Főoldal / Ti küldtétek / Élménybeszámolók / Szabó Boglárka beszámolója a barcelonai Paramore-koncertről

Szabó Boglárka beszámolója a barcelonai Paramore-koncertről

Sziasztok. Bogi vagyok. Negyedik alkalommal volt szerencsém megnézni legnagyobb kedvenc/legfontosabb bandámat, a Paramore-t. Íme az élménybeszámolóm.

Ezúttal Barcelonáig repültem (soha nem merészkedtem még ilyen messzire koncert miatt), csak és kizárólag a koncertért. Ugyanakkor ez az egész majdnem meg sem történt, mert egy nagyon last minute döntés eredménye volt. A lényeg, hogy már hónapokkal korábban meg volt a jegy ide, sőt még Párizsba is, illetve Amszterdam is tervben volt. De mostanra úgy alakult, hogy nem tudtam volna elmenni sehova. Párizsi jegyemet sikerült eladni, barcelonait nem. Három nappal a koncert előtt csak úgy kíváncsiságból lecsekkolva a repjegyeket, láttam, hogy sokkal olcsóbb, mint pár napja. Pulzus és vérnyomás azonnal az egekben. Basszus, ez egy jel, nekem muszáj mennem! Amúgy is, mi van, ha soha többé nem láthatom őket ezután? Szóval megszabadultam pár forintomtól és alig magamhoz térve a sokkból, hogy ez most komolyan, mégis meg fog történni, elkezdtem készülődni.

Tudtam, hogy páran sátorozni fognak két nappal korábban. Nem normálisak. Két napból aztán csak másfél lett, mondjuk számomra whatever. Ezért akartam mindenképp jó korán odaérni, mert vagy első sor, vagy meh. Go hard or go home. Egy nappal a koncert előtt, este érkeztem Barcelonába. (Megjegyzem, jártam már pár EU nagyvárosban, Budapest messze a legjobb a turisták szempontjából…) Épphogy elértem az utolsó éjszaka induló buszt, ami a legközelebb rakott le a koncerthelyszínhez. Viszont semmi nem írta, hol vagyunk épp, szóval fogalmam nem volt, mikor kell leszállnom. Szerencsémre volt mobilnetem, úgyhogy a jó öreg Google Maps segített ki nehéz helyzetemben. Utólag megtudtam, hogy aki nem ismerős a környéken, mindenki így oldja meg az éjszakai járatokon.

Buszozás után 30 perc laza séta, dombnak felfelé. Legalább nem fáztam. Mondjuk, nagyon felöltöztem, készülve a hidegre, mert volt szerencsém halálra fagyni párszor koncertek előtt és után. Dupla gatya, dupla zokni, trikó, póló, pulcsi, kabát. Igaz, a 10+ órán keresztüli fagyoskodás alatt bundában is lehettem volna, annyira áthűlt mindenem, hogy nem volt esélyem nem fázni. Na mindegy. A Paramore-ért bármit.

Hajnali fél egy körül oda is értem. Láttam egy sátrat. Kajak sátraznak, mondom, nem hiszem el. Mikor hallották, hogy megérkeztem, kijöttek, és egyikőjük egy spanyol ismerősöm volt. Korábbról ismertük egymást koncertekről. Ők mentek aludni (de végül senki nem aludt, max. 1-2 órát, a többiek hébe-hóba), én meg olvasással akartam kihúzni legalább reggelig, csak esni kezdett az eső. Ráadásul sáros eső… Az egyik autóban is ültek, aka kempingeztek a koncert miatt. Egyik csaj felajánlotta, hogy nyugodtan üljek be velük. Így ismerkedtem meg néhány spanyol és egy olasz Paramore-rajongóval, akik elképesztően kedvesek és jó fejek voltak végig. Hiába lettek volna időrendben előttem kb. 15-en, mégis a 6. sorszámot kaptam tőlük. Mert itt nem rendesen számozással csinálták a sorakozást, hanem 20 fős csoport volt. Listát írtak a nevekről, mert voltak páran, akik szintén szombat napközben odamentek, de a lista miatt le is léptek. Ebből hatalmas veszekedés lett a koncert napján, természetesen.

Szóval, egész nap áztunk, fáztunk. Délután csináltunk hárman magunknak menő Fake Happy sminket csillámporral. Majd láttuk megérkezni őket, illetve sajnos csak a kisbuszukat, aminek persze sötétített ablakai voltak. Egyébként ez kb. 15 órakor volt. A sor pedig addigra már elképesztően hosszú volt. Egyszer csak két pali sétál kifelé kb. 15-20 doboz pizzával. „A Paramore küldi. Jó étvágyat!” Szóval kaptunk tőlük pizzát. Életem legfinomabb pizzája volt. Ezentúl a „Kedvenc pizzád?” kérdésre a válaszom: a paramore-os pizza.

