Az énekesnő újra nekiveselkedett a dalírásnak.

Hayley: „Idén nincs más dolgom, csak dalokat írni”

Nincs is más dolgom 2015-ben, mint dalokat írni és élni! Tök furi. Tök király. Izgatott vagyok, hogy az időt a családommal, egy kis kreativitással, szeretettel és barátokkal tölthetem. Egy kis időre lelépek a Twitterről/közösségi médiából. (Jót tesz neked is! Próbáld ki.)

– osztotta meg gondolatait utolsó tweetjeiben Hayley, majd folytatta:

Ui.: küldjetek még több energiát a dalíráshoz! Alig várom azt, ami ezek után következik.

Kedvenc együttesünk jóformán tavaly ősz óta pihenőn van, és bár tavasszal volt pár koncertjük a Writing The Future alatt, azóta ismét visszavonultak, és 2016 márciusáig egyetlen bejelentett fellépésük sincs – akkor is csak a Parahoy!-on lépnek majd színpadra.

A tavalyi luxushajókázás setlistjei lenyűgözőek voltak, és nyilván nem tudjuk, jövőre mit terveznek ezzel kapcsolatban, de csalódottak lennénk, ha ismét ugyanazzal a dallistával készülnének. Az előző album már lassan két és fél éve van a boltok polcain, így épp aktuális lenne már egy új lemez, akár egy, a Singles Clubhoz hasonló is. Hayley amúgy elég erősen multifunkcionál most, hiszen amellett, hogy megállás nélkül dolgozik saját hajfestékmárkája beindításán, gőzerővel tervezi a szeptemberi esküvőjét, végre összeköltözik Chaddel (de ez csak a Paramore Hungary szerkesztőinek a tippje, következtetve abból, hogy megvált Marie Antoinette-től, és nemrég költözésről beszélt egy blogbejegyzésben), és ugye írja az új dalokat is.

Márciusig még több mint hét hónap van, így izgatottan várjuk, mivel készülnek számunkra a srácok!

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Good 4 U: Hayley Williamst és Josh Farrót is feltüntették Olivia Rodrigo slágerének írói közt

A Paramore kiadója kiharcolta a szerzői jogokat.

Szólj hozzá!