Mi várhat a duóvá redukált Paramore-ra Jeremy kiválása után? A Paramore Hungary szerkesztőinek véleménye.

Luxus-e 30 évesen kiválni napjaink egyik legsikeresebb zenekarából?

„A trió stabil volt, de ahhoz, hogy megálljunk, két láb is elég, így úgy gondolom, Hayley és Taylor elég erősek ahhoz, hogy a következő szintre lépjenek. Nem kételkedem benne, hogy méltóságteljesen teszik majd, és az új fejezettel megannyi embert gyógyítanak és segítenek. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben megkérdőjelezzük majd, kételkedtünk-e bennük egyáltalán.”
[X]

Rögtön az elején leszögeznénk, hogy az alábbi írás kivételesen egy vélemény, pontosabban szerkesztőink meglátása arról, mi következhet be most a Paramore életében, így ezúttal nem tényeket közlünk.

Szinte napra pontosan öt évvel a Farro testvérek december 17-ei kiválása után ma ismét arra ébredtek az együttes rajongói, hogy bizonytalanná vált a zenekar jövője. Fontos már most tisztáznunk, hogy teljes mértékben tiszteletben tartjuk Jeremy döntését, hiszen érthető, hogy lassan 31 évesen nem ugyanazok a prioritásai, mint tinédzserként, és számára a családra való koncentrálás már fontosabb, mint a paramore-béli karrier. Mindennek ellenére döntése mélységesen meglepett minket is – ahogy minden rajongót. Úgy gondoljuk, a Paramore attól (volt) az, ami, hogy a tagjai ennyire emberiek és földhöz ragadtak, ami tulajdonképpen annak köszönhető, hogy többnek tartották egymás barátságát annál, minthogy hagyják elszállni a másikat — ahogy Hayley is mondta. Ugyan Jeremy nem dalszerző, és az utolsó lemez anyagát nagyrészt az énekesnő és Taylor írták meg, ketten nem fogják tudják képviselni ugyanazt, amit a banda az elmúlt öt évben.

Mától (ismét) egy teljesen új fejezet nyílik a zenekar életében. Mi maximálisan hiszünk abban, hogy ketten újra fel tudnak majd állni az események után, ahogy korábban a 2010-es kiválás után is kénytelenek voltak. Amíg van Paramore, addig a Paramore Hungary is teljes vállszélességgel támogatja a zenekart. Mindaddig itt leszünk, amíg Hayley és Taylor úgy érzik, van még mit adniuk a rajongóiknak. Nem tudjuk, mennyiben fog változni a felállás (pl. hivatalos tag lesz-e ezek után Taylor bátyja vagy bármelyik session-zenész), abban azonban biztosak vagyunk, hogy ők ketten nem véletlenül szeretnék folytatni, és egyet kell értenünk azzal, hogy Jeremy jó döntést hozott, amennyiben a szíve és lelke nincs már 100%-ig a bandában.

Miért kell albumonként változnia a tagok felállásának? Mától Jeremy nélkül Taylor és Hayley viszik tovább a Paramore nevet. http://paramore.hu/?p=15990

Posted by Paramore Hungary on Tuesday, December 15, 2015

Igazából mi sem azért szomorkodunk, mert úgy gondolnánk, a zenekarnak többé nincs jövője, csupán azért, mert ez a korszak véglegesen lezárult, mától a three bars-logó is egészen új értelmet nyer majd. Olvastunk egy Tumblr-posztot, melynek minden szavával egyetértünk, így most annak fordítását szeretnénk ide beilleszteni:

Nem tudom, mit mondjak. Annyi biztos, hogy nagyon sajnálom Hayley-t és Taylort. A Paramore az elmúlt öt évet azzal töltötte, hogy újraépítse a hírnevét trióként, az új logóval, és most megint itt tartunk… Úgy fest, nem tudnak két albumot sem felvenni ugyanazzal a felállással, a banda szinte el van átkozva. Nem haragszom Jeremyre, de ez a helyzet tragikomikus. Küldjetek Hayley-nek sok pozitív energiát (hiszen Taylor sehol sincs), hiszen most mindannyiunkra szüksége van. Ismerjük őket. Tudjuk, milyenek, biztos nagyon izgatottak a jövő miatt, de valószínűleg igazából ugyanannyira félnek is. Hálásnak kell lennünk, hogy egyáltalán még MINDIG egy zenekar maradtak.

Bár a címben feltett kérdésre nem tudjuk a választ, úgy gondoljuk, könnyen lehet, hogy a jövőben még megbánja döntését, szakmailag és emberileg is. Ugyan szívből kívánjuk neki, hogy ne így legyen, mi nem vagyunk róla teljesen meggyőződve, hogy ez a lépése felelősségteljes volt, és később otthon ülve/a lemezlovasi pályáját építgetve (miközben a Paramore turnézik) boldog lesz majd, tudván, hogy ilyen fiatalon egy ilyen sikeres, elismert és népszerű bandát hagyott ott – megint.

Többé a Pressure flipet sem láthatjuk. 🙁

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

8 hozzászólás

  1. Csak minél tovább maradjanak együtt!! :3
    Én nem bírnám elviselni, ha neadjisten feloszlana:((((

  2. Na ne már o.O ilyen nincs :/ 🙁

  3. remélem felvesznek egy új tagot. nehogy úgy járjanak, mint a VERSA :/ drukkolok, hogy összejöjjön nekik a karrier! További sikereket kívánok a duónak! Az a lényeg,hogy van még Paramore!

  4. Ilyen ez a popszakma, gondolom ő is érezte, hogy ennél azért többre képes és/vagy unta már a dolgot.

  5. Ásó, kapa, nagyharang!!!
    Minél tovább legyenek együtt!!!!
    Paramore FOREVER!!!

Vélemény, hozzászólás?