Megjelentette a Fake Happy videoklipjét a Paramore

Az After Laughtert beharangozó kislemezek, a Hard Times és a Told You So után végre újabb single-t, illetve ahhoz tartozó kisfilmet mutatott be kedvenc stílusfüggetlen bandánk. Ahogy azt már jó ideje tudtuk, választásuk a Fake Happyre esett (több minikoncerten is a legújabb kislemezként hivatkoztak rá, pl. GMA, illetve egy ideje már a rádióállomásoknak is kiküldték a számot), a boldog hangzású, ugyanakkor keserű szövegű nóta hónapokkal ezelőtt leforgatott kisfilmjét viszont csak ma jelentették meg.

Mit is tudunk róla? Ahogy a Told You So, úgy a Fake Happy videójának rendezője is maga Zac volt, a felvételek pedig New York Cityben zajlottak még augusztusban. A premiert tegnap jelentették be: először egy sokat sejtető képpel az Instagramon tettek minket izgatottá, majd két videóval, melyek leírása már hivatalosan is megerősítette a kora reggel feltöltött fotó által generált pletykát, miszerint érkezik a sokak által régóta várt klip.

https://www.instagram.com/p/Bbip3KMhlbh/

A Fake Happynek egyébként van egy ikonikus szimbóluma, méghozzá a fejjel lefelé mosolygó 🙃 emoji. Ez nemcsak a fenti képen köszön vissza ránk, de többek között már pólón is láthattátok. A klipnek különösebb története nincs, Hayley-t láthatjuk az utcákon, emberek között sétálgatni egy nem mindennapi, pikkelyes egyrészesben. Az énekesnő a dal végéhez közeledve levetkőzi erőltetett műmosolyát, megmutatva igazi, arany könnyekkel áztatott arcát.

A Fake Happy dalszövegfordítását ide kattintva érhetitek el.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Pörgős kisfilmmel debütált a The News

Zúzós dallal és izgalmas klippel promózza tovább hatodik albumát a zenekar.

Vélemény, hozzászólás?