A srácok Tumblr-bejegyzésben mesélték el, mire számíthatunk a következő hónapokban.

Jeremy idén már nem turnézik, januárban jön az új klip

A srácok pár órája hagytak egy blogbejegyzést, melyben azt taglalják, hogy Jeremy egy időre kiszáll a bandából, valamint az Ain’t It Fun megjelenéséről és a karácsonyi koncertekről is beszélnek egy kicsit. Itt olvashatjátok a magyar fordítást:

Hello, Paramore-család!

Sok mindenről kell beszélnünk, de olyan kevés időnk van rá!

Először is, nem tudjuk elégszer megköszönni azoknak, akik eljöttek és megnéztek minket a Self-Titled turnén. Most komolyan, ennél jobban nem is sikerülhetett volna. Hatalmas show-k, rengeteg ember, új rajongók, és persze a régiek! Azoknak, akik már régóta szuper elszánt követőink: őrült dolog, hogy már 8 éve turnézunk, és még mindig mellettünk álltok. Nincs jobb érzés, mint látni az arcotok a tömeg élén, és a képeket, amiket csináltok, mindig örömmel fogadjuk. Azoknak, akik most fedezték fel, mit jelent a családunk tagjának lenni: nagyszerű volt látni titeket, és hallani, ahogy a dalainkat éneklitek – még a kevésbé ismerteket is! Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a turnén és maradandó élménnyé tette azt. Biztosak lehettek benne, hogy látjuk még egymást, és remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb.

Néhányótok látni fog minket ebben a hónapban a karácsonyi turnénkon. Az összes Jingle Ball-koncerten és a rádiófellépésen… már készen állunk rájuk! Egy aprócska dolog ezzel kapcsolatban… Talán már tudjátok, de biztos, ami biztos, elmondjuk: Jeremy és a felesége, Kathryn már készülődnek a kislányuk érkezésére! Már csak hetek vannak hátra. Mind úgy gondoljuk, ez talááááán egy kicsit fontos, úgyhogy azt mondtuk neki, ha úgy érzi, inkább otthon maradna, mi teljesen megértenénk, a távolból örülnénk nekik és végigcsinálnánk a karácsonyi show-kat nélküle. Szóval Jeremy nem lesz velünk most decemberben, helyette a családjával tölti az időt Angliában, hogy Kattel együtt világra hozhassák a picit! Küldjetek nekik sok szeretetet és képeket a koncertekről. Alig várjuk, hogy találkozhassunk a babával!

Talán csodálkoztok, vajon mégis hogyan fogunk játszani nélküle. Ne aggódjatok, már mindent elintéztünk. Boldogan árulhatom el, hogy az összes e havi fellépésen a producerünk/barátunk/nevetségesen tehetséges zenész, Justin Meldal-Johnsen ugrik be majd basszusgitározni! Úgyhogy Philadelphia, ti már ma este láthatjátok őt velünk! Jó móka lesz, és nagyon emlékezetes. Izgalmas időszak ez most a bandánknak. A legjobb barátunk apa lesz, olyasvalakivel koncertezhetünk, aki segített, hogy a Paramore ott tartson, ahol ma tart, és megünnepelhetjük ezt a csodás évet, majd egy újat kezdhetünk, ami remélhetőleg ugyanolyan nagyszerű lesz, mint az előző. A turnédátumokat megtaláljátok a honlapunkon, nézzétek meg, lesz-e karácsonyi koncertünk vagy rádiófellépésünk a városotokban, és gyertek ünnepelni!

Ha már a jövő évről beszélünk… egy új kislemezt és videoklipet is kiadunk! Az Ain’t It Fun végre hivatalosan is megjelenik valamikor januárban. Köszönjük, hogy türelmesek vagytok velünk. Épp tegnap forgattuk a videót a szülővárosunkban, úgyhogy már csak arra várunk, hogy megvágják és engedélyezzék! A dal hivatalos megjelenési dátumát egyelőre nem tudjuk, és ahogy mindig, a klip csak utána jön. Mindenről tájékoztatunk majd titeket! Nagyon jó időszak következik!

Rendben. Látjuk egymást a koncerteken!
Hayley & Taylor (Jeremy is velünk van lélekben, egészen a jó öreg Angliából!!)

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?