Főoldal / Paramore / Albumok / All We Know Is Falling

All We Know Is Falling

Felvételek, albumcím- és borító

Felvételek, albumcím- és borító

2005 - All We Know Is Falling_2
Kattints a képre a nagyobb méretért!

Miután 2004-ben a Fueled By Ramen látta az együttest élőben játszani, mindössze egy koncert után úgy döntöttek, leszerződtetik őket. A banda ezután kezdett el dolgozni bemutatkozó anyagán, melyet egy évvel később, 2005. július 26-án dobtak piacra All We Know Is Falling címmel.

Hayley elmondása szerint a lemezborítón látható árnyék Jeremy távozását jelképezi, ugyanis a basszusgitáros a korong orlandói felvétele előtt rövid idővel kilépett az együttesből személyes okokra hivatkozva. Helyét öt hónapig John Hembree töltötte be, míg a banda kérlelésére Jeremy visszatért a zenekarba nem sokkal az All We Know Is Falling megjelenése után. Távozása nagy hatással volt a csapatra, inspirálva őket az All We Know című szám megírására és az albumcím választására is. A gitáros egyébként annak ellenére, hogy a felvételekkor távol volt, az AWKIF-korszak összes videoklipjében szerepel.

A szövegeket nagyrészt Hayley írta a lemezre, a dalokat pedig ő és Josh szerezték. Az album készítésekor Taylor York is segédkezett, többek közt a Paramore legelső számának, a Conspiracy szerzése alatt.

Az együttes felállása a lemez készítésekor. Sorrendben: John Hembree, Zac Farro, Hayley Williams, Josh Farro, Jason Bynum
Az együttes felállása a lemez készítésekor. Sorrendben: John Hembree, Zac Farro, Hayley Williams, Josh Farro, Jason Bynum

A CD Hayley barátnőjének, Lanie Kealhofernek (†16) emlékéül is szól, aki tragikus módon, egy hajóbaleset fulladásos áldozataként hunyt el. Nevét a borító belső felének alján is láthatjuk, illetve a Brighter is neki íródott. Hayley több blogbejegyzésben is megemlékezett róla.

Lanie

Promóció

Promóció

Az Atlantic Records célja az volt, hogy a rádióbarát dalok helyett a Paramore „lentről” kezdje és lassan haladjon felfelé. Steve Robertson szerint szerették volna, ha az együttes híre „szájról szájra terjed”, és ha az emberek nem úgy ismerik meg őket, hogy „le vannak nyomva a torkukon”. Az album promózása és sikere épp ezért csak mérsékelt volt, habár a Riot! népszerűsége után az eladások száma jócskán fellendült a debütáló korongnál is.

Az All We Know Is Fallingról három kislemez jelent meg, ezek közül kettőről itt (Pressure) és itt (Emergency) olvashatsz hosszabban.

Fogadtatás, kritikák

Fogadtatás, kritikák

Szakportálok szerint a Paramore hihetetlenül kidolgozott bemutatkozó anyaga egyértelműen arról szól, hogy valaki nagyon megbántotta Hayley-t, de a fiúk mégsem avatkoznak bele, mert rájöttek, hogy jobb hagyni, hogy a kissé emós, de inkább punkos számok Avril Lavigne zenéjére emlékeztessenek. Kritikák szerint Hayley gazdag, erős adottságokkal rendelkezik, ami az éneklést illeti, és szinte alig téveszt hangot. Az All We Know Is Fallingot azoknak ajánlják, akik szeretik a vibráló énekhangot és a gondosan felépített ritmust.

Dallista

Dallista

Az összes dalszöveget Hayley és Josh írták, kivéve ahol jelezve van.

  • Nemzetközi kiadás
  • Japán bónusz
  • iTunes Deluxe bónusz
  1. All We Know
  2. Pressure
  3. Emergency
  4. Brighter
  5. Here We Go Again
  6. Never Let This Go
  7. Whoa
  8. Conspiracy (Szerzők: Hayley, Josh és Taylor)
  9. Franklin
  10. My Heart
  1. Oh, Star (Szerzők: Hayley és Taylor)
  1. Pressure (Élő)
  2. Here We Go Again (Élő)
  3. Pressure (Videoklip)
  4. Emergency (Videoklip)
  5. All We Know (Videoklip)

Sikerek

Sikerek

  • Chartok
  • Minősítések
Lista (2005)Legjobb helyezés
Billboard Comprehensive Albums2.
Billboard Top Pop Catalog Albums13.
Billboard Top Heatseekers30.
Lista (2007)
UK Albums Chart51.
Lista (2009)
UK Rock Chart8.
OrszágMinősítésEladások
AusztráliaArany35 000+
Egyesült KirályságArany100 000+
Egyesült ÁllamokArany500 000+