Hayley-t a német származású DJ, Zedd új klipjének forgatásán látták settenkedni.

Hayley közreműködik egy DJ dalában?

Daniel Cloud Campos, a Now klipjének rendezője nemrég arról beszélt, hogy Hayley augusztus 14-én a kulisszák mögött mászkált Zedd új kisfilmjének forgatása közben. Dan azt is elmondta, hogy az énekesnő fel fog tűnni a klipben, arról azonban még nincs információnk, hogy melyik dalhoz is készítik a videót – az is lehet, hogy újabb, az Airplaneshez hasonló közreműködésre számíthatunk.

Zedd egyébként egy feltörekvő DJ, aki tavaly adta ki első stúdióalbumát, melyről a Clarity című szám hatalmasat tarolt az év elején.

Hayley rengeteg dalhoz adta már a hangját karrierje során; többek között a Death In The Park Fallen című számában hallhattuk viszont, vagy a meglehetősen furcsa nyelvezetet használó Gersberms (Yer Gervin Mah)-ban figyelhettünk fel a motyogására. Ezeken kívül többször dolgozott már együtt a mewithoutYou-val, a New Found Gloryval, illetve számos más bandával is.

Szerző: Salihu Dijan

2010 óta vagyok Paramore-rajongó, 2013 óta a Paramore Hungary főszerkesztője. Én felelek a honlap karbantartásáért, többek között a Minden a klipről-sorozatért, illetve a Paramore menü alatt található információk naprakészségéért.

Ezt olvastad már?

Ez történt mostanság a Paramore háza táján

Billie Eilish-duett, NFT-jogok, hatodik album és idei visszatérés tartja lázban az internetet.

Vélemény, hozzászólás?