Kapunyitás előtt kisebb dráma volt. Az előzménye, hogy egy spanyol nő paramore-os matricával (spanyol crew tag) korábban odajött a sor elejére és spanyolul dumcsizott kis bandámnak pár tagjával, fogalmam sincs, miről. Utólag kiderült számomra, hogy január 7-e volt az a nap, amikor találkozhattam Hayley-vel és a Paramore-ral. Illetve MAJDNEM. Ugyanis sorsoltak meet&greet jegyeket, de gondolom, a négy ember közül nem mindenki jelent meg, ezért kapunyitás előtt kb. fél órával megjelent a spanyol nő két m&g nyertessel, hogy az első három legkorábban érkező ember menjen velük. Hát ők találkozhattak a bandával. A dráma az volt, hogy a csaj, aki az egyes sorszámot kapta, nem szenvedte ott végig velünk az éjszakát, de mivel ő volt a listaíró, így a „főnök” is, ezért ő lett az első számú. Emiatt, a sorban 4. csaj, aki végigszenvedte velünk az estét, cirka 32 órát dekkolt ott szombat délelőtt 11-től, már nem fért bele a m&g-be. Szegény nagyon összetört és dühös is volt. Joggal. De később kárpótolva lett, mert Hayley őt hívta a színpadra. Mondjuk meg is tudom érteni, mert a következő táblát tartotta fel a Miz Biznél: „Többször próbálkoztam már a világ körül, még egy hajóúton is (Parahoy), de nem jött össze. Misery Business itthon?” Ezt olvasva én is őt választottam volna szerintem. De megérdemelte, ha másért nem, akkor az önző drámázás miatt beengedés előtt.

A beengedés pedig. Hétkor nyitották a kapukat. Szépen beálltunk a számaink alapján. De amennyit megint idegeskedtem, ez volt a világ legjobb, legnyugodtabb és leglassabb beengedése. Bárki találta ki, hogy egy biztonsági őr vezetésével, szalaggal kijelölt, egyszemélyes folyosón sétáljunk be, egy zseni volt. Mert így történt. Halál nyugodtan, sorrendnek megfelelően BESÉTÁLTAM az első sorba. LOL. Mindig így kéne, és akkor nem kapnék agyvérzést futás előtt, tüdő- és izomelégtelenséget pedig futás után. Még a merchre is rá tudtam nézni, és elkönyveltem, hogy nagyon szépek, ezért elmorzsoltam pár könnycseppet, hogy sajnos pénzem viszont nincs rá.

Előzenekar a mewithoutYou volt. A YouTube-on megpróbáltam lecsekkolni őket, de nagyon nem jött be. Élőben viszont egész jók voltak. Jól el lehet bólogatni rájuk. Illetve a színpadi jelenlétük nagyon jó a srácoknak (vagy inkább bácsiknak :D), jó volt nézni, ahogy pörögnek, ugrálnak, fetrengenek. Szegényeknek meggyűlt a bajuk a technikával, mert a gitár párszor elhagyta valahol a hangját, illetve a kábele az érintkezést, az énekes pedig a mikrofonállványokkal került konfliktusba jó párszor, amit végül úgy oldott meg, hogy ő is mellékjük feküdt a színpadra az adott dal végéig.

Végre jött a Paramore. A közönség elképesztő volt. Nagyon lelkes és hangos. Egyáltalán nem tolongtak. Egyik legkényelmesebb koncertem volt ez a barcelonai, mindent figyelembe véve. Hangosítás annyira nem volt jó ott elöl, mert pl. Hayley-ék a Hard Timesszal kezdtek, de annyira nem hallottam a szuper gitárdallamokat, hogy teljesen meglepődtem, mikor én a Rose-Colored Boyt kezdtem volna énekelni, de nem az szólt. Két-három szám után Hayley üdvözölte a közönséget. Örült, hogy végre sikerült Barcelonába is eljutniuk. „You made it here, too.” [magyar fordításban: „Hát ide is eljöttél.” – a szerk.] Pont rám nézett. Valamiért úgy éreztem, hogy talán emlékezett rám még a nyárról. (Ne törjetek le, légyszi, simán lehet ilyen jó az arcmemóriája, meg amúgy is csak fél év távlatáról beszélünk… :D) Elképesztően jó volt a koncert. Játszottak újdonságot is, mint a No Friend, amit nem is értettem, hogy minek. De utólag rájöttem, hogy az Taylorról szólt. Elképesztően gitározott alatta. Jó volt hallgatni és LÁTNI, te jó ég. Rengeteg csodás pillanatot, köztük ezt sem sikerült felvennem. Bánom is rendesen. Érdekesség, hogy a dal végén Taylor ELDOBTA a gitárját, és elfeküdt a színpadon. Kicsit sajnáltam azért azt a gitárt, de biztos nem lett baja, azért nem hajított gerelyt vele. 😀 Nagyon örültem az Ignorance-nek, mert nyáron nem hallhattam. Nagyon aranyos, vicces táncot nyomott Hayley és Zac a HalfNoise-szám alatt. A koncert minden másodperce csodálatos volt. A roadosok bunkók voltak. Nem adtak semmit sem a koncert után. Pedig nagyon szépen kiabáltunk setlistért meg dobverőért. Egyedül Taylor dobta el a pengetőjét, de sajnos repülni (még) nem tudok…

Összegzés: imádtam. Tele volt a koncert meglepetésekkel. A társaság muy bien [spanyolul annyit tesz: „nagyon jó” — a szerk.] volt. A spanyol emberek (és egy olasz) elképesztően udvariasak, kedvesek. Két napig nem aludtam. De, mint nyáron is mondtam, bármikor megtenném még egyszer. Értük meg főleg. Szóval remélem, lesz még hasonlóra alkalmam. De, ha lesz rá lehetőségem, akkor két nappal korábban sátort verek én is, hogy találkozhassak velük végre. Ingyen. Mert ugye az európai turnékon soha nem árulnak m&g jegyeket… Bezzeg az amerikai turnékon… Szóval, ha sátorozni kell hozzá, hát legyen.