A Kerrang! összeszedett 9 dolgot, amit Hayley a Paramore nélkül csinált. Katt!

9 dolog, amit Hayley a Paramore nélkül csinált

A Kerrang! nemrég összeszedett 9 olyan dolgot, amit Hayley a Paramore nélkül tett. Íme:


9. Betétdalt írt az Ördög bújt beléd (Jennifer’s Body) című filmhez

Sokan azt hitték, hogy ez jelenti a szólókarrierje kezdetét, de nem így volt, Hayley csupán írt egy saját dalt, ami később megtetszett a film készítőinek, és az énekesnő beleegyezését kérték, hogy felhasználhassák betétdalként.

8. Feldolgozta a Fun. együttessel a Somebody That I Used To Know-t – videó

A Radio One Live Lounge történetében először volt olyan, hogy úgy működtek közre élő adásban, hogy az egyik fél Amerikában, a másik pedig az Egyesült Királyságban volt. Az énekesnő a Skype-on keresztül adta hangját Los Angelesből a közreműködéshez.

7. Közreműködött a Set Your Goals dalában, a The Few That Remainben – videó.

6. Közreműködött B.o.B. Airplanes című slágerében

A 2010-ben kiadott dal azóta már négyszeres platinalemez Amerikában, háromszoros Ausztráliában és Kanadában. Hayley és B.o.B. akkor találkoztak először élőben, mikor előadták a dalt egy díjátadón. A szám második részében nemcsak Eminem, de Hayley is többet hallható.

5. Saját kozmetikai csomagot dobott piacra

A negyedik album és a Still Into You klipjének megjelenésével egy napon a boltok polcaira kerültek Hayley szépségtermékei is.

Hayley_Williams_MAC

4. Cosmo-címlaplány volt 2011-ben. A magazinban kivételesen mesélt magánéletéről és a Bajos csajokhoz hasonló diákéveiről

cats1

3. Divatdiktátorként riportokat készített a Nylon TV számára

Mind tudjuk, hogy Hayley szereti a ruhákat, de mikor a Nylon TV riporterévé vált egy napra, szintet ugrott a divat világában. A Fun. gitárosának húgát, a divattervező Rachel Antoffot faggatta a divathét keretein belül.

2. Közreműködött Zedd slágerében, a Stay The Nightban

A dal eredeti és akusztikus változatát is előszeretettel játsszák a magyar rádiók, Hayley pedig megmutatta, hogy a hip-hop mellett az elektronikus zenékhez is remekül passzol a hangja.

1. A mellrák elleni harc nagykövete volt – HQ fotó

A számos közreműködést és szépségipari csomagokat maga mögött hagyva, Hayley változást hozott a nők életébe, mikor 2013-ban a Pinktober nagyköveteként arcát és nevét adta az életveszélyes betegség súlyosságának felhívására. A kampány során rengeteg nyilvános megjelenése volt – HQ fotók –, valamint az összegyűlt pénzt is ő adta át a kutatóknak. A népszerűsítő plakátot és szórólapokat több országban, köztük Magyarországon is megtalálhattuk.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?