Összeszedtük az idei év történéseit és legnagyobb mérföldköveit a Paramore életében.

Ez történt 2013-ban a Paramore-ral

Remek évet zárt idén a Paramore. Négy esztendőnek kellett eltelnie a Brand New Eyes piacra dobása óta, hogy a csapat újra hallasson magáról. Bebizonyították, hogy megalakulásuk után kilenc évvel még mindig van helyük a zeneiparban: megjelentették a magukról elnevezett Paramore-t, mely a Billboard 200 első helyén debütálva felülmúlta az eddig megjelent korongok sikereit. Lássuk, mi történt az együttessel 2013-ban!

kep1

Január

Miután decemberben kiderült az új album neve és megjelenésének időpontja, a srácok bejelentették, hogy január 22-én fog megjelenni a korong első kislemeze, a Now. A dalról egyébként több infó is kiszivárgott debütálása előtt, hála Wendy Rollins rádiós műsorvezetőnek.

Miután bemutatták a számot, Hayley azt nyilatkozta, hogy millió megírt daluk van, amit sajnos nem tudtak felvenni stúdióban, de megígérte, hogy jövőre bemutatják őket – és ezt később újra megerősítette.

Február

A hónap elején bejelentettek pár koncertdátumot, köztük egy miklóshalmit is, ami sokakat lázba hozott, hiszen az együttes addig sose játszott ilyen közel hazánkhoz. A srácok elkezdték a turnézást is, februárban Ázsiában és Ausztráliában jártak.

12-én bemutatták a Now klipjét, rá pár napra pedig Hayley megvillantotta új tetoválását, mely egy szerelmeslevelet ábrázol.

Az albumhallgató bulikon résztvevők elárulták, hogy az új lemezen szereplő Part II című szám a Let The Flames Begin folytatása, és a Daydreaming egy részlete is napvilágot látott.

Március

Miután befejeződött az ausztrál koncertsorozat, a srácok előadták az SXSW fesztiválon az addig még sosem hallott Still Into You-t, melynek stúdiófelvételét a koncert után fel is töltötték a YouTube-csatornájukra.

A hónap végén teljes egészében kiszivárgott az új korong. Bejelentették a budapesti koncertet is.

kep2

Április

Az együttes a hónap elején két limitált férőhelyes (kb. 600 fő) koncertet adott Párizsban és Londonban, majd kezdetét vette a tavaszi, amerikai turné, ami május közepéig tartott.

Egy négynapos projekt (#4sides4nights) keretein belül a rajongók meghallgathatták az új album dalait, rá pár napra pedig piacra is dobták a korongot. 9-én, a lemez amerikai és argentínai megjelenésének napján bemutatták a Still Into You klipjét és Hayley limitált kiadású kozmetikumait, melyeket a MAC csapatával készített.

Április közepén Hayley úgy nyilatkozott a New York Timesnak, hogy egyik daluk, a Daydreaming részben koppintás, ugyanis szerzésekor a Blondie Dreaming című számát vették alapul.

A magukról elnevezett album a Billboard 200 első helyén debütált több mint 106 000 eladott példánnyal, ezzel megelőzve Justin Timberlake-et és Brad Paisley-t. A csapat az összes dalt feltöltötte a YouTube-csatornájukra, így bármikor végighallgatható a komplett lemez.

Május

A Paramore újra fellépett az emberkereskedelem ellen az Abolition Internationallel közös jótékonysági aukció részeként, melyen egy Hayley áltat festett, mindhármuk által dedikált madárházat árvereztek el.

Május 26-án az együttes részt vett Európa legnagyobb ingyenes zenei fesztiválján, a BBC Radio 1’s Big Weekenden.

kep3

Június

A hónap elején a srácok megkezdték európai turnéjukat, melynek keretében június 17-én hazánkba is ellátogattak (élménybeszámolókért katt ide!).

Hayley közreműködött a mewithoutYou All Circles című dalában, melynek klipje 11-én jelent meg, majd rá pár napra bemutatták az Anklebiters hasonló stílusú videóját is.

Július

Az együttes bejelentette, hogy a következő kislemez az Ain’t It Fun lesz, melyhez a promóciós fotózást már lerendezték a hónap végén – Hayley megmutatta, hogy a kék haj is jól áll neki.

