2 500 rajongóval indult négynapos luxushajókázására a Paramore, melynek úti célja a banda privát bahamai szigete.

2 500 rajongóval indult útjára a Paramore luxushajója

2500 rajongóval indult négynapos útjára a Norvég Gyöngy, mely 11-én az együttes bahamai szigetén köt majd ki. A Paramore-ral utazók nagy többsége amerikai (1500+ fő), de vannak angolok (150+), kanadaiak (100+), ausztrálok (60+) és brazilok is egyaránt (60+). Magyarok nincsenek, de a szomszédos országokból sem vágott bele senki az utazásba, Európából mindössze 207-en vesznek részt rajta. Ezzel kapcsolatban részletesebb infók ide kattintva találhatók.

A hajó magyar idő szerint csak este 9-kor hagyta el a kikötőt, de sokan már hosszú órákkal az indulás előtt ott voltak a  helyszínen. Az első nap biztonsági tájékoztatóval kezdődött, majd csoportfotózással folytatódott. Ezek után jött a Paramore koncertje, melyen tizenhét számot játszottak, többek között az Escape Route-ot is, amit eddig sosem hallhattunk tőlük élőben, ahogyan az időközben előkerült setlisten megtalálható All I Wantedot sem. Mint azóta már kiderült, az utóbbinak csak az instrumentális változatát adták elő.

A hangulat egyébként eszméletlen volt, Hayley egy hatalmas oszlopot is megmászott.

And here’s hayley climbing around @yelyahwilliams #parahoy #paramore

A video posted by Lauren S. C. (@gamestopbarbie) on

A délután folyamán voltak találkozók (facebookos és nemzetközi), kaszinózás, karaoke és pengetőhajító bajnokság, valamint különböző színpadokon fellépett még Tegan és Sara, a New Found Glory, a mewithoutYou, illetve a Shiny Toy Guns is. Az első napot közös filmezéssel, a Tizenhat szál gyertya megnézésével zárták.

A teljes setlist:
  1. All I Wanted (instrumentális intróként)
  2. I Caught Myself
  3. For A Pessimist, I’m Pretty Optimistic
  4. Emergency
  5. That’s What You Get
  6. Fast In My Car
  7. Ignorance
  8. Now + videó 2
  9. When It Rains
  10. The Only Exception
  11. In The Mourning + Landslide
  12. Daydreaming
  13. Brick By Boring Brick
  14. Ain’t It Fun (+ Happy Birthday az egyik rajongónak)
  15. Pressure
  16. Escape Route (élőben először!)
  17. Misery Business

Az együttes kiadója elárulta, hogy a Parahoy! legjobb pillanatait rögzítik, de egyelőre még nem tudják, hogyan és mikor használják fel/publikálják a jövőben.

A Parahoy!-ról bővebben itt olvashatsz, az eddig megérkezett képeket pedig az alábbi fotókra kattintva találod.

da19c432a66611e39264128ba2e31fd7_8-150x1501932327_707806522596974_632398782_n-150x150526aba26a66311e3b10d12bfd5de2428_8-150x1501622724_707810965929863_405495641_n-150x150

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?