Jeremy közreműködött egy barátja új albumán – dalpremier

A Writing The Future ideje alatt végre Jeremy is létrehozott magának egy Instagram-fiókot, ahol az első posztok egyikéből azt is megtudhattuk, hogy a basszusgitáros a turné egyik pihenőnapján egy másik előadóval vonult stúdióba. Az említett előadó Jaque Beatz, egy magát semmilyen zenei műfajba nem soroló zenész Atlantából, aki főként a SoundCloudon tevékenykedik.

Jeremy a Jamaica című számban működött közre, amiben természetesen basszusgitáron játszik. A dalt a cikk fölött tudjátok meghallgatni.

https://instagram.com/p/2KsXQQpffa/?taken-by=jerm_beats

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Paramore: Februárban új album, itt a címadó dal

Utoljára több mint öt éve rukkoltak elő új zenével.

Vélemény, hozzászólás?