Két év elteltével újra hazánkba látogathat az énekesnő, ám ezúttal a Paramore nélkül.

Magyarországra látogathat Hayley Williams!

Kedvenc együttesünk hamarosan korszakzáró turnéra indul, mellyel az önmagukról elnevezett érának hivatottak búcsút inteni. Az áprilisi és májusi koncerteket követően valószínűleg kicsit visszavonulnak, hogy három hosszú év után a magánéletükkel is tudjanak foglalkozni, így Jeremy többet lehet másfél éves kislányával, Taylor is nagybácsiskodhat nemrég született unokahúgával, Hayley pedig az esküvőtervezés mellett végigturnézhatja a nyarat Chaddel.

Az utóbbira már több példa volt; nemrég egy ilyen alkalommal például színpadra is állt párjával, amiből nagyon naivan arra merünk következtetni, ha valóban elkíséri a New Found Gloryt a nyári fellépésekre, Magyarországra is ellátogathat, ugyanis a zenekar idén Zamárdiban is tiszteletét teszi a Strand Fesztivál keretein belül.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?