Paramore Hungary A Grammy-díjas amerikai együttes magyarországi híroldala
Kapcsolódik még
Sziasztoook…
Elég ciki, de nagyon rég volt már, hogy írtam volna bármiféle blogbejegyzést. Most pedig úgy állunk itt egy nagyon hosszú év végén, hogy szinte semmit sem meséltem még. Micsoda év volt ez a Paramore számára! Taylor, Jeremy és én annyira hálásak, fáradtak és elégedettek vagyunk. A Self-Titled turnétól kezdve, az Ain’t It Funnak az ország egyik legnépszerűbb rádiójában való bemutatásán át a Parahoyig és a Monumentourig… nem emlékszem másik olyan évre karrierünk során, amely ennyire érzelgős (mint például a második koncert a hajón) ÉS diadalittas (mint az első Top 10-es dalunk) lett volna egyszerre. Egyre csak jobb lesz, srácok.
2014 sokféle módon változtatott meg engem. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy nem blogoltam és nem osztottam meg veletek mindazt, amit általában hajlandó vagyok megosztani. Jóval érettebb lettem, és erre nem annyira számítottam, és nem is volt mindig könnyű. Az év kezdete óta átestem egy „szakításon”, egy „kibékülésen” (YAYWOOHOOO!), összeomlott egy saját hajfestékmárka csodálatos ígérete, megbetegedtem egy csomószor a MonumenTouron, koncerteket kellett lemondani, és totál kifáradtam. Mármint mindnyájan kifáradtunk! Ó, és lett egy kutyám (YAYWOOHOOO!). Azért meséltem mindezt el nektek, hogy lássátok, bármilyen simulékony és csodálatos is a felszín, mindig vívódik egy csata a háttérben. De sose tántorítson ez el titeket a célotoktól. Nem arról van szó, hogy szerintetek hol kéne lennetek, vagy hol érdemelnétek meg, hogy legyetek. Hol akartok ti lenni?
Annyira örökké, 100%-ig, nevetségesen, nagyon hálás vagyok az olyan emberekért, mint ti, akik miatt Taylorral és Jeremyvel van egy állandó célunk. Folyamatosan veletek együtt tanulunk. Veletek együtt létezünk. Veletek együtt énekelünk. De ami ennél is több: ÉRTETEK vagyunk. Jaj, ez olyan nyálas… de az igazságot nem lehet letagadni, és ha mégis megteszed, elveszti minden erejét.
Remélem, az év végén ti is rájöttök majd, milyenné tettek titeket a nehéz idők. Remélem, sokat tanultatok belőlük. Biztos vagyok benne, hogy titeket is jobbá tettek.
Ezt már tudjátok, de 2014-nek egy újra kiadott Self-Titled albummal mondunk búcsút. A kiadványon lesznek majd felvételek a kedvenc monumentouros állomásunkról is, ami coloradói Red Rocks volt. Eredetileg nem akartunk semmit se csinálni a rögzített anyaggal. Nem volt előre megtervezve. Csupán nagyon élveztük a show-t, és éreztük, hogy az egész nyár élvezetét és nyerseségét megtestesíti. A dalokat nagyjából úgy válogattuk ki, hogy olyanok kerüljenek rá, melyek nincsenek rajta a The Final Riot!-ön, (kivéve a Let The Flames Begint, de azt NEM tudtuk kihagyni, mivel együtt játsszuk a Part II-val). A felvételek nem lettek szerkesztve, így nem is tökéletesek, de örülünk, hogy meg lettek örökítve, mert annyira különlegesek voltak számunkra.
Az újra kiadott lemezen 3 bónuszdal is lesz! Talán már hallottátok az Escape Route-ot és a Native Tongue-ot, de a Tell Me It’s Okay-t még egészen biztosan nem. Annyira király szám. Örülök, hogy végre találtunk neki egy megfelelő helyet. Valamilyen okból kifolyólag annak idején nem éreztük úgy, hogy az albumra való lenne. Még csak be se fejeztük a felvételét! Ez a sima demó, amit egyben vettünk fel, miközben Ilan a Sunset Sound-i stúdióban csak úgy dobolgatott. Később hozzáadtam néhány zenei harmóniát, Taylor belerakott még egy-két gitárdallamot, és kb. ennyi! A dalszöveg viszont mindig fontos volt nekem, és nagyon illett a zenekar akkori életéhez. Most talán túl sokat mondtam, de… MOST már lehetünk boldogok.
Végül pedig ott a Hate To See Your Heart Break-es duett, amit Joy Williamsszel (korábban a The Civil Wars tagja volt) énekeltünk fel. Az éneksávot Santa Monicában vettük fel az eredeti dalra, kb. egy héttel a MonumenTour vége után. Joy nagyon jó barátom és mentorom már 12 éves korom óta. Sorsszerűen egy hónappal azután találkoztam vele, hogy Franklinbe költöztem. Ő járta a saját zenei útját, én pedig az enyém kezdetének a kezdetén voltam… (persze akkor még nem tudtam, hogy rá hat hónapra találkozom a srácokkal). Amióta csak ismerem, Joy tökéletes példája volt az erősségnek, kitartásnak, hitnek és kecsességnek. Mindig szerettem volna úgy énekelni, ahogy ő, és azzal, hogy most készítettünk egy duettet, meghálálhattam neki azt az inspirációt, amit számomra nyújtott. Taylor és a családja is közel állnak hozzá, és valójában az ő ötlete volt, hogy vegyük be Joyt a dalba. Ez a legelső alkalom, hogy zenekarként együtt dolgoztunk valakivel, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan embert tudtunk meghívni a Paramore világába, aki pontosan érti, hogy kik is vagyunk. Ha Paramore-rajongó vagy, vagy Civil Wars-fan, vagy csak szereted a szép dalokat… ez tetszeni fog, ígérem!
Oké, ez most már hosszú. NAPOKIG írtam. Fájnak az ujjaim. Kicsit berozsdásodtam! Nem rabolom tovább az időtöket, csak még annyit mondok: szeretünk titeket, és alig várjuk, ami ezután jön.
Mindig, mindig, mindig bízunk bennetek,
Hayley
