Ezt biztosan nem tudtad a Misery Businessről!

A MonumenTour július 18-ai állomása a marylandi Columbiában lesz, ennek ürügyén pedig a What’s On Tap készített egy rövid interjút Hayley-vel, aki többek között beszélt arról, milyen hatással szeretnének lenni a rajongókra a koncerteken, illetve hogyan élik meg az Ain’t It Fun által aratott sikereket, valamint ráadásképp elárult egy eddig nem ismert információt a Misery Businessről. Íme, a riport magyar fordítása:

Mikor a rajongók eljönnek a koncertetekre, mit reméltek, mivel térnek haza?

– Azt szeretnénk, ha a koncertjeink egyfajta kiutat jelentenének, valamit, amiből erőt meríthetnek. Ha nem állunk színpadra, nem alakul ki egy bizonyos kötődés, nem tudunk a szemükbe nézni és éreztetni, hogy számítanak, így pedig az egész zenélés elveszti az értelmét. Szórakoztatni akarunk, és a lehetőségeink szerint a legjobban játszani, de néha talán ennél is fontosabb, ami két szám között történik egy show alatt. Néha túl sokat beszélek, de fontos tudni, milyen ember van a dalok mögött. Mikor a rajongók eljönnek egy koncertünkre, fogalmunk sincs, mit hagynak maguk mögött arra az időre, és hogy mire mennek majd haza – ez lehet akár a legjobb, de akár a legrosszabb dolog, amire gondolni tudunk –, úgyhogy tudatni akarjuk velük, hogy látjuk őket, halljuk őket és hogy fontosak nekünk. Rengeteg mindent köszönhetünk nekik, ezért azt akarjuk, hogy tudják, mennyit jelentenek számunkra.

Az Ain’t It Fun hatalmas sikeréről Hayley ismét elmondta, mennyire meglepte őket, mivel óriásit kockáztattak azzal, hogy az eddigiektől gyökeresen eltérő stílusban íródott a sláger. Szerint a hangzásváltás oka az volt, hogy ő, Taylor és Jeremy rájöttek: nem kell senki elvárásainak megfelelniük.

Az interjú végén az énekesnő még megosztott egy korábbi emléket, ami a Misery Business megírásával kapcsolatos:

Van valamilyen érdekes emléketek a korábbi washingtoni koncertjeitekről?

– A legelső turnénk egy jótékonysági koncertsorozat volt, ami a washingtoni 9:30 Clubban kezdődött. Nagyon izgatott voltam, főleg azért, mert ez volt az első show, és még a karrierünk elején jártunk. A fellépés után néhány barátunkkal a klub mögötti sikátorban lógtunk, amikor hirtelen nagyon csúnyán köhögni kezdtem, és nem tudtam abbahagyni. A turné összes többi állomását törölnünk kellett, és pár napra egy ottani hotelben kellett maradnunk, amíg egy kicsit jobban lettem. Ekkor kezdtük el írni a Misery Businesst. Ez volt az első olyan dalunk, ami nagyobb sikereket ért el, és ennek köszönhetjük, hogy ma itt tartunk!

Forrás: részlet a What’s On Tap interjújából

A Misery Businessről további érdekességeket itt olvashatsz.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?