Minden a klipről: Still Into You

A sorozat ötödik részében a Paramore legújabb albumának második kislemezével és klipjével, a Still Into You-val foglalkozunk.

Előkészületek, forgatás

A Still Into You-t 2013. március 13-án hallhatták először a rajongók, mikor az együttes előadta az SXSW fesztiválon. A koncert után rögtön felkerült a zenekar hivatalos YouTube-csatornájára a „házilag”, általuk készített dalszöveges videó, melyet már akkor több millióan megnéztek. A dal a Paramore egyik legsikeresebb és legkapósabb kislemeze, sőt több zenei oldal is kikiáltotta a tavalyi év legnagyobb slágerének, videója pedig az együttes egyik legnézettebbje.

Bár úgy harangozták be, hogy a klip a VH1 zenei csatornán fog megjelenni először, ezt elhalasztották, majd kiadták ugyanazon a napon, mikor a negyedik stúdióalbumot és Hayley limitált kiadású kozmetikumait.

720

txfed5
A forgatás helyszínéül a texasi Federation Of Women’s Clubs szolgált.

Cselekmény

A klipet Isaac Rentz rendezte, aki azt akarta bemutatni, milyen érzés az igazi szeretet. A srácok életvidámak és felhőtlenül boldogok, ám ezen kívül más mondanivalója nincs a kisfilmnek, így ez is csatlakozik a banda többi image klipjéhez, hiszen történetet nem mesél el.

A dal mondanivalója

A Still Into You határozottan egy szerelmes dal. Életvidám. Számomra – nyilván én írtam, és lehet, hogy elfogult vagyok, de – ez nem a csöpögősebb fajta. Sosem csináltunk ilyet előtte, és őszintén szólva, nincs is nagy tapasztalatom szerelmes dalok írásában, vagy egyéb hasonló dalszövegek kreálásában.

– nyilatkozta Hayley, aki a számban mondja el, hogy barátját, Chadet még ma is ugyanannyira szereti, mint mikor megismerkedtek hat évvel ezelőtt.

Kulisszák mögött

A videóban, mely bepillantást enged a színfalak mögé, Hayley elmondta, hogy kétségei voltak a dal refrénéjével kapcsolatban, ám Taylor megnyugtatta őt. Jeremy arról is beszámolt, hogy nem zajlik le úgy egy klipforgatás sem, hogy ne sérülne meg.

Hayley közzétette a dal stúdióban való felvételének pillanatait is, mikor egyszeri nekifutásra felénekelte a teljes számot.

Érdekesség, hogy bár készült pár paródia a kliphez (mint általában a legnagyobb slágereknél), a zenekart saját kiadója is kifigurázta.

A sorozat előző részei

  1. Minden a klipről: Playing God
  2. Minden a klipről: Monster
  3. Minden a klipről: Emergency
  4. Minden a klipről: Misery Business

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Minden a klipről: Dead Horse

Öt év kihagyás után visszatér cikksorozatunk, melynek 14. része a Petals for Armor egyik legmeghatározóbb slágerével foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?