Javában készül a szeptemberi nagy napra az énekesnő.

Esküvői ruhatervezőnél járt Hayley – lesifotók!

Beverly Hillsben kapták lencsevégre Hayley-t és fodrászát, Briant, amint Vera Wang esküvői ruhatervező szalonjából távoztak! Mint írtuk, az énekesnőt tavaly karácsonykor, közel hét év együtt járás után jegyezte el párja, Chad Gilbert, akivel azóta egymás monogramjait is magukra varratták.

Az említett tervező ruhakölteményeit többek között olyan sztárok viselték már, mint Victoria Beckham, Jennifer Lopez, Jennifer Garner, Uma Thurman, Kate Hudson, Michelle Obama, de szakmájában akkora névnek számít, hogy alkotásait olyan sikersorozatokban és filmekben is láthattuk, mint a Szex és New York, a Pletykafészek, a Csajok háborúja, sőt még a Született kémek című rajzfilmsorozatban is utaltak személyére.

Vera alkotásait és pályáját látva szerintünk Hayley remekül döntött, hogy őt választotta.

A nagy felbontású lesifotókat galériánkban nézhetitek meg!

Collage

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?