a cateringből a backstage-be, messziről (az első sorból) egy videót is csinált.

Videókredit: Molnár Noémi

Ott már miénk volt az első sor, még ha voltak is olyan pofátlan rajongók senkik, akik megpróbálták elvenni tőlünk. Ez kissé felcseszte az agyunkat, mivel voltunk olyan jófejek, hogy kb. szó nélkül átadtuk a helyet az Enter Shikarira pár arcnak, mivel azt mondták, utána lelépnek. Csak végül ugye meggondolták magukat, és kitúrtak X olyat, akik reggel óta a hőségben csöveztek a Paramore-ért. Lehánytam volna magam a helyükben, komolyan. A legpofátlanabb és leggusztustalanabb pedig az volt, hogy a kalapos srác, aki végül elhagyta az első sort, odaszólt a szelfiző lányoknak, hogy addig fotózkodjanak, amíg még ott vannak, mármint legelöl.

(Az Enter Shikari egyébként valami fenomenális volt. Szavakat még mindig nem találok. Korábban csak a nevüket ismertem, de ez a koncert életem legeslegjobbja volt, Paramore ide vagy oda. A frontember és a gitáros beugrottak a közönségbe pogózni stb. Enikővel két napja azt lessük, hogy melyik koncertjükre megyünk el legközelebb.)

Szóval, rizsázok tovább. Színpadra lépett a Paramore, és valahogy nem volt olyan, mint előtte való nap. Oké, Hayley tökéletesen énekelt, hamis hang nem hagyta el a torkát, de valahogy nagyon hakni érzést keltett bennem a soproni koncert. Hayley alig jött ki a színpad elejére, annyira nem is kereste a közönséggel a kapcsolatot, mint Bécsben. És a mosolya, hát az valami eszméletlenül mű volt. Mikor leült a színpad szélére, hiába volt EKKORA vigyor az arcán, az első sorból tisztán láttam, hogy meg van játszva. Annyira, de annyira látszott a szemein, hogy szenved, és egyáltalán nincs kedve ezt csinálni. Szóvá is tettem a többieknek, és jelezték, hogy igen, ez nekik is ugyanúgy feltűnt. Akkor még nem tudtuk, hogy ennek súlyos oka van. (Aztán másnap bejelentették, hogy Chad és ő 10 évnyi együttlét, 16 hónapnyi házasság után elválnak.)

Ilyen közel volt hozzánk Hayley. Videókredit: Blanár Enikő

(Egyébként nem várattak meg minket, kb. pontban kilenckor színpadra léptek.)

Nagyon fáradt voltam amúgy a koncert alatt, egyrészt mert nemhogy lovat, de lókukit nem aludtam, másrészt mert annyira ugráltam és énekeltem és mindent csináltam mindkét nap, hogy a végén már alig álltam a lábaimon. A Misery Business vette ki a legtöbb energiát belőlem. Mikor Hayley megállt, hogy valakit felszólítson a színpadra, Enikő mutogatott rám, és Hayley nagyon, mármint NAGYON hosszú másodpercekig mélyen a szemembe nézett, és láttam rajta, hogy elgondolkodik rajtam. Közben észrevette a Paramore-tetkómat is, meg a kék Hard Times-sminket, amit Kata tolt fel a szememre a koncert előtt. Végül persze nem kerültem színpadra, ami amúgy nem ért csalódásként, mert általában lányokat hív fel — okkal. Dórinak és Boginak szurkoltam a legjobban, de végül asszem egy svájci leányzó került fel(, ami kicsit elszomorított, mivel lehetett volna magyaaaar is). Dórinak volt a legmenőbb transzparense, az állt rajta, hogy “All that I want… is a MizBiz duet!” Haha. Találó volt! És jó volt végre nemcsak a neten látni őt, hanem személyesen is megismerni.

Halál unalmas ez az élménybeszámoló, tudom, de annyi emlékem van. És nemcsak így tudatban, hanem fizikailag is, mivel a bécsi pengető mellett Sopronból enyém lett egy setlist is, úgyhogy boldogság van.

Illetve vásároltam egy Tour One-pólót is, ezen a képen rögtön az első két képen látszik az eleje és a hátulja.

Ez volt az első fesztiválom amúgy, és a legjobb benne, hogy ugye a Paramore a kedvenc bandám (micsoda meglepetés!), az Esti Kornél pedig a másik, ők pedig másnap játszottak. Hihetetlen volt szakadó esőben a Rohadt esőt énekelni, és onnan is egy setlisttel, egy dobverővel és egy frontemberes nagypacsival távozni.

Hát, így éltem meg én a bécsi és a soproni Paramore-koncerteket. Most pedig gyün a hardcore post-concert depression, és az évekig tartó várakozás a következő lehetőségre, hogy újra láthassam őket. Szerintem részemről ez már több mint rajongás, kb. olyan szinten vagyok, mint valami legutolsó vallási fanatikus.

Utóirat: Annyira, de annyira jó volt ismerős arcokat látni! Még ha engem kb. senki se ismert fel, én annyi, de annyi embert láttam a Paramore Hungary követői közül! És úgy gondolom, szert tettem új barátokra is, amiért – még ha csöpögős, közhelyes, nyálas is – különösen hálás vagyok.

Utóirat #2: Baszki, Hayley lájkolta az outfitem, fél percig szemezett velem, látta a tetkóm, van egy pengetőm és egy setlistem. Mármint, Hayley Nichole Williams tud a létezésemről, Brian megdicsérte a pólóm, és amúgy Justinnal is szuggeráltuk egymást Bécsben. Totál kimaxoltam azt, amit lehetett, nem?!