Dal- és klippremier: megjelent Hayley és a New Found Glory közös produkciója

A vártnál fél nappal korábban mutatták be a több mint egy hónapja bejelentett produkciót, Hayley és a New Found Glory közös dalát, a Vicious Love-ot!

Hayley hangja a pop-punk számban szerintünk remekül passzol Jordanéhez – mint az korábban bebizonyosodott már egyébként –, és talán kicsit emlékeztet minket a 12 éves önmagára is (Mammoth City Messengers, tudjátok). Klipbeli szereplésére kitérve: ezúttal sem láthatunk közös jeleneteket, melyben a többiekkel van, így arra tippelnénk, hogy ismét külön vonult stúdióba – mint szintén tette az Airplanes és a Stay The Night során. Mindenesetre nagyon aranyosak a róla készült képkockák, és a Still Into You és az Ain’t It Fun után kellett már egy dal, amire önfeledten headbangelhetünk.

A vicces kisfilmet amúgy már a Writing The Future elején leforgatták – ítélve a narancs-lila hajából –, de máig vártak a megjelentetésével, hiszen pár óra múlva élőben is előadják az Alternative Press Music Awardson, amit ti is élőben nézhettek majd. De hogy miről is szól a Chad által írt dal? A Vicious Love szövegfordítását itt találjátok!

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Pörgős kisfilmmel debütált a The News

Zúzós dallal és izgalmas klippel promózza tovább hatodik albumát a zenekar.

Vélemény, hozzászólás?