Hayley szerint az élet célja nem a boldogság

Kedvenc énekesnőnk gyakran és előszeretettel önt belénk lelket egy-egy monológjával. Így történt ez a zenekar idei hajóútján is, a második Paramore-koncert alatt, amikor két dal között megosztott a rajongókkal egy személyes történetet, amit a fenti videóban meg is hallgathattok, illetve alább magyarra lefordítva elolvashattok.

Azért vicces, ha kijelented, hogy boldog vagy, mert az élet nem áll meg, folyamatosan pörög tovább. És utálom, hogy tőlem kell megtudnotok, de sosem a boldogság a végső cél. Egyszerűen nem az! A remény esetleg lehet, de a boldogság semmiképp. Igazából csak azt akarom mondani, hogy amikor valami elszomorít vagy felidegesít, sose hagyjátok, hogy elvegye tőletek a reményt. Soha! Ugyanannyira mondom ezt magamnak is, mint nektek, ugyanis az élet néha arcon rúg. És ez rendben van. Én legalábbis úgy gondolom, a monokli néha elég királyul néz ki. Megmutatja, hogy mennyi mindent átéltél, és szerintem teljesen rendben van sebeket szerezni, és fájdalmat érezni, sőt ki is mutatni. Ezért vannak barátaink ebben az életben, és ezért van a zene! Hatalmas szerencsém van, hogy az életem során (sőt, több mint az eddigi éveim felében) össze tudtam gyúrni a barátságot és a zenét egy dologgá. Taylor utálni fogja, amit most mondok, de amikor négy évvel ezelőtt a kedvenc Paramore-lemezem írtuk (nem marad sokáig a kedvencem, hiszen amikor elkészül az új anyag, az lesz az), láttam, ahogy keresztül megy élete egyik olyan szakaszán, amikor az élet igazán keményen orrba rúgta. Szerintem az igazi barátság egyik jele, amikor valaki veled együtt sír, úgy igazán őszintén. Szóval nekem is nagyon fájt látni, ahogy szenved. Aztán megírtuk ezt a dalt, csak úgy, a semmiből jött elő olyan gyorsan, hogy szinte nem is emlékszem, hogy történt. Sikerült kifejezni vele az összes viszontagságot, amit együtt éltünk át. Az elmúlt egy év számomra egy olyan év volt, amit sosem szeretnék újra átélni, de ugyanakkor megtenném, csak hogy újra megtudjam, milyen is egy igazi barátság. Taylor, köszönöm szépen, hogy ilyen remek ember vagy. Hatalmas megtiszteltetés veled zenélni, és mindenkivel, aki jelenleg a színpadon áll. Megtisztelő volt Joshsal, Zackel, Jeremyvel és mindenkivel együtt játszani, aki korábban a banda tagja volt. Tényleg lekötelező volt! Köszönöm Istennek, hogy a zene és a barátság együtt szerepel az életemben, és köszönöm, hogy még nincs vége, mert nagyon szeretném folytatni. Szóval eljátszunk nektek egy dalt, ami most még többet jelent, mint négy évvel ezelőtt. Énekeljétek velünk!

— mondta könnyeivel küszködve Hayley a Hate To See Your Heart Break kapcsán, melynek dalszövegfordítását itt találjátok.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?