Vannak, akiknek nem tetszik az együttes jól megérdemelt Grammy-díja.

Trapt: „A Paramore lerombolja a valódi rockzenét”

Ha az irigység fájna, bizonyára sokaknak lenne világfájdalmuk. Ez kifejezetten igaz az amerikai Trapt együttesre is, akik bár rockot játszanak, nincsenek tisztában azzal, hogy a millió alműfajjal rendelkező stílust nem csak a hangosság, a zúzás és a pörgősség jellemzik.

A tény, hogy a Paramore a Legjobb rockdal, Beck pedig a Legjobb rockalbum kategóriában nyert Grammy-díjat, bizonyítja, hogy valószínűleg van egy összeesküvés, ami lerombolja mindazt, ami valójában a rockzene. Ez a felállás nem akar semmit, ami túl fenyegető, vagy ami a képedbe mászva ingerel; csak azt akarják, hogy bólogass a fejeddel a felnőtt pop-punkra, vagy az elektronikus indie-folk zenére, és gondold azt, hogy az rock.

írták felháborodva a Facebookon, mire a velük egyet nem értők persze azonnal elkezdték savazni őket. A Trapt ezekre rendre csak annyival tudott reagálni (CTRL+C, CTRL+V módszerrel), hogy X ember lájkolta és osztotta meg a posztjukat, így véleményükkel – miszerint az nem rockdal, ami egy top 40-es rádiós listán szerepel – nincsenek egyedül. (A Chris Taylor Brown-vezette zenekarnak legutóbb 2002-ben, 13 éve volt rádiós sikere.)

A mi − rajongó oldalként nyilván elfogult − véleményünk pedig az − és ezt most ki kell mondanunk −, hogy a Paramore-t régebben azért kellett szidni, mert „emo” volt, most pedig azért, mert „pop”. Ha egy együttes hangzásvilágot vált és mer új dolgokba belevágni, előkerül az a bizonyos kifejezés, hogy „eladták magukat”, viszont ha 11 éve ugyanazt a zenét játszanák, az lenne a baj. Ez már alapjáraton is sok vitát szül, ám abban az esetben, ha az adott stílust férfiak uralják, egy nő mégis nagyobb elismerést és figyelmet kap, a visszhang és ellenszenv érthetően hangosabb.

Míg a Paramore egy évtized alatt tinédzserek millióinak narrálta végig az életét dalszövegeivel − és a figyelem kivívásához nem kellett más formációkat a szájukra venni −, addig a Trapthez hasonló bandák karrierjének csúcsát – megkockáztatjuk – valószínűleg egy ilyesfajta 10 perces hírnév teszi ki. Szerencsére Hayley − aki 14 éves kora óta folyamatosan van kitéve a szexizmusnak − már nem veszi magára az ilyen megnyilvánulásokat, mi pedig ezúton is gratulálunk a Traptnek, és ha tudnánk, csak annyit üzennénk:

tumblr_n33p2hOx091si5uc5o6_500

Update:

Stagnáló karrierjük felélesztését egy újabb facebookos poszttal kísérelték meg, megemlítve benne napjaink egyik legsikeresebb popsztárját, Katy Perryt is. A közösségi oldalon a héten 22%-kal nőtt a lájkoltságuk, így sikeresnek mondható hamarosan érkező daluk promóciója.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?