Stílusosan próbálja kitörölni a korábbi dalszövegekből hűtlen exférjét.

Zseniális, ahogy Hayley tagadni próbálja első házasságát

A minap indult útjára a Parahoy, kedvenc bandánk pedig már adott is egy koncertet a velük utazó 2600 rajongónak. A tegnapi setlisten sok népszerű dal mellett a Grow Up is szerepelt, ám ezúttal Hayley nem a megszokott módon énekelte a számot: megváltoztatta a dalszöveget, utalva arra, hogy házassága tönkrement és nincs már szerelme, akiért meghalna.

Helyette a következőt énekelte:

I got a love dog I would die for.

Vagyis, hogy van egy kutyája, Alf, akiért bármit feladna. A teljes dalszöveget és annak fordítását amúgy itt találjátok.

Hayley házassága egyébként 16 hónapig tartott, Chaddel való válásukról itt írtunk részletesebben még tavaly nyáron. Közös tetoválásaikat azóta mindketten elfedettékEbben a cikkben pedig arról olvashattok, hogy spekulációk szerint Hayley pont a Grow Uppal üzent 2013-ban Chad első feleségének, akit a New Found Glory gitárosa anno épp Hayley miatt hagyott el. Eléggé kuszák a szálak, de az tagadhatatlan, hogy a Paramore legújabb albumán szereplő Pool épp a Williams-Gilbert kapcsolat megromlásáról szól.

Az első koncertjük dallistája a következő volt:

  1. Looking Up
  2. That’s What You Get
  3. Ignorance
  4. Daydreaming
  5. Fake Happy
  6. Pressure
  7. Here We Go Again
  8. Brighter
  9. Let The Flames Begin
  10. Last Hope
  11. Hate To See Your Heart Break
  12. Brick By Boring Brick
  13. (One of Those) Crazy Girls
  14. Misery Business
  15. Turn It Off
  16. Grow Up
  17. Told You So
  18. Rose-Colored Boy

Videókkal várhatóan a hajóút után tudunk szolgálni, mivel állítólag a luxusvakáción borzasztóan drága a wifi az utasoknak. Egyébként lesz kifejezetten olyan fellépése a bandának, ahol megkérték a rajongókat, ne vegyék elő a telefonjaikat és ne videózzanak, szimplán csak élvezzék az koncertet.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?