M. Noémi élménybeszámolója

Délelőtt fél 12-re mentünk a Park elé, hogy együtt töltsük a napot várakozás közben a többiekkel. Vittünk egy csomó vizet, ételt, meg naptejet – kicsit ennek ellenére is sikerült leégni. Így töltöttük napozással és izzadással azt az 5 és fél órát, amíg beengedtek minket az első kapun. Azt mondanom sem kell, hogy ennek ellenére lazán beálltak elénk a fél ötkor érkezők – no comment.

Közben délután végighallgattuk, ahogy próbált az együttes, Hayley ugyan nem énekelt mikrofonba, de Jeremy és Taylor látható volt a Park oldalán lévő kordon mögül, miközben gitároztak.

Öttől kb. fél hétig vártunk még a belső kapun való átjutásra, addig víz, sör, víz, majd nyitás után egy gyors sprinttel és 30 másodperccel később bekerültünk az első sorba, nagyjából középre. A Dutch Uncles negyed 8-kor kezdett, kb. 6-7 dalt játszottak. Sikerült a hangulatot feldobniuk! Közben elöl folyamatosan kaptuk a biztonságiaktól a vizet pohárban, illetve az arcunkba is. Egy lány sajnos már a legelején elájult és később még többen is.

Negyed 9 után kicsivel végre megjelent Hayley és Taylor a színpadon. A Moving Onnal kezdtek, itt mindenki megőrült, ahogy az várható volt. Hatalmas élmény volt az első sorból végignézni- és tombolni a koncertet. Taylor konkrétan 3 méterre volt tőlünk, és nemegyszer a szemünkbe is nézett a dalok alatt, de többször előfordult az is, hogy Hayley több másodpercen keresztül ránk nézve énekelt. Teljesen kikészültünk! A setlist nagyjából megegyezett az európai turné bármelyik olyan állomásának setlistjével, amikor nem fesztiválon játszottak.

A koncertre magunkkal vittünk egy A2-es méretű transzparenst, amire annyit írtunk, hogy mi szeretnénk a szokássá vált, rajongókkal éneklős Anklebiters alatt a színpadra kerülni. Hayley viszonylag korán elolvasta még a koncert elején, és később az egyik dal alatt ránk is bökött a levegőben és maga mögé mutatott a hüvelykujjával a színpadra, de még akkor se hittem el, hogy tényleg sikerülhet.

Amikor az Anklebiters előtti szám véget ért, megjelent a színpad előtt egy, a zenekarral együtt dolgozó férfi, aki magyarázta a biztonságiaknak, hogy ki kell majd embereket szedni a tömegből. Hayley első mondata pedig ez volt: „I want those three” (mutatva ránk).

Úgyhogy a biztonsági őr megragadott és próbált kitépni a tömegből, de őszintén szólva elég nehézkesen ment, konkrétan kiszakadt a táskámból a pántja a folyamat alatt. Utána még pár embert kikért, és amikor összegyűltünk a színpad előtt, mondták, hogy majd jobboldalt tudunk felmenni a lépcsőn. Persze, mondanom sem kell, hogy a *** biztonsági őr megállított minket a színpad szélén, mert ha nincs oda érvényes karszalag, nem mész fel. Úgyhogy meg kellett várnunk, amíg a már említett zenekarral lévő szervező pasi visszajött értünk idegesen, hogy mégis hol vagyunk már. Amint felértünk a színpadra, én bekapcsoltam a kamerámat, amibe Taylor beleintegetett, Hayley, Justin és Jeremy szintén, de utólag derült csak ki, hogy a felvétel 1 perc után sajnos leállt, amit nagyon sajnálok, de legalább az eleje megvan.

Végigénekeltük az Anklebiterst, utána a biztonsági le akart minket megint zavarni, de szólt neki az emberünk, hogy a következő dalt, a That’s What You Getet még a színpad széléről hallgathatjuk végig, úgyhogy így is történt, és amikor vége lett, visszamentünk a tömeg jobboldalára, sikítozva, őrjöngve, majdnem sírva, totál sokkhatás alatt.

Tíz előtt kicsivel be is fejezték a koncertet, úgyhogy még elnéztünk kívülről a backstage felé, de sajnos a buszok már indulásra készen álltak, úgyhogy esély sem volt kihívni őket.

2008 óta vágytam arra, hogy egyszer átélhessem ezt az élményt és feljuthassak a színpadra, és mivel 2010-ben egyszer sajnos nem sikerült, most mégannyira hihetetlenül boldog vagyok miatta, utólag is kárpótolva. Eszméletlen élmény volt!

Ui.: Amikor a színpadon kameráztam, háttal a tömegnek, és fordultam volna meg, miután a dobost is levideóztam, hirtelen Hayley megjelent mögöttem. Megállt bennem az ütő. Egyrészt nagyon vicces volt, ahogy megijedtem, másrészt felfoghatatlan, hogy én most tényleg azért kaptam a szívemhez, mert „az a vörös hajú lány”, akinek évek óta napról napra követem az életét, megjelent mögöttem. Azóta is röhögök a jeleneten!

Ui.2.: A zenekar végül nem vette fel a pólót, amit Dijan (Mr. főnök/XY egyéb megnevezés :D) tervezett, és sokan előre megvettünk, hogy rajtunk legyen. A tömegben legalább 40 emberen láttuk, és baromi jó érzés volt akár csak ilyen szinten is összetartozni!

A színpadon készített videók: