A közelegő MonumenTour kapcsán rengeteg interjú készül az énekesnővel, egy ilyen beszélgetés során azonban nemcsak a turnézásról, hanem a kanadai popsztárról is szó esett.

Hayley felpofozná Justin Biebert

Hayley már jó néhányszor hangot adott véleményének a mai fiatalság világképével és viselkedésével kapcsolatban, és a generáció egyik legnagyobb bálványának, Justin Biebernek a kritizálása sem áll távol tőle: egy-két, a Twitteren elszórt üzenet mellett arra is volt már példa, hogy koncerten figurázta ki őt.

Az utóbbi időben a csapból is Bieber botrányai folytak (drogügyek, Amerikából való deportálás stb.), amivel kapcsolatban mindenkinek megvan a maga véleménye, ezért kikérték Hayley-ét is. A banda pár hete New Yorkban járt, ahol több rádióinterjút is adtak, a SiriusXM stúdiójában pedig szóba került Justin, akiről az énekesnő a következőket mondta a műsorvezető egyik kérdésére:

Ha most itt ülne, felpofoznám. Már nem fontos az embereknek, hogy legyen körülöttük valaki, aki felelősségre vonja őket és a szemükbe mondja, hogy »Nem ettől leszel menő.« Nem ismerem őt, de együtt érzek azokkal, akik a reflektorfényben nőnek fel.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?