Minden a klipről: Monster

A sorozat második részében a Farro fivérek távozása után legelsőként bemutatott dal klipjét, a Monstert elemezzük.

Előkészületek, forgatás

Újra itt vagyunk, hogy támadhassunk! Nagyon izgatottak vagyunk, hogy rajta lehetünk a Transformers-albumon. Mondjátok el a barátaitoknak, hogy a Paramore még mindig egy banda!

– mondta Hayley a 2011. június 7-én debütált kislemez bemutatását megelőzően.

A Monster klipjét a Los Angeles-i Linda Vista „szellemjárta” kórházban vették fel, ami közkedvelt látványosság a paranormális jelenségeket kutatók körében. Érdekesség, hogy az épületben bezárása óta többek között olyan sorozatokat forgattak már, mint a Dexter (Hayley egyik legnagyobb kedvence), a Bűbájos boszorkák és a True Blood, de a Paramore-ral nyáron közös turnéra induló Fall Out Boy is készített már itt két klipet (Just One Yesterday, Where Did The Party Go).

A forgatási helyszín
A forgatási helyszín

A Shane Drake által rendezett kisfilm július 18-án debütált az MTV.com-on, nézettsége pedig három nap alatt meghaladta az egymilliót.

Cselekmény

A videoklip egy úgynevezett image klip, különösebb cselekménye nincsen. Az elején látható vízben fekvős jelenet a dalszöveget tükrözi („Fulladni kezdtünk / Nem mintha tovább süllyednénk / Elengedem a szívem / Már valahol a mélyben van”). Hayley viccesen hozzáfűzte, hogy a számban felgyülemlő nagy mérget és dühöt a falak püfölésével vezették le.

A dal mondanivalója

Az együttes konkrétan sosem beszélt arról, hogy a dal miről szól valójában, de a rajongók próbálták megfejteni a mondanivalóját. Egyesek szerint az első rész a Riot! számos turnéállomásának lefújásáról és a Brand New Eyes rögzítéséről szól, mikor a banda épp szétesőfélben volt. A refrént a Josh által közzétett blogbejegyzéshez és az In The Mourning „Úgy fest, az egész világ csak vár” sorához kötik, ami a búcsúlevél utáni csend megtörésére utalna. Hayley akkor végtelen dühöt érzett, de úgy döntött, hogy „megállítja a világot a szörnnyé válástól, és attól, hogy felfalja őt élve” – nem hagyhatta, hogy megeméssze a harag. A fanok szerint a világ az énekesnőt, a rajongókat és a médiát foglalja magában.

„Most, hogy elmentél, miénk a világ” – a refrén vége is Joshnak és az általa hozott negatív dolgoknak szólna. A megmaradt tagok végül arra jutottak, hogy továbblépnek, új zenét és klipet csinálnak.

„De nem én vagyok a rosszfiú / Annak ellenére, amit mindig prédikálsz / Nevezz árulónak / Én csak az áldozataidat gyűjtöm” – hallhatjuk ezeket a sorokat is, melyeket újra a blogbejegyzésben összegyűjtött rengeteg ócsárlásnak tulajdoníthatnak, áldozatnak pedig azokat hívják, akiket az idősebb Farro megbántott, beleértve a bandatagokat, a mögöttük álló embereket és rajongókat. Bár ez tényleg csak pár fanatikus meglátása.

Zac egyébként sosem nyilatkozott a kiválásról, sőt valamilyen szinten még tartja is a kapcsolatot a bandával. Hayley épp nemrég dicsérte meg új zenekarát, a Half Noise-t.

A Monster dalszövegfordítását itt találod.

Kulisszák mögött

Animation-1 (1)

Mint általában az összes kliphez, a Paramore ehhez is publikált egy párperces videót, melyből megtudhatjuk, miként folyt a forgatás. Kiderül, a felvételek alatt mindhárman megsérültek, Jeremy majdnem el is törte az egyik ujját. Hayley elárulta azt is, hogy borzongott a kórházban töltött idő alatt, de a végére kezdte murisak tartani a dolgokat.

A sorozat előző része:

  1. Minden a klipről: Playing God

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Minden a klipről: Dead Horse

Öt év kihagyás után visszatér cikksorozatunk, melynek 14. része a Petals for Armor egyik legmeghatározóbb slágerével foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?