Júliusban az énekesnő újra bebizonyította, hogy a szíve a helyén van: ingyenjegyeket osztogatott a Twitteren, később pedig kiállt magáért egy termetes biztonsági őrrel szemben, aki megalázta őt. A hónapban bejelentettek pár turnédátumot és helyszínt, köztük a novemberi Madison Square Gardenben tartandó koncertet is.

A Paramore turnéja egy kis pihenő után Dél-Amerikában folytatódott.

Augusztus

Hayley az egyik koncerten parodizálta Justin Biebert és Selena Gomezt, ami megosztotta az embereket. 10-én bejelentették Jeremy és Kat első gyermekének érkezését. 19-én megtudtuk, hogy a banda akkori dobosa, Miles McPherson borzalmas balesetet szenvedett, így ki kellett szállnia, helyére pedig Aaron Gillespie került.

A hónapban bejelentették a Parahoy!-t (hajókázás a Bahamákra a rajongókkal), majd hivatalosan is megerősítették, hogy Hayley közreműködik Zedd legújabb dalában.

Hayley kiakadt Miley Cyrus botrányos VMA-fellépésén, amit egy interjúban részletezett is.

Szeptember

Megjelent Zedd Stay The Night című dala, melynek videoklipjét a hónap végén mutatták be. Hayley a Pinktobernek, azaz a Hard Rock Café mellrák elleni kampányának nagykövete lett.

Szeptemberben a Paramore ismét visszatért Európába egy újabb koncertsorozatra.

kep4

Október

Elkezdődött a Self-Titled turné az Egyesült Államokban, Hayley pedig beszámolt arról, hogy az Ain’t It Fun klipje azért nem jelent még meg, mert nem voltak elégedettek a végeredménnyel.

November

Debütált a Daydreaming kisfilmje, melyet az Ain’t It Fun helyett forgattak. Lorde állítólagosan beszólt a csapatnak, hogy Hayley-t váltsák le, azonnal keressenek új énekesnőt. A hónap végén véget ért a Self-Titled turné.

December

A srácok bejelentették, hogy a karácsonyi fellépéseken Jeremy nem fog részt venni, mert hazautazott feleségéhez, Kathez, hogy a terhesség utolsó heteit együtt tölthessék. Helyét a negyedik album producere, Justin Meldal-Johnsen vette át. Megtudtuk azt is, hogy az Ain’t It Fun új klipjét is leforgatta az együttes, a kislemez valamikor januárban fog megjelenni. A hónap közepén felléptek az amerikai Voice-ban, ahol hatalmas sikert arattak.

Hayley a szülinapja alkalmából megosztotta velünk, mik voltak a kedvenc pillanatai az évben.

kep5

Díjak és jelölések 2013-ban

MTV Europe Music Awards 2013

  • Best Alternative – jelölés
  • Best World Stage – jelölés

Teen Choice Awards 2013

  • Choice Rock Group – nyert

Kerrang! Awards 2013

  • Best Single: Now – jelölés
  • Best Video: Now – jelölés

kep6

Kislemezek, albumok eredményei

Paramore (album)

  • Aranylemez – Ausztrália (35 000+)
  • Aranylemez – Egyesült Királyság (100 000+)

US Billboard 200: 1. hely
UK slágerlista: 1. hely
Ausztrál slágerlista: 1. hely
Kanadai slágerlista: 3. hely

Riot!

  • Platinalemez – Egyesült Királyság (300 000+)

Now

UK Rock slágerlista: 2. hely
US Billboard Rock Songs: 16. hely
UK Singles slágerlista: 39. hely
Ausztrál slágerlista: 86. hely

Still Into You

  • Kétszeres platinalemez – Ausztrália (140 000+)
  • Platinalemez – Egyesült Államok (1 000 000+)
  • Aranylemez – Kanada (40 000+)

UK Rock slágerlista: 1. hely
Ausztrál slágerlista: 5. hely
US Billboard Rock Songs: 6. hely
UK Singles slágerlista: 15. hely
Kanadai slágerlista: 58. hely

Daydreaming (csak az Egyesült Királyságban jelent meg)

UK Rock slágerlista: 33. hely

Ain’t It Fun (megjelenés: 2014. január)

UK Rock slágerlista: 3. hely
Ausztrál slágerlista: 32. hely
Ír slágerlista: 55. hely

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?