Főoldal / Paramore / Tagok / Jeremy Davis

Jeremy Davis

  • Biográfia
  • Diszkográfia
  • Videográfia
  • Évről évre
  • Tetoválások

„Néha az egyetlen módja annak, hogy ugyanúgy tudjunk szeretni valakit, mint előtte, az, hogy vadonatúj szemekkel tekintünk rá.”

Jeremiah Clayton Davis (Little Rock, Arkansas, 1985. február 8.) a Paramore legidősebb tagja. 16 éves volt, mikor a The Factory révén 2002-ben találkozott Hayley Williamsszel, akinek köszönhetően szert tett a Farro testvérek barátságára.

Karrier

Miután a The Factory – az együttes, melyben Hayley és Jeremy feldolgozásokat játszottak – feloszlott, összeállt a Paramore, mellyel 2005-ben szerződést kötött a Fueled By Ramen. Az első lemez felvétele előtt Jeremy személyes okokra hivatkozva kiszállt a csapatból, helyét pedig John Hembree vette át, ám később, egészen pontosan öt hónappal a kilépés után visszatért a többiek kérésére. Távozását egy elhaladó árnyék szimbolizálja az All We Know Is Falling borítóján, valamint az ugyanerről a korongról származó All We Know is róla íródott és neki szól. Érdekesség, hogy album összes kislemezének klipjében láthatjuk, annak ellenére is, hogy távolléte miatt nem vett részt a dalok rögzítésében.

2015. december 14-én újra kilépett a Paramore-ból.

Magánélet

Az évek során sok hölgyet láthattunk oldalán, köztük a Paramore kiadójánál tanyázó Panic! at the Disco frontemberének jelenlegi feleségét is, akivel több hónapig alkottak egy párt. Magánélete rendezett, 2011. szeptember 30-án feleségül vette Kathryn Camsey színész- műsorvezetőnőt, 2013. december 28-án pedig megszületett kislányuk, Bliss Belle Buttercup.

Érdekességek

  • Folyik benne egy kis indiánvér.
  • Szabadidejében autókat szerel, ez volt az eredeti szakmája is. Illetve pizzafutárként is dolgozott egy ideig.
  • Imádja a Fűrész- és Batman-filmeket, a Forrest Gumpot és a Dumb és Dumbert is.
  • Egyszer a saját húga interjúvolta meg a tévében.
  • Mikor először találkozott a Farro tesókkal, Zac még csak 12 éves volt. Jeremy kételkedett a bandában a többiek kora miatt, de az első közös próba után minden félelme elszállt.
  • 2013-ban lézeres szemműtéten esett át, azóta nincs szüksége szemüvegre.
  • Kedvenc dalai a Misery Business és az Ain’t It Fun.

Moderátori engedéllyel a biográfia felhasználásra került Jeremy Davis staritys életrajzában.

Stúdióalbumok

  1. Riot! (2007)
  2. Brand New Eyes (2009)
  3. Paramore (2013)

Középlemezek

  1. The Summer Tic EP (2006)
  2. Summer Tour EP (2010)
  3. Singles Club (2011)

Koncertalbumok

  1. Live in the UK 2008 (2008)
  2. The Final Riot! (2008)

Koncert DVD-k, dokumentumfilmek

  1. The Final Riot! (+40 Days of Riot!)
  2. Behind Brand New Eyes

Videoklipek

  1. Pressure (2005)
  2. Emergency (2006)
  3. All We Know (2006)
  4. Misery Business (2007)
  5. Hallelujah (2007)
  6. Crushcrushcrush (2007)
  7. That’s What You Get (2008)
  8. Decode (2008)
  9. Ignorance (2009)
  10. Brick By Boring Brick (2009)
  11. The Only Exception (2010)
  12. Careful (2010)
  13. Playing God (2010)
  14. Monster (2011)
  15. Now (2013)
  16. Still Into You (2013)
  17. Anklebiters (2013)
  18. Daydreaming (2013)
  19. Ain’t It Fun (2014)
Egyéb
    1. Kiss Me (2007) – New Found Glory
A tartalom hamarosan újra elérhető lesz!
A tartalom hamarosan újra elérhető lesz!