L. N. levele

A kérdés nem volt más, mint hogy miért szeretem a Paramore nevű együttest. Hát ez együttvéve nagyon egyszerű, de mégis bonyolult egy kérdés. Igazából, nem tudom. Talán azért, hogy eszméletlen hangja van Hayley Williamsnek. Csodálatos nő és remek személyiség. Mondom én, aki csak csupán egy rajongó, így ezáltal nem is ismerhetem őt. De abban biztos vagyok, hogy emberek százainak csillog a szemében. Elképesztő, hogy mennyire őszinte és egyben barátságos tud lenni egy magafajta bolondos lány. Elsőnek, mikor megtaláltam a neten, nem igazán nőtt a szívemhez. De egyre több és több dolgot tudtam meg róla és a bandáról egyaránt. Egyre több és több számukat hallgattam meg. Követem őt a Twitteren meg egyéb közösségi hálókon. És csak csodálkoztam, hogy mennyire, de mennyire elképesztő ez a csaj. Már lassan a példaképemmé is vált. A bandára visszatérve meg: remek, pörgős, vidám számaik vannak, amik a sírból is visszahozhatnák az embereket, akárcsak egy utolsó élményteli, hajborzolós örömkitörésre.

Nem is tudom, mit írjak még. Sok bandát szerettem én már, de mint hogy minden ember, mindig visszatér ahhoz, amit a legjobban szeret és nem tudna nélküle létezni. Ha még ez kissé túlzásnak is bizonyulna. Ha szomorú voltam, megnevetettet. Ha boldog, megmutatta: lehetek ennél boldogabb is, csak higgyek magamban. Ha pedig kétségek közé voltam zárva, kinyúlt a képernyőmből és segített mindenben. Még ha erről ő nem is tudott. Úgy tekintek rá, mintha a nem létező nővérem lenne. A banda pedig a családom.