Főoldal / Ti küldtétek / Élménybeszámolók / D. Dániel élménybeszámolója

D. Dániel élménybeszámolója

2010-ben előzenekarként láttam őket először élőben, de akkor biztos voltam benne, hogy ha jönnek valamikor Magyarországra, akkor menni kell. És igen, ez a koncert hatalmas volt.

Kevés banda képes erre, hogy ekkora energiával szaladgáljanak, ugráljanak a színpadon végig, ráadásul ezt át is adják a közönségnek. Még most sem értem, hogy egy ilyen kicsi nőben hogy lehet ennyi energia. Persze, a srácok sem gyengék, ahogy gitározás közben lassan már szaltókat tolnak, és nem rontják a riffeket. A közönség pedig szerintem tökéletes volt, körülöttem legalábbis mindenki ugrált és élvezte az egészet.

A számok jöttek szépen sorban; a Moving On hangulatos intro, aztán robbant a Misery Business, onnantól pedig nem nagyon volt megállás, kivéve talán a The Only Exceptionnél, ami az egyik kedvencem. Tök jó volt az a „kis” kör, ahol egymásba karoltak az emberek és úgy énekelték végig a számot. Ezt az egy számot fel is vettem videóra, majd pörgés tovább, a másik kedvenc, Ignorance, és a többi…

1

A koncert közepe felé eszembe jutott, hogy az Anklebitershöz fel szoktak hívni pár embert a színpadra. Kellőképp elöl is voltunk, magasabbak is voltunk az átlagnál, onnantól elkövettem mindent, hogy Hayley észrevegyen. Kalimpáltam, mutogattam, ugráltam, szuggeráltam, párszor oda is nézett, aztán mikor láttam, hogy hozzák be a két extra mikrofont, már tudtam, mi fog jönni. Ugrálás, kalimpálás, mutogatás, kiabálás, egyszer csak látom, hogy mutat rám és mondja, hogy »You«. Rájöttem, hogy az én vagyok, és a biztonságiak már emeltek is ki. Rögtön néztem, hol lehet felmászni a színpadra, de akkor mondták, hogy várni kell és majd hátul megyünk be.

Ekkorra el is döntöttem, hogy egyszer élünk, több sanszom nem nagyon lesz rá, valahogy adok neki egy puszit, még akkor is, ha leküld, bár igazából ez akkor eszembe se jutott.

2

Szóval megvolt a létszám, mehettünk fel, én futottam előre, a színpad oldalán állt egy biztonsági ember, tőle kérdeztem, hogy »Can we go?«, ő nem ellenkezett, úgyhogy fent voltam. Hayley elöl állt egyedül és beszélt valamit. Ott volt a lehetőség, én meg éltem vele. Odaszaladtam és adtam neki egy puszit. Látni a közönség reakcióját pedig ismét hihetetlen volt, ahogy a csend hirtelen megtört… Az adrenalin miatt még most sem emlékszem, hogy Hayley hogyan reagált, de legalább nem küldött le.

3

Aztán jött az Anklebiters, Jeremyhez odaszaladtam, majd láttam, hogy üres az előtér a paramore-os doboz előtt, ott is ugrottam vagy kettőt, aztán vissza, és már le is telt a 2 perc… Taylor sajnos kimaradt, de ő utána odasétált hozzánk a That’s What You Get alatt, amit Justin mellől nézhettünk.

Ezután levittek minket, a Still Into You-ra vissza is értünk, majd a Brick By Boring Brickkel le is zárták a koncertet. A végén még szereztünk setlistet, egy pakolós srác hozott a színpad elejére vagy tízet és leadta nekünk. Rendes volt.

4

Az biztos, hogy ezt az élményt sosem fogom elfelejteni, köszönöm a szervezőknek, illetve F. Alexandrának és Sz. Lúcsinak, akik küldtek képet a pusziról, meg persze a rajongói oldalaknak, ahol kereshettem a képeket.

Hatalmas élmény volt nemcsak testközelből látni őket, de velük együtt lenni a színpadon, tényleg leírhatatlan…

5