Minden a klipről: Pressure

A Minden a klipről kilencedik részében a Paramore első kislemezéről és klipjéről, a napokban megjelenésének kilencedik évfordulóját ünneplő Pressure-ről írunk.

Előkészületek, forgatás

Habár a Pressure-t kislemezként csak 2005. július 31-én adták ki, Shane Drake által rendezett videoklipjét közel két héttel korábban bemutatták már. A szám sajnos nem került fel a Billboard Hot 100-as listára, de amellett, hogy a Hot Digital Songson a 62. helyig jutott, több más sikert is elért. A Sims 2 konzolos változatára felvették újra a vokálokat, melyeket Hayley fiktív nyelven énekel, illetve a dal hallható még a Rock Band 3 videojátékban is. A Pressure-t Hayley szerelmének bandája, a New Found Glory is feldolgozta.

Cselekmény

A kisfilm három szálon fut: míg az együttes egy elhagyatott raktárépületben zenél, addig láthatunk jeleneteket egy gyorséttermi dolgozó kétbalkezeskedéseiről, illetve egy fotózásról is. A történet szerint a fiú munkahelyéről elkésve feldühíti főnökét, az ügyetlenkedés után pedig elege lesz, besokall és felmond, hogy végre találkozhasson modell barátnőjével. Ám a lány nem tud elszabadulni, hiszen akkora rajta a nyomás, hogy önálló gondolataitól és cselekedeteitől megfosztva menedzserei utasításait kell követnie. Azért, hogy a pár együtt lehessen, a srác babrálni kezd a nyomásszabályzóval, melynek következtében a csövek megrepednek és mindenhonnan elkezd dőlni a víz. A fotózást felfüggesztik, így a modell végre le tud lépni a barátjával. A Paramore is bőrig ázik.

15782

A dal mondanivalója

Egyesek szerint Hayley mint dalszerző azt próbálja elmondani, hogy mennyi minden maradt ki az életéből a zenélés és turnézás miatt („Mondd, hová lett az idő? / És vajon jól töltöttük el?”), melyeket sose fog már megtapasztalni („Néhány dolgot sosem tudhatok / Ezért el kell engednem őket”). Aggódik, hogy nem fogja bírni a hírnév által generált nyomást („Mert félek, hogy megtörök / És félek, hogy nem bírom tovább”), ugyanakkor kétségbe van esve amiatt is, hogy nem tud már újat mutatni rajongóinak („Most már elveszett a remény / És többé nincs mit mutogatni”). Szomorú, hogy folyamatosan távol van a családjától („Mert annyi napot töltöttünk / Távol az otthonunktól”), ezért úgy gondolja, jobb lenne az ismertség nélkül („Érzem a nyomást / Egyre csak erősödik / Sokkal jobb nekünk nélküled”).

A Pressure dalszövegfordítását itt találod.

Kulisszák mögött

Az All We Know Is Falling felvétele előtt Jeremy kilépett az együttesből, így az albumon sem hallhatjuk őt, de érdekesség, hogy a lemez összes kislemezének klipjében szerepel. Ekkor még Jason Bynum is bandatag volt.

Paramore_Pressure_Video

A sorozat előző részei

  1. Minden a klipről: Playing God
  2. Minden a klipről: Monster
  3. Minden a klipről: Emergency
  4. Minden a klipről: Misery Business
  5. Minden a klipről: Still Into You
  6. Minden a klipről: Careful
  7. Minden a klipről: Crushcrushcrush
  8. Minden a klipről: Ignorance

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Minden a klipről: Dead Horse

Öt év kihagyás után visszatér cikksorozatunk, melynek 14. része a Petals for Armor egyik legmeghatározóbb slágerével foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?