Évek óta nem lakik az ingatlanban.

Közel 300 millió forintért adja el franklini házát Hayley – fotók

A TMZ-n jelent meg először a hír a napokban, hogy kedvenc énekesnőnk piacra bocsátotta franklini rezidenciáját, ráadásul nem kevesebb mint 1 millió amerikai dollárért – átszámítva közel 300 millió forintért.

A Zillow-n lehozott adatok alapján a 6 390 m²-es telken lévő ház 1935-ben épült, majd 2000-ben egy nagyobb felújításon esett át. 2 374 m²-nyi lakható területén három hálószoba és két fürdőszoba is elfér. Az épület klimatizált, mosogatóval, szárítóval, hűtővel, mosógéppel, kandallóval felszerelve vásárolható meg.

Hayley 2016-ban házasodott össze Chad Gilbert zenésszel, akkortájt költöztek át innen egy másik házba, illetve akkortájt búcsúzott el Los Angeles-i otthonától is. Chaddel való házasságuk mindössze 16 hónapig tartott, ám úgy néz ki, az énekesnő később sem tért vissza franklini otthonába.

Következő Előző
















Következő Előző

Bár a TMZ azt írja, Hay ideje nagy részét LA-ben tölti, ezért válik meg szeretett kuckójától, feltehetőleg ez az információ téves, mivel tudjuk, hogy az üzletasszonnyá avanzsált Williams mostanában a Paramore-t háttérbe helyezve a Good Dye Youngba öli ideje 120%-át, a cég székhelye pedig a Franklin szomszédságában lévő Nashville.

Az eladásra kínált lakot korábban láthattátok az MTV Cribs műsorban, illetve a YouTube-on is, amint két lány betört az ingatlanba. A Playing God videoklipjét is itt forgatták.

Következő Előző
















Következő Előző

Képek: Zillow

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?