Kiszler Adrienn élménybeszámolója a soproni Paramore-koncertről

Az ország közepéről bonyolultabb volt Sopronba utazni ugyan, mint Budapestre, de biztosan ti is ismeritek azt az érzést, mikor tudod, hogy ott kell lenned azon a koncerten, és ha csak fikarcnyi esélyed is van rá, azonnal megragadod azt.

Elmentem hát, és bár a fesztiválra már egyedül léptem be, mégsem volt olyan vészes, mint amilyennek hangzik. Sikerült lecövekelnem az első sorban, és összeismerkedtem egy szimpatikus párral, Bogival és Tamással (hé, ha olvassátok, írjatok rám!), akikkel aztán kivártam azt a négy órát a koncert kezdetéig. Az Enter Shikari még azon a korai órán is hatalmasat szólt, feldobta a várakozás óráit, az biztos.

A koncert előtti feszült perceket néhányan utálják, én azonban imádom. Azok a pillanatok adrenalinnal és izgalommal töltenek el. Mindenki azt leste, mikor tűnnek már fel a színpadon; és egy percet sem késtek. Sajnálom, hogy mostanában a legtöbb zenekar elhagyja az intrót, de a Told You So elé nem is kellett semmi felvezetés. A közönség tombolt, mindenki kiabálással, sikoltozva üdvözölte a bandát.

A koncert alatt hol őrjöngve ugráltam, hol csak visszafogottan táncikáltam, de a számokat mind teli torokból üvöltöttem végig. A zenekar energikus volt, láthatóan élvezték a fellépést. Én körülbelül Justin York előtt álltam, ő szinte egész idő alatt vigyorgott, mint a vadalma. A tagok közötti összhang jól érezhető volt, öröm volt a szemnek és a fülnek. Jól felosztották a számokat is, ha láttátok a setlistet, értitek, mire gondolok… Turn It Off, Caught Myself, Fake Happy, ó és akkor már csak visz magával, nem is tudod, melyikük játékában gyönyörködj jobban… Hayley viszonylag sokat beszélt hozzánk, de azért nem ezzel ment a műsoridő. Lelkesítő volt és őszinte; bevallom, csüngtem minden szaván.

Mikor üdvözölte azokat a rajongókat, akik először voltak Paramore-koncerten (én már másodszor), azt mondta: „Hey, nice to meet you! We are friends now.” – „Hé, örülök, hogy megismertelek titeket! Most már barátok vagyunk.” – Teljesen elérzékenyültem ezektől a kedves szavaktól, és akkor közelebb éreztem a zenekart a szívemhez, mint addig bármikor.

Mikor elkezdett válogatni a közönségből, hogy kit hívjon fel a színpadra, persze nyújtóztam és kiabáltam én is, de most őszintén és szívből: te rózsaszín hajú leányzó, nagyon király voltál!

Tehát az egész csodálatos volt, és ami talán még fontosabb: valóságos, ahogy erre Hayley is felhívta a figyelmünket.

Szívből kívánom minden Paramore-rajongónak, hogy legalább egyszer eljusson egy ilyen remek koncertre!