Minden a klipről: Ignorance

A sorozat új részében a megjelenésének ötödik évfordulóját ünneplő Ignorance-ről írunk.

Előkészületek, forgatás

Az Ignorance volt az első dal, melyet az együttes megírt a Brand New Eyesra, és ez volt az a szám is, melyet az album első kislemezeként kiadtak 2009. július 7-én. Videoklipje 2009. augusztus 13-án debütált az AMTV-n.

Cselekmény

A videó egy kinyíló ajtóval indul, mely mögött az együttes zenél egy kis, sötét falú szobában, amit csupán egyetlen villanykörte világít be. A banda tagjai tudomást sem vesznek Hayley-ről, ignorálják őt, aki cserébe a villanykörtével az arcukba világít, és arról énekel, mennyire nem törődnek vele, és hogy úgy bánnak vele, mint egy idegennel. A szűk szoba a tagok közötti elkerülhetetlen feszültséget szimbolizálja.

A klipben látható két másik helyszín egy tágasabb helyiség – ahol szintén az együttes játszik –, illetve egy kék, tükrös szoba, ahol már egy „másfajta” Hayley énekel, fehér ruhában és szorosan összefogott frizurával – hasonlóval, mint Björké volt a Big Time Sensuality videójában. A kisfilm azzal ér véget, hogy az együttes négy fiútagja összekötözi Hayley-t a villanykörte kábeleivel.

Kritikusok klausztrofóbikusnak és feszültséggel telinek írták le a kisfilmet, ami szerintük ügyesen fejezi ki azt a hangulatot, ami az együttest akkoriban jellemezte. A cselekmény a pletykák szerint a Playing Godban folytatódik, mikor is Hayley bosszút áll a srácokon.

A dal mondanivalója

James Montgomery, az MTV News újságírója szerint a dal a „pletykák romboló természetéről szól, arról a kegyetlen és pusztító világról, amiben a Paramore él.” Egy, a Kerrang!-nak adott interjúban Hayley így nyilatkozott a számról:

Úgy gondolom, ez a dal hatalmas fordulópont a banda életében. Az igazság az, hogy felnőni nem könnyű. Öt különböző ember vagyunk, akik nap mint nap ugyanazon célért küzdenek. Rengetegszer éreztem magam magányosnak, dühösnek, vagy bizonytalannak. Nem mindig jó érzés szembeszállni az emberekkel, különösen olyanokkal, akiket szeretek, mint például ezek a srácok. Néha csak dalokon keresztül tudom megértetni magam. A dalszöveg egyetlen ember szemszögéből íródott. Kicsit igazságtalan, hogy csak az én verzióm szerepel benne, nekem mégis rengeteget segített. „A tudatlanság az új legjobb barátod” kezdetű sor azt fejezi ki, hogy úgy éreztem, elveszítem a körülöttem lévő embereket, és azt hiszem, a többiek is így éreztek. De ez rendben van, hiszen mind felnövünk. Nagyon szeretem ezt a dalt.

Kulisszák mögött

Ahogy a Paramore legtöbb klipjéhez, úgy ehhez is készült egy videó, melyben beleshetünk a forgatás mögé. Ebből kiderül, hogy az együttes nagyon jól érezte magát a felvételek alatt, Hayley pedig annak ellenére is élvezte a sminkelést és a frizurakészítést, hogy azok rengeteg időt vettek igénybe. Megtudjuk azt is, hogy a jelenet, amiben az énekesnő fehér ruhában és fura hajjal énekel, azt szimbolizálja, hogy kis híján beleőrül a dalszövegben leírt helyzetbe.

Az Ignorance dalszövegfordítását itt találod.

A sorozat előző részei

  1. Minden a klipről: Playing God
  2. Minden a klipről: Monster
  3. Minden a klipről: Emergency
  4. Minden a klipről: Misery Business
  5. Minden a klipről: Still Into You
  6. Minden a klipről: Careful
  7. Minden a klipről: Crushcrushcrush

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Minden a klipről: Dead Horse

Öt év kihagyás után visszatér cikksorozatunk, melynek 14. része a Petals for Armor egyik legmeghatározóbb slágerével foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?