Főoldal / Flashback: cikkek a múltból / Farro fivérek, mi lett veletek?

Farro fivérek, mi lett veletek?

Bár a testvérpár már lassan négy éve nem a banda tagja, azok a rajongók, akik a legújabb, igen populáris albumon kívül a másik hármat is ismerik és szeretik, minden bizonnyal emlékeznek rájuk. A 2010-es kiválás után szinte minden kapcsolatot megszakítottak a többiekkel, egyedül Zac és Taylor maradtak barátok.

Mi történt velük azóta?

Josh Farro

Mindenki tudja, hogy Josh és Hayley évekig jártak, és bár kapcsolatukra csak szakításuk után derült fény, azóta is akadnak olyanok, akik visszasírják őket. Egyesek szerint Taylor Swift, Josh esküvőjének egyik vendége még dalt is írt róluk:

A dal Taylor egy barátnőjéről szól, akinek el kellett mennie az exfiúja esküvőjére. Egy interjúban azt mondta, hogy életében mindössze egy menyegzőn vett részt, az pedig Josh Farróé volt. Akkor Hayley Williams mellett ült.

írják, célozva erre a dalra.

Josh 2010 áprilisában vette feleségül Jenna Rice-t, aki a fiúk az évi kiválását követően adta a Novel American nevet férje új zenekarának. Az idősebb Farro azóta többször is hangoztatta a Twitteren, hogy hamarosan új albummal rukkol elő, ám sajnos még nem publikált semmit. Nemrég azonban nyilatkozott:

Mielőtt beszámolnék arról, hogy mi is történik velem zenei téren, szeretném mindannyiótoknak megköszönni a végtelen támogatást és bátorítást, amit kaptam tőletek az évek során. Ösztönöztök, hogy folytassam, és hogy olyan zenét csináljak, amilyenért a világon vagyok. Szóval köszönöm.

Ahogy ti is tudjátok, miután Zac és én kiléptünk a bandából, megalapítottuk a Novel Americant. Nagyszerű volt új zenészekkel találkozni és dolgozni, a folyamat során azonban nem találtunk frontembert. Megismertünk néhány elképesztően tehetséges srácot, de sajnos egyikőjükkel sem működött a dolog. Ez nagyon nehéz volt számomra, mert borzasztóan akartam újra dalokat írni és játszani. Sok gondolkodás után arra jutottam, hogy én fogok énekelni. Nem volt könnyű döntés, mert az éneklés sosem volt a komfortzónám része, hiszen mindig is gitáros voltam. Ahogy beléptem az új szerepembe, a kreativitás elkezdett csúcsra törni, majd elkezdett bennem kialakulni az új hangzásvilág is.

Büszkén jelentem be, hogy jelenleg az új albumomon munkálkodom egy remek producer, Jacquire King segítségével. Jacquire többek között olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Kings of Leon, a The Editors, az Of Monsters and Men. Énekileg és zeneileg is kihívás elé állít.

Zac dobosként közreműködött a lemezen, és nyilván fenomenális munkát végzett. Remélem, olyan hamar megjelentethetem a korongot, amilyen hamar csak tudom. Folyamatosan tájékoztatlak titeket, ha új kislemez, albummegjelenés vagy koncert lesz a láthatáron. Maradjatok velem, hogy az új együttesem nevét is megtudjátok! Köszönöm, hogy ezt végigolvastátok és hogy támogattok. Alig várom, hogy megoszthassam veletek az eddigi legnagyszerűbb munkám!

– olvashatjuk az Alter the Press tegnap lehozott cikkében. Josh egyébként a Paramore-ban többször is screamelt, és az együttes 2004-es megalakulása előtt készített egy közös dalt Hayley-vel is. Kattintsatok ide a számért és a dalszövegfordításért!

Practicing vocals for my #newalbum #peace #selfie #why #oprahwinfrey

A photo posted by Josh Farro (@joshfarro) on

Zac Farro

Bármilyen meglepő, Zac új bandája, a Tunnel mindössze két nappal a fiúk kiválása után alakult meg. Mivel ezt a nevet már egy másik zenekar használta, Half Noise-ként folytatták, és 2012-ben kiadtak egy EP-t. Érdekesség, hogy Zac és a HF egykori tagja, Jason Clark korábban már játszottak együtt Taylorral, még valamivel a Paramore előtt.

2011 márciusában bejelentették, hogy Zac csatlakozik Josh bandájához, ennek ellenére a sajátjában is folytatja a munkálatokat. 2013 szeptemberében megosztott egy fotót az Instagramon, miszerint első teljes hosszú albumát készíti.

Raddest house ever to start this @halfnoisemusic record! @samueljparkes you're a legend.

A photo posted by Zac Farro (@zacfarro) on

Bár a nevezetes ócsárló búcsúlevelet az ő nevében is publikálták anno, semmiféle harag nincs közte és a Paramore jelenlegi tagjai közt. Taylorral a mai napig szoktak találkozni (képek itt és itt), Hayley pedig épp pár hete illette dicsérő szavakkal a Half Noise-t:

A Half Noise is eszméletlen. Ez Zac, a régi dobosunk új együttese.

mondta a Nashville Scene-nek egy telefonos interjú során, mikor kérték, hogy nevezzen meg pár olyan előadót a szülővárosából, akiket kedvel.

Zac egyik kislemezét alább, a teljes középlemezt pedig itt lehet meghallgatni.

Update:

Zac új klipjének megjelenése kapcsán váltott néhány szót Hayley-vel, aki dicsérte a videót és a dalt.

Update 2:

Zac és Hayley bekövették egymást a Twitteren.

Update 3:

Josh gratulált a Paramore-nak a Grammy-jelölés kapcsán, majd Zac is kifejezte elismerését.

Írta: Dijan

Dijan
Mókás, hogy a kultúránknak van egy része, mely megszállottja a fiatalságnak és a szépségnek, mi mégis megfeledkezünk arról, hogy a fiatalság legeslegfontosabb alkotóeleme a tiszta lap, az ítéletmentesség, a tágra nyílt szemekkel való kíváncsiskodás.

Ezt olvastad már?

Kiderült, miről szól a Paramore első dala

Az Instagramon mesélt a Conspiracy mondanivalójáról Hayley.