A Told You So című nóta még az ötödik lemez megjelenése előtt elérhető lesz a rajongók számára.

A napokban érkezik az After Laughter második single-je

Alig több mint egy hete, április 19-én debütált a 5more első kislemeze, a Hard Times egy meglepetésklippel. Aznap azt is megtudhattuk, hogy az After Laughter (a név jelentéséről bővebben itt olvashattok) című új stúdióalbum teljes egészében május 12-én jelenik majd meg.

Az elmúlt néhány órában azonban újabb jó hírt kaptunk, ugyanis az iTunes felületén megjelent az egyik új dal, a Told You So hosszúsága. A nóta hivatalosan 3 perc 8 másodperc, és hogy miért is fontos mindez? Nos, a zenekar honlapján előrendelhető csomagok még a megjelenés előttre ígérik a második single-t, ami így minden bizonnyal ez a szám lesz. Alig várjuk!

Egyébként, ha bármiről lemaradtatok volna az ötödik lemezzel vagy a magyarországi koncerttel kapcsolatban, a hatalmas összefoglalónkból mindent megtudhattok.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?