Végre: Piacra dobja hatodik színét a Good Dye Young

Hayley hajszínezői eddig öt színben voltak elérhetők, most közkívánatra jön a hatodik!

Bár a hamarosan érkező ötödik Paramore-album miatt egyértelműen izgatottabbak vagyunk, azok közülünk, akik legalább akkora megszállottjai a hajfestésnek, mint Hayley, a Good Dye Young legújabb bejelentése miatt is türelmetlenkedhetnek: a márka ugyanis a minap elárulta, közkívánatra előrukkolnak egy hatodik színnel.

Hayley és Brian hajszínezői tavaly debütáltak a piacon, mostanáig csak öt szín volt elérhető a repertoárjukban: Blue Ruin (kék), Ex-Girl (rózsaszín), Riot (narancs), Rock Lobster (vörös) és Steal My Sunshine (sárga), ám ez már nem sokáig lesz így, hiszen ígéretük szerint jön a PPL Eater („emberfaló”), mely a lila árnyalatában fog vibrálni.

Hogy miért pont lila? Hayley és Brian a Paste magazinnak adott interjújukban elárulták, visszajelzések szerint ez volt az a szín, amit a legtöbbször kevertek ki házilag a hajat festeni vágyók, így egyértelmű volt számukra, hogy létrehozzák saját mixüket a Blue Ruinból és az Ex-Girlből, tehát akik lila hajjal szeretnének nyomulni, azoknak kettő helyett ezentúl már csak egy tubusnyi színezőt kell megvásárolniuk.

Az interjúban az énekesnő egyébként elárulta azt is, mi segített legyőzni az kétségeit a cégalapítással kapcsolatban…

Folyamatosan bennem van az az érzés, hogy nem teljesítek jól, vagy épp nem elég jól. Azon évek alatt, mikor senki nem értette meg a Good Dye Young iránti vágyálmom, úgy éreztem, ez az ötlet nem elég jó vagy egyedi. Viszont hinnem kellett abban, hogy ha mindannyian egyéniségnek születtünk, van valami, amit nekem is hozzá kell tennem a kollektívához, és ez remélhetőleg megérinti azokat, akik hozzám hasonlóan szeretnék befogadni az egyéni erősségeiket.

… majd beszámolt arról is, ő miként él meg egy hajfestést:

Az élet vad, és egyetlen dolog következetes vele kapcsolatban, az pedig a változás. Számomra a hajam mindig egy remek eszköz volt arra, hogy kezeljem ezeket a változásokat, néha katalizátorként, néha pedig reakcióként. Akárhogy is, egyes hajstílusaim úgy mutatják be az életem bizonyos szakaszait, hogy azokkal már csak a dalszövegek vetekszenek, amiket írok.

A cikkből kiderült az is, hogy a duó új termékláncon gondolkodik, ami eltér a hajszínezőktől. (Ha tippelnünk kéne, sminkekkel fognak előrukkolni, ugyanis a Beware Of You – a cég, ami a Good Dye Young mögött áll – bejegyzett foglalkozási köre az effajta termékeket is megemlíti.)

A GDY féltartós hajszínezői vegánok, és magyarországi szállítással is rendelhetők. Csekkoljátok a lookbookjukat és webshopjukat ezen a linken!

